Bajt okozhat az esküvő előtti összeköltözés

Az összeköltözésre sokan a házasélet főpróbájaként tekintenek. Egy újonnan megjelent kutatás szerint azonban váratlan gondokat okozhat a szex terén, ha a párok már a boldogító igen kimondása előtt is együtt élnek.

Azok a házaspárok, akik már az esküvő előtt összeköltöztek, ritkábban bújnak össze a házasság első évében, egyszersmind kevésbé is élvezik az együttléteket - állapította meg a közelmúltban megjelent tanulmányában a Floridai Állami Egyetem két kutatója, Emma E. Altgelt és Andrea L. Meltzer. A szakemberek négy éven keresztül követették nyomon 113 újdonsült házaspár életét. Ennek során az is kiderült, hogy azoknál a pároknál, akik a négy év alatt végig kitartottak egymás mellett, jellemzően elmúltak ezek a gondok.

Nem jó, ha sokáig húzódik a randizás

A kutatás a 20-as éveik végén járó szerelmesek szexuális együttléteinek minőségét monitorozta a házasság első négy évében, figyelembe véve több olyan tényezőt, amelyek kihatással lehetnek a szexuális életre. Így például azt, hogy a párok összeköltöztek-e már az esküvő előtt, született-e gyermekük előzőleg, illetve hogy mennyi ideig randevúztak, mielőtt ténylegesen elköteleződtek volna egymás mellett.

A korai összeköltözés később a házaséletre is kihathat
A korai összeköltözés később a házaséletre is kihathat. Fotó: iStock

Az így kapott adatok alapján kirajzolódott, hogy a gyermekvállalásnak nincs különösebb negatív hatása a szexuális életre a házasság első évében. Mi több, az érintett párok a negyedik évben már gyakrabban szexeltek, mint a gyermektelen házasok. Ezzel szemben a hosszas - akár egy évet is meghaladó - udvarlás már közel sem szerencsés, mivel - hasonlóan a korai összeköltözéshez - szintén ritkább és kevésbé élvezetes aktusokhoz vezet az egybekelés első éve alatt.

Vitatott eredmények

Megmentheti-e a kapcsolatot a próbaválás? Részletek itt.

Azt a Journal of Sex Research című folyóiratban megjelent tanulmány szerzői is elismerik, hogy további kutatásokra lesz szükség annak jobb megértésére, miként változik a párok szexuális kapcsolata a házasság első éveiben, illetve hogy ezek a változások hozzájárulhatnak-e valamilyen módon a párok eltávolodásához, elválásához.

Akadnak ugyanakkor, akik kifejezetten vitatják a kutatás eredményeit. Logan Levkoff New York-i szexológus a New York Postnak nyilatkozva úgy fogalmazott, "a tanulmány fájdalmasan becsapós." Hozzátette, ha valaki együtt él a partnerével a házasságot megelőzően, úgy több alkalma nyílik a szexre, és mindössze ez az oka annak, ha az esküvőt követő korai időszakban nem tapasztalható emelkedés az együttlétek gyakoriságában. "Ha nem költözünk össze a házasság előtt, akkor a házasélet lesz az első alkalom, amikor a hét minden napján, a nap 24 órájában ott leszünk egymásnak, ami lehetőséget ad a szexre is. Mindez pedig az újdonság erejével fog hatni" - mutatott rá a szakértő.

"Ha hosszabb ideje vagyunk együtt valakivel - és ez egyáltalán nem rossz dolog -, nem lehet mesterkélten fenntartani egy friss kapcsolat újszerű élményét. Változhat a párkapcsolat idővel, ha hosszabb távon is együtt maradunk? Abszolút. Ez azonban nem azt jelenti, hogy ne kapcsolódhatnánk és nyúlhatnánk vissza akár a kezdeti fellángoláshoz" - hangsúlyozta Levkoff.

Forrás: insider.com ; nypost.com

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

magnézium szedése
Magnézium: mikor vegyük be, hogy nyugodtan aludjunk tőle? Szakértő elárulta a titkot
fogyás
Diétaelmélet: mikor és mitől indul be a fogyás?
női anatómia
Meglepően sok nő nem tudja, hány testnyílása van odalent
Azonnali, tartós és pusztító fájdalom: a legmérgezőbb emlős horror csípést okoz
Itt látszik a laborleleteden, ha már károsodott a veséd
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +21 °C
Minimum: +3 °C

A reggel még felhős tájakon is csökken a felhőzet, és napközben már mindenütt napos, gomolyfelhős idő várható. Csapadék nem lesz. Az északkeleti szelet elsősorban hazánk keleti felén kísérhetik élénk, néhol erős lökések.A legmagasabb nappali hőmérséklet 19 és 25 fok között várható, a nyugati országrészben lesz melegebb. Fronthatás nem várható, így a frontérzékenyek szervezete is pihenhet.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Kvíz: felismered a stressz testi jeleit? – Bőrtünetek is árulkodhatnak a túlhajszoltságról Alvászavar, kimerültség, ingerlékenység – sokszor észre sem vesszük, hogy mindezek hátterében a stressz áll. Vajon mennyit tudsz arról, hogyan hat a szervezetünkre a mindennapi feszültség? Teszteld magad kvízünkkel!
kvíz
Kvíz: a hüvely öntisztuló szerv. Igaz vagy hamis? – Teszteld, mennyire ismered a női testet! A női egészséggel kapcsolatban rengeteg félreértés és makacs tévhit kering. Kiszúrnád a leggyakoribbakat? Tedd próbára magad kvízünkben!