Ördögi körbe taszít a szegénység

Újabb pszichológiai kutatások igazolják, hogy szegénynek lenni nem egyszerűen csak kevesebb lehetőséget jelent az élettől, hanem jóval alapvetőbb hátrányt is - írja a 444.hu.

A szegénység súlyosan befolyásolja azt, ahogyan gondolkodunk; megnehezíti a hosszútávú tervezést és kockázatvállalást, és ezzel a szegénységből való kitörést is - írja a 444.hu, több, ezzel kapcsolatos kutatást idézve.
A lap szerint a Science magazin legutóbbi számában megjelent kutatás járja körül, hogy milyen csapdába taszítja áldozatait a szegénység és hogyan nehezíti meg, hogy kitörjenek onnan. Ez nem az első ilyen kutatás: írtunk mi is arról a tavalyi, híressé vált tanulmányról, amelyben azt igazolták, a szegénység hogyan terheli le kognitív képességeinket, szűkíti le perspektíváinkat.

Szegénység = stressz

Johannes Haushofer (MIT) és Ernst Fehr (Zürichi Egyetem) most megjelent tanulmánya számos kutatás összefoglalója. Elsőnek 25 olyan kutatás eredményét olvasták össze, amelyekben azt vizsgálták, hogy a szegénység hogyan vezet a stressz megnövekedéséhez. Az eredmények egyértelmű okozati kapcsolatot mutatnak a szegénység, a pszichológiai állapot és a stressz-szint változása között.

A szegénység befolyásolja a gondolkodást

A szegénység befolyásolja a gondolkodást


Volt példa arra is, amikor az ellentétes eseteket vizsgálták: amikor valakit váratlan gazdasági sokk ér. Kenyában például olyan farmerekkel végeztek kutatást, akiknek a szárazsághullám miatt odalett a termésük. Az eredmény a kortizolszint megugrása volt. Hasonló eredményeket igazoltak azok a kutatások is, amelyeket Európában az ipari termelés visszaszorulása miatt munkájukat elveszítő munkásokkal végeztek.

A cikk szerint létezik olyan kutatás is, aminek eredménye szerint a szegénység miatti szorongás jobban megviseli a mentális egészséget, mint az a szorongás, amit a háborúba indulás előtt éreznek a katonák. A teljes cikket ide kattintva olvashatja el!

Értékelje a cikket!

Hogy érzi magát? Országos eredmény megtekintése >>
Hogy érzi magát?
Kirobbanó formában van? Válassza ki a lelki- és testi állapotához illő emojit és nézze meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!
Milyen most a lelkiállapota?
Letargikus vagyok
Kissé magam alatt vagyok
Kiegyensúlyozott vagyok
Jókedvű vagyok
Majd kiugrom a bőrömből
Hogy érzi magát?
Kirobbanó formában van? Válassza ki a lelki- és testi állapotához illő emojit és nézze meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!
Hogy érzi most magát fizikailag?
Teljesen hulla vagyok
Voltam már jobban is
Átlagos formában vagyok
Jól vagyok
Kirobbanó formában vagyok
Hogy érzi magát?
Lelkiállapot
Fizikai állapot
Legjobban:
Legrosszabbul:
További cikkek
Szóljon hozzá Ön is és olvassa el mások hozzászólásait

Humánmeteorológia

Humanmeterológia szolgaltatója

Fronthatás:
Hidegfront

Maximum:
-1, +4 °C
Minimum:
-6, -1 °C

Hazánkban vasárnap délelőtt vékonyodik, szakadozik a felhőzet, egyre többfelé előbukkan a nap.

Egészséget befolyásoló hatások:
gyenge

Részletes adatok és előrejelzés

Tekintse meg az időjárási frontokat!Térképezze fel a pollen adatokat!

Kövesse a Házipatikát:

GyógyszerekGyógyszerkereső
GyógyszerHatóanyag