A túlzott stressz meglepő jelei

A stressz sokak mindennapjait áthatja, egy idő után pedig kezelhetetlen mértékűvé is válhat. Eközben egészen meglepő tünetek figyelmeztethetnek rá, ha túlságosan sokat idegeskedünk és szorongunk.

Mutatjuk, milyen furcsa tünetekkel jelez a testünk, ha ideje lenne új stresszcsökkentő technikák után néznünk.

Hányás

Kutatások bizonyítják, hogy a túlzott mértékű stressztől kialakulhat hányinger és hányás akár ciklikusan, hosszabb időn keresztül ismétlődve is. Utóbbi esetben a tünetek mindennap körülbelül ugyanabban az időben jelentkeznek. Ilyenkor pihenjünk, amennyit csak tudunk, és igyunk sok folyadékot - hosszú távú megoldást azonban kizárólag a stressz feloldása jelenthet, illetve a stresszforrás megszüntetése.

Hajhullás

A hajhullás akár súlyos hormonális zavarokra is felhívhatja a figyelmet.

Számos oka lehet a hajvesztésnek a genetikától kezdve egészen gyógyszerek mellékhatásáig, mindemellett súlyos stressz is állhat a háttérben. Egyrészt egy autoimmun betegség, az alopécia során a fehérvérsejtek megtámadják a hajhagymákat, ezt pedig a nagy fokú stressz is indikálhatja. Emellett említést érdemel a telogén effluvium nevű kondíció is, amelynek során hajunk akár 70 százalékát is elveszíthetjük, ráadásul nagyon rövid idő alatt. Nem ritka, hogy a hirtelen hajvesztés egy stresszes esemény, például valamilyen érzelmi trauma vagy haláleset után hónapokkal következik be.

stressz, magas vérnyomás
A stressz egy idő után kezelhetetlen mértékűvé válhat. Fotó: Getty Images

Orrvérzések

Kutatások bizonyítják: valóban lehetséges, hogy valakinek a nagy fokú stressztől és feszültségtől vérezni kezdjen az orra. Szakértők szerint ahhoz van köze, hogy a feszültség hatására hirtelen megemelkedik a vérnyomás . Ha szeretnénk elkerülni, érdemes mindennap meginni egy-két csésze hibiszkuszteát.

Memóriavesztés

Ha például olyan megbeszélésen veszünk részt, amely nagyon feszült hangulatban zajlik, akkor könnyen megeshet, hogy a stressz miatt rövid idő elteltével már alig emlékszünk valamire az elhangzottakból. Ennek oka, hogy a krónikus stressz miatt túl sok kortizolhormon jut a hippokampuszba, márpedig az agynak ez a része irányítja a rövid távú memóriát.

Forrás: rodalewellness.com

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

vércukorszint
Fahéjas alma: így hat a vércukorszintre – Mutatjuk, hogy a legjobb elkészíteni
koleszterin
Magas koleszterin? A szakértők szerint ezt a hibát követik el legtöbben
Egyetlen rossz szokás miatt veszíthetünk sok izmot 50 felett – Ezt tanácsolja a szakértő
demencia
Éjszakánként ennyit kell aludni, hogy csökkenjen a demencia kockázata – Se a kevesebb, se a több nem jó
magas vércukorszint
50 felett ezért emelkedhet meg a vércukorszint – Íme a lehetséges kiváltó okok
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +16 °C
Minimum: +3 °C

Napos idő várható gomolyfelhőkkel, azonban a keleti országrészben délután a szétterülő gomolyok, míg késő délutántól, estétől egy keleti, északkeleti irányból érkező vastagabb felhőzet következtében felhősebb időszakokra is számíthatunk. Utóbbi tájakon kisebb eső, zápor előfordulhat. Az északi, északkeleti szél a Tiszántúlon és a Dél-Alföldön megélénkül, másutt gyenge vagy mérsékelt marad a légmozgás.A legmagasabb nappali hőmérséklet 13 és 18 fok között alakul. Késő estére 2 és 10 fok közé hűl le a levegő. Nem érvényesül markáns fronthatás, ugyanakkor a magasban hidegebb levegő áramlik térségünkbe.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Büdös, bizarr, mégis csemege: felismered a világ legfurcsább ételeit képről? Erjesztett hal, lárvás sajt, vérleves – a világ legbizarrabb ételei közül néhány még a legbátrabbakat is próbára teszi. Hányat ismersz fel?
kvíz
Az influenza egy erősebb megfázás. Igaz vagy hamis? – Átmennél a nagy vírusteszten? Antibiotikumok, védőoltások, influenza, HPV: a fertőző betegségekkel kapcsolatban számos tévhit él a köztudatban. Válaszolj 8 kérdésre, és derítsd ki, mennyire tudod megkülönböztetni a tényeket a tévhitektől!