A randevú legfontosabb kérdése

Akár egy pszichológus, úgy tudunk majd következtetni a másik ember személyiségére, ha az egyetlen és legfontosabb kérdést okosan alkalmazzuk - írja a hvg.hu.

Amerikai pszichológusok szerint ugyanis egyetlen kérdéssel felderíthető a másik ember személyisége. Ha megkérjük az illetőt, hogy más emberekről mondja el nekünk a véleményét, igen sokat megtudhatunk a világlátásáról. A szakemberek szerint tehát a következő kérdéstípust kell erőltetnünk ismerkedésnél, vagy akár egy randevún is: mit gondol másokról?

Érdemes több emberről is kikérni a partner véleményét, hogy igazán biztosra lehessen menni. Érdemes semleges alanyt választani a kérdés célpontjául, hogy ne legyen könnyű se túl jót, se túl rosszat mondani róla. Azaz ne valamilyen pozitív közképpel hódító celebet vagy ismert bűnözőt jelöljünk meg. A kutatások azt mutatták, hogy ha valaki más emberekről több pozitív dolgot tud mondani, mint negatívat, akkor jó eséllyel ő is pozitív mentalitású, boldog, az életével elégedett és érzelmileg stabil ember.

Már egyetlen válasz is sokat elárulhat partnerünkről

A randevúzgatás napjainkban már korántsem olyan egyszerű, mint néhány évtizeddel ezelőtt volt. Régebben egyértelműek voltak azok az etikett szabályok, amelyeket egy romantikus találkozó alatt érdemes volt betartani: a férfi kinyitotta az ajtót a nő előtt, le- és felsegítette a kabátját, időben hazavitte. Részletek! Ám minél inkább a negatív jelzők lesznek túlsúlyban, akkor annál jellemzőbb lehet az önimádat és az adott személy annál hajlamosabb az antiszociális viselkedésre. A kutatás során természetesen professzionális módszerekkel tesztelték a résztvevőket. Sőt egy évvel később megismételték az eljárást, de az eredmények rendre ugyanazok voltak. Azaz a pozitív vagy negatív jellemzések túlsúlya elég pontosan működő tesztkérdés mások megismerésére.

Forrás: hvg.hu

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

65 év felett ilyen gyakran érdemes zuhanyozni: ezt tanácsolják a szakértők a bőr védelmére
Nagy változás az egészségügyben: vasárnaptól megszűnik az NNGYK – Mutatjuk, mi jön helyette
Így fokozhatod a magnézium alvásjavító hatását: mutatjuk, mivel érdemes kombinálni
alvás
6 fontos érv, amiért érdemes banánt enni este – Így időzítsd a szakértők szerint
omega-3
Sokan szednek omega-3-at, de kevesen tudják: ezekkel a tápanyagokkal együtt még hatékonyabb lehet
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +10 °C
Minimum: +1 °C

Lassan tovább csökken a felhőzet, így az ország nyugati, délnyugati harmada kivételével már döntően napos, gyengén felhős idő várható. Csapadék nem valószínű. Az északi, északkeleti szelet többfelé kísérik élénk, északkeleten néhol erős lökések is.A csúcshőmérséklet 8 és 13 fok között alakul.Késő estére 1 és 8 fok közé hűl le a levegő. A hét közepén sem érvényesül fronthatás, továbbra is frontmentes időben lehet részünk.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

7 kérdésből kiderül, felismered-e az influenza jeleit – Felkészültél a szezonra? A tél közeledtével egyre fokozódik az influenza terjedésének kockázata. Felismernéd a fertőzés tüneteit? Kvízünk segítségével most tesztelheted tudásodat!
kvíz
Szakértő vagy a bőrápolásban, ha meg tudod csinálni ezt a kvízt – Csupán 7 kérdésből kiderül A bőr és a táplálkozás kapcsolata szorosabb lehet, mint gondolnánk. Egyes tápanyagok támogathatják a bőr egészségét, míg bizonyos ételek és italok kedvezőtlenül hathatnak rá. Töltsd ki kvízünket, és derítsd ki, mennyit tudsz a bőrbarát étrendről!