Személyiségünk 40 százaléka öröklött

A családok és az ikerpárok tanulmányozása alapján a pszichológusok úgy vélik, hogy személyiségünk körülbelül 40 százaléka öröklött, ennyi múlik tehát azon, milyen géneket kapunk szüleinktől. A pszichés rendellenességekre is hatással van az örökségünk.

Egy tanulmányból - amelyet a Nature Genetic folyóirat közölt - kiderült például, hogy számos olyan gén, ami befolyásolja a személyiségünket, hatással van a mentális egészségünkre is. Vagyis a különböző személyiségjegyeket kódoló gének hatással vannak konkrét mentális betegségek kialakulására is.

mentális
A mentális problémákért a gének is felelősek lehetnek. Rá lehet cáfolni az esélyekre

A Kalifornia Egyetem kutatói több százezer ember vizsgálata nyomán 6 olyan konkrét gént azonosítottak, amely meghatározott személyiségvonásokkal állnak kapcsolatban, és ezek közül 5 eddig teljesen ismeretlen volt. A 8-as kromoszómán találhatóak például azok a gének, melyek az érzelmi stabilitásunkat kódolják, és ez a terület hatással van az idegrendszer fejlődésére, ahogy az azzal összefüggő fejlődési zavarokra is - írja a divany.hu.

Hasonlóan, a 12-es kromoszóma és az extraverzió-introverzió személyiségdimenzióban elért pontszámok között is összefüggést találtak a kutatók. Persze azt eddig is lehetett tudni, hogy milyen ingermennyiségben érezzük jó magunkat, hogy mennyire vágyunk a nyugira vagy a pörgésre, már csecsemőkorunkban is megjelenik, tehát tudtuk, hogy ennek a tulajdonságunknak erős a genetikai meghatározottsága. Most viszont a kutatók konkrét kromoszómához tudták kötni az extraverziót, a bipoláris zavarral, vagyis a köznyelvben mániás depressziónak nevezett betegséggel egyetemben.

Kapcsolat áll fenn az agy tinédzserkori fejlődése és a mentális betegségek kialakulása között - állítják brit szakemberek, akik azt is megállapították, hogy az összetett gondolkodással és a döntéshozatallal összefüggő agyterületek változnak a legtöbbet a kamaszévek alatt. Részletek!

A genetikusok később összehasonlították eredményeiket korábbi kutatásokkal, melyek megerősítették a tényt, hogy a személyiség és a pszichiátriai betegség között masszív együttjárás van, vagyis az a genetikai hatás, ami a személyiséget alakítja különböző mentális betegségek megjelenésének valószínűségét is befolyásolja. Azok például, akik az érzelmileg labilisabbak, nagyobb eséllyel szenvednek szorongástól, depressziótól , míg az extraverzió és élményekre való nyitottság a bipoláris zavar kialakulásának kockázatát növeli meg. Az extraverzió egyébként együttjárást mutat a figyelemhiányos hiperaktivitás zavarral, vagyis az ADHD-val is.

Forrás: divany.hu

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

napfogyatkozás
Napfogyatkozás 2026 – Vakságot is okozhat, ha holnap nem így nézel fel az égre
Ezt az italt senkinek sem ajánlja a szívsebész – Már kis mennyiségben is növeli a vérnyomást
Hússzor károsabb a dohányzásnál, a magyarok többsége mégis csinálja
citromos víz
Kiderült az igazság a citromos vízről – Így hat valójában a szervezetre
D-vitamin
Meglepő, melyik vitamin az emésztés rejtett támasza – Hiánya hamar panaszokat okoz
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +33 °C
Minimum: +14 °C

Döntően felhőtlen, napos időre számíthatunk, csak a keleti, északkeleti tájakon képződhet átmenetileg kevés gomolyfelhő. Csapadék kizárt. A délire forduló szél főleg a Dél-Alföldön, illetve az Észak-Dunántúlon élénkül meg.Délutánra jellemzően 32 és 35 fok közé melegszik fel a levegő. Késő este 16 és 28 fok közötti értékek valószínűek. Fronthatással továbbra sem kell számolni.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
A horzsolásra hintőport kell szórni. Igaz vagy hamis? – Teszteld a sebkezelési tudásod! Bár egy kisebb sebet látszólag egyszerű ellátni, de könnyű hibázni is. Töltsd ki sebkezelési kvízünket, és derítsd ki, mennyire vagy tisztában az alapvető elsősegélynyújtási szabályokkal!
kvíz
„Lehet hogy demiszexuális vagyok?” – Ezzel a 8 kérdéssel kiderítheted A vonzalom nem mindenkinél működik ugyanúgy. Egyeseknél csak azután jelenik meg, hogy valódi érzelmi kötelék alakult ki bennük – ők a demiszexuálisak. Vajon te is közéjük tartozol? Most kiderítheted.