„Tipikus középső gyerek!” – hallhattuk már többször is életünk során, általában negatív kontextusban. A középső gyerekekkel kapcsolatban sok elképzelés él az emberek fejében, annak ellenére, hogy tudományos alapja alig van ennek a megkülönböztetésnek. De mi ennek az oka?
Adler elmélete a születési sorrendről
A születési sorrenddel és annak hatásaival Alfred Adler (1870-1937) osztrák pszichoterapeuta foglalkozott először részletesebben. A PsychCentral összefoglalása szerint Adler elmélete alapján az, hogy az egyén hányadik gyermekként jön a világra, hatással van a személyiségére, illetve hogy milyen oktatásban részesülhet, és milyen egyéb lehetőségei lesznek az életben. Adler úgy gondolja, a gyerekek hiába nőnek fel ugyanabban a családban, teljesen mások a tapasztalataik.
Az elsőszülöttekre általában több figyelem jut (amíg egyedül vannak), de egyben nagyobbak is az elvárások feléjük. Például az, hogy a jó viselkedésükkel a kisebbeknek is példát mutassanak. Általában figyelmesebbek, megbízhatóbbak, szeretik kézben tartani a dolgokat, gyakran kerülnek vezető pozícióba.
Ezzel szemben a középső gyerekek Adler szerint úgy érzik, nincs igazi pozíciójuk a családon belül, a testvéreik elnyomják őket, ezért gyakran lázadók, és ég bennük a versenyszellem. De az is lehet, hogy pont a köztes helyzetük miatt jól tudnak közvetíteni a családtagok között, kiegyensúlyozottak, gyakran a békítő szerepét töltik be egy konfliktus során. Karizmatikus személyiségek, jó kapcsolati hálót képesek kiépíteni.
A legkisebb gyerekek mindig kicsik maradnak a család többi tagja számára, gyakran elkényeztetik őket a szülők és az idősebb testvérek is. Ezért önzőbbek lehetnek, mindig figyelemre vágynak, de lazábbak is.
A tudomány másképp látja
A témában azóta több kutatás készült, amelyek általában arra jutottak, hogy bár a születési sorrend valóban hatással lehet az ember személyiségére, csak elenyésző mértékben más tényezőkhöz képest. A MedicalNewsToday több tanulmányt is összegyűjtött a témában. Három német egyetemi pszichológiai professzor 2015-ös kutatása szerint a legidősebb gyerekek valóban jobban teljesítenek az intelligenciát mérő tesztek során, de a születési sorrendnek nincs hatása sem a képzelőerőre, sem az érzelmi stabilitásra, sem a lelkiismeretességre.
Egy 2019-es tanulmány a születési sorrend és a felnőttkori kockázatvállalás viszonyát vizsgálta, de úgy találták, nincs összefüggés a kettő között. A Houstoni Egyetem pszichológiai tanszékének két professzora a születési sorrend hatását vizsgálta a karrierválasztásra 2020-ban. Úgy találták, hogy az elsőszülötteknél gyakoribb, hogy kreatívabb munkát választanak, és magasabb presztízsű oktatásban részesülnek, mint a kisebbek, de erre nem hatott közvetlenül a születési sorrend.
Ugyanakkor egy 2021-es japán kutatás arra az eredményre jutott, hogy a legkisebb gyerekek esetében a legkevésbé valószínű, hogy mentális problémáik lesznek. Ezzel szemben a középső gyerekek a legboldogtalanabbak. Ennek ellentmond egy brit kutatás, amely szerint van összefüggés a születési sorrend, a mentális egészség és az öngyilkossági hajlam között, és ez leginkább a legkisebbeket érinti. De a Bristoli Egyetemen dolgozó szerzők azt is elismerik, hogy ezeket más összefüggések is magyarázhatják.
Látható tehát, hogy sok az ellentmondás, de a legtöbb szakértő egyetért abban, hogy további kutatásokra, vizsgálatokra van szükség a témában.
A köztudat nem felejt
Az elképzelés, hogy a középső gyerek valamilyen módon hátrányt szenved, mégis töretlenül népszerű, hiába tudományosan megalapozatlan. Lynn Berger, a Second Thoughts: On Having and Being a Second Child írója szerint ennek részben a társadalmi berendezkedés az oka. Az első gyerek, pontosabban az elsőszülött fiú ugyanis évszázadokon át előnyt élvezett az öröklés tekintetében, a második vagy többedik utód pedig a háttérbe szorult, különösen a lányok.
Persze a fejlett nyugati társadalmakra már nem a primogenitúra jellemző, csak pár olyan nemesi család maradt, ahol az elsőszülöttek kivételezett helyzetben vannak továbbra is. Harry herceg önéletrajzi könyve már a címével (Tartalék) arra utal, hogy ő mint második fiú hátrányt szenvedett a brit királyi családban. Berger azt a példát hozza fel, hogy nem feltétlenül a személyiségéből adódóan felelősségteljesebb az idősebb testvér, hanem mert a szülőktől hallja azt, hogy így kell viselkednie.
És bár a születési sorrendre továbbra is nagy hangsúlyt fektetünk, valószínűleg kevésbé fontos, mint a gyerek neme, a genetikája, a család anyagi állapota, a szülők nevelési stílusa, az ország kultúrája és gazdasági helyzete. Ezek és minden más körülmény, esemény hozzájárulnak a személyiség fejlődéséhez.
