Újabb veszély derült ki az e-cigiről

Az elektromos cigarettát rendszeresen használó fiatalok később nagyobb valószínűséggel lesznek erős dohányosok - ezt mutatta ki egy friss amerikai kutatás, amelyet az Amerikai Orvosszövetség folyóiratának (JAMA) legújabb számában tettek közzé.

Az amerikai tinédzsereknek körülbelül az egyharmada próbálja ki az e-cigarettát , némelyek annak reményében, hogy az segít leszokni a hagyományos cigarettáról. A tudósok körében azonban vita van róla, hogy az e-cigaretta a dohányzásról való leszokás eszköze-e, vagy inkább a dohányzás előszobája.

e-cigaretta
Az e-cigaretta is veszélyes. Rávezethet a valódi dohányzására

A kutatásban 15 éveseket Los Angeles megyei gimnazistát kérdeztek ki cigarettázási szokásairól a 2014 őszi, majd a 2015 tavaszi félévben. A 3000 diák közül csak kevesen e-cigarettáztak, vagy dohányoztak, ám azok körében, akik a kutatás elején három vagy annál több napig e-cigarettát használtak a kikérdezést megelőző egy hónapban, 20 százalék rendszeres dohányossá vált, további 12 százalék pedig legalább havi egy alkalommal gyújtott rá a kutatás végére.

Eközben az e-cigarettát a kutatás elején nem használó tinédzsereknek kevesebb mint 1 százaléka vált dohányossá a vizsgált időszak végére.

A vaporizátor szívása nem biztonságosabb, mint a dohányzás, mert az e-cigaretta gőze károsítja a DNS-t, méghozzá olyan módon, ami rákhoz vezethet. Részletek!

Természetesen kérdéses az össze hasonló vizsgálat esetében, hogy kizárólag az e-cigaretta teremtett-e olyan feltételeket, amely elvezetett a dohányzásig, vagy egyéb befolyásoló körülmények is hatottak a káros szenvedély kialakulására. A mostani kutatás mindenesetre az e-cigarettázás kockázatosságát valószínűsíti.

Forrás: MTI

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

Ezt az italt senkinek sem ajánlja a szívsebész – Már kis mennyiségben is növeli a vérnyomást
citromos víz
Kiderült az igazság a citromos vízről – Így hat valójában a szervezetre
D-vitamin
Meglepő, melyik vitamin az emésztés rejtett támasza – Hiánya hamar panaszokat okoz
Azonnali hatállyal kivonták a forgalomból ezt a gyógyszert – a betegektől is visszakérik
pajzsmirigy-alulműködés
Korai tünetek, hogy kevés hormont termel a pajzsmirigy – Erre figyelj nőként
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +29 °C
Minimum: +12 °C

Felhőtlen vagy derült, napos, száraz időben lesz részünk. Az északi, északkeleti szelet a Dunától keletre több helyen élénk, az északkeleti megyékben olykor erős lökések is kísérhetik. Késő estére 16 és 25 fok közé hűl le a levegő. Csütörtökre nem várható fronthatás, fellélegezhetnek a frontérzékenyek.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
A horzsolásra hintőport kell szórni. Igaz vagy hamis? – Teszteld a sebkezelési tudásod! Bár egy kisebb sebet látszólag egyszerű ellátni, de könnyű hibázni is. Töltsd ki sebkezelési kvízünket, és derítsd ki, mennyire vagy tisztában az alapvető elsősegélynyújtási szabályokkal!
kvíz
„Lehet hogy demiszexuális vagyok?” – Ezzel a 8 kérdéssel kiderítheted A vonzalom nem mindenkinél működik ugyanúgy. Egyeseknél csak azután jelenik meg, hogy valódi érzelmi kötelék alakult ki bennük – ők a demiszexuálisak. Vajon te is közéjük tartozol? Most kiderítheted.