Jelek, hogy partnerünk szakítani akar

Kisebb nehézségek minden párkapcsolatban akadnak. Ha azonban valamiért úgy érezzük, hogy párunk már nem biztos abban, hogy velünk szeretné folytatni, akkor az alábbi jelekre érdemes figyelni.

Állandóan a telefonját babrálja

Ha nem arról van szó, hogy párunk éppen valamilyen nagyon fontos munkahelyi projekt kellős közepén van, ami miatt folyamatosan elérhetőnek kell lennie, akkor ez intő jel lehet. Ha az együtt töltött idő alatt folyamatosan a kezében van a mobilja, és állandóan arra figyel, nem pedig ránk, akkor ez nem túl biztató. Különösen, ha dühös lesz vagy egyáltalán nem is reagál, amikor rákérdezünk a dologra.

Intő jel, ha párunk folyton a telefonját babrálja
Intő jel, ha párunk folyton a telefonját babrálja

Veszekedések során nem törekszik a problémák megoldására

Ha a viták során a kommunikáció egyoldalúvá válik, és úgy érezzük, hogy párunk ahelyett, hogy velünk együtt keresné a megoldást egy adott problémára, inkább csak gyorsan rövidre akarja zárni a dolgot, akkor ez sem jó jel. Ilyenkor egy idő után úgy érezhetjük, hogy minden próbálkozásunk értelmetlen, ennek pedig általában oka is van.

Nem számít mennyire szeretjük a párunkat vagy éppen mennyire élvezzük vele a szexet - gyakran akkor is fellángolhat a vonzalom egy harmadik személy iránt, ha egyébként boldog párkapcsolatban élünk. De mikor tekinthető ártalmatlannak ez a vonzalom, és mikor bújik meg mögötte valami több? Az alábbi kérdésekre adott válaszok segíthetnek a döntésben.

Megváltozik a szexuális életünk

Ha a szex ritkul, és úgy érezzük, hogy párunk inkább rendszeres "kötelességként" tekint rá élvezet helyett, akkor ez általában nem jelent jót. Szintén problémára utal, ha párunk egyre többször kezdeményezi a szexet, viszont érzelmileg egyre inkább távolodik, és az ágyon kívül nem törekszik a szabadidő közös eltöltésére, programok szervezésére vagy bármiféle kommunikációra.

Szingliként kezd viselkedni

Egyre többet jár el a barátaival szórakozni, ráadásul olyan helyekre, ahová tipikusan az egyedülállók mennek ismerkedni? Ez azt jelentheti, hogy tudattalanul is szingli üzemmódba kapcsol, és előre készül rá, hogy hamarosan nem párkapcsolatban fog élni.

Hirtelen többet kezd foglalkozni a külsejével

Megszállottan edzeni kezd, új ruhákat vásárol, megváltoztatja a frizuráját, fogyókúrába fog - ezeknek a hátterében gyakran állhat egy harmadik személy, akinek a párunk tetszeni szeretne.

Nehezebben tudjuk elérni

Ha párunk, aki korábban mindig felvette nekünk a telefont, ha hívtuk, és azonnal válaszolt az üzeneteinkre, egyszer csak megváltozik, és sokszor órákba telik, hogy végre elérjük, akkor ez sem jelent jót. Nem feltétlenül áll megcsalás a háttérben, de lehet, hogy tudatosan vagy tudattalanul is nagyobb függetlenségre törekszik, ami kapcsolati szempontból nem túl fényes kilátás.

Forrás: livestrong.com

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

napfogyatkozás
Napfogyatkozás 2026 – Vakságot is okozhat, ha holnap nem így nézel fel az égre
Ezt az italt senkinek sem ajánlja a szívsebész – Már kis mennyiségben is növeli a vérnyomást
Hússzor károsabb a dohányzásnál, a magyarok többsége mégis csinálja
citromos víz
Kiderült az igazság a citromos vízről – Így hat valójában a szervezetre
D-vitamin
Meglepő, melyik vitamin az emésztés rejtett támasza – Hiánya hamar panaszokat okoz
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +33 °C
Minimum: +14 °C

Döntően felhőtlen, napos időre számíthatunk, csak a keleti, északkeleti tájakon képződhet átmenetileg kevés gomolyfelhő. Csapadék kizárt. A délire forduló szél főleg a Dél-Alföldön, illetve az Észak-Dunántúlon élénkül meg.Délutánra jellemzően 32 és 35 fok közé melegszik fel a levegő. Fronthatással továbbra sem kell számolni.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
A horzsolásra hintőport kell szórni. Igaz vagy hamis? – Teszteld a sebkezelési tudásod! Bár egy kisebb sebet látszólag egyszerű ellátni, de könnyű hibázni is. Töltsd ki sebkezelési kvízünket, és derítsd ki, mennyire vagy tisztában az alapvető elsősegélynyújtási szabályokkal!
kvíz
„Lehet hogy demiszexuális vagyok?” – Ezzel a 8 kérdéssel kiderítheted A vonzalom nem mindenkinél működik ugyanúgy. Egyeseknél csak azután jelenik meg, hogy valódi érzelmi kötelék alakult ki bennük – ők a demiszexuálisak. Vajon te is közéjük tartozol? Most kiderítheted.