Vásárhelyi Dorottya szexuálpszichológiai szakpszichológus szerint egy párkapcsolatban is lehet nemet mondani a kedvesünknek. Ezzel együtt akad néhány szempont, amire érdemes figyelmet fordítani ilyen helyzetekben.
Időről időre bárkivel előfordulhat, hogy éppen nem vágyik a szexre, ezért elutasítaná párja közeledését. Hogyan hangolhatják össze a párkapcsolatban élők szexuális igényeiket?
Vásárhelyi Dorottya szexuálpszichológiai szakpszichológus szerint egy párkapcsolatban is lehet nemet mondani a kedvesünknek. Ezzel együtt akad néhány szempont, amire érdemes figyelmet fordítani ilyen helyzetekben.
Északnyugat felől előbb fátyolfelhők vonulnak fel, majd a Dunántúlon és a középső tájakon alacsonyabb szinteken is megvastagszik a felhőzet. A Tiszántúlon délutánig még jobbára derült marad az ég. Az ország északnyugati felén helyenként fordulhat elő - jellemzően gyenge - eső, zápor. Az északnyugatira forduló szél napközben egyre több helyen megélénkül, az Észak-Dunántúlon átmenetileg meg is erősödik. A legmagasabb nappali hőmérséklet többnyire 15 és 18 fok között valószínű, de a Rábától nyugatra pár fokkal hűvösebb lesz, ott a maximum már délelőtt beállhat. Késő este többnyire 3 és 9 közötti értékek várhatók. Ma változékony, szeles idő várható záporokkal, miközben az orvosmeteorológiai helyzet viszonylag kedvező marad.
Az általad megtekinteni kívánt tartalmunk olyan elemeket tartalmaz, amelyek az MTTV. (2010. évi CLXXXV. törvény) által rögzített besorolás szerinti V. kategóriába tartoznak, és a kiskorúakra káros hatással lehetnek.
Csak akkor tekintsd meg, ha elmúltál 18 éves.