Mi jár az öngyilkosok fejében?

Az öngyilkosok nem azért próbálnak meg véget vetni a saját életüknek, mert önzőek, hanem mert úgy érzik, a szeretteik élete jobb lenne nélkülük - ez derült ki legalábbis egy új ausztrál kutatásból.

Az egyedülálló kutatás során 31 olyan személlyel készítettek interjút, akik korábban már megpróbálták megölni saját magukat. Többek között azt kérdezték tőlük, milyen segítséget vehettek volna igénybe, beszéltek-e a terveikről a barátaiknak vagy családtagjaiknak, milyen érzéseik voltak az öngyilkossági kísérlet idején, illetve hogy mi volt az, ami végül segített nekik a gyógyulásban.

"Sok kutatás foglalkozott már azzal, hogyan lehetne megelőzni az öngyilkosságot, ám azokkal, akik túléltek egy ilyen kísérletet, nem igazán foglalkozunk" - mondta Sarah Coker, a SANE Australia mentális egészséggel foglalkozó szervezet egyik vezetője.

A kutatásban részt vevők 87 százalékát minimum egy mentális betegséggel diagnosztizálták. 11-en közülük többször is megpróbálták megölni magukat. Sokan úgy nyilatkoztak, hogy a kísérlet idején intenzív érzelmi fájdalmat éltek át, amelyet az öngyilkossággal próbáltak megállítani. Mások csapdában érezték magukat, olyan helyzetben, ahonnan nem volt kiút. Szintén gyakori érzés volt a reménytelenség, az értéktelenség.

Miért lesz valaki öngyilkos? (Fotó: Europress)

"Sokan hangsúlyozták, hogy a a tettükkel a szeretteiket akarták megkímélni , és nem is a saját, hanem az ő szenvedésüknek akartak véget vetni. Abban hittek, hogy a halálukkal mások élete javulni fog- mondta Coker.

A kutatás szerint a gyógyulás útján az egyik legfontosabb lépés egy bizalommal teli kapcsolat kialakítása egy szakemberrel, például terapeutával. A támogató környezet , a megértő család és barátok megléte szintén nagyon fontos.

" Akik túléltek egy öngyilkossági kísérletet , nagyon érzékenyek és sebezhetőek, és gyakran negatív, rosszindulatú hozzáállással találkoznak. Ettől úgy érezhetik, hogy nem érdemlik meg a segítséget. Nem lenne szabad ítélkezni" - tette hozzá Coker.

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

napfogyatkozás
Napfogyatkozás 2026 – Vakságot is okozhat, ha holnap nem így nézel fel az égre
Ezt az italt senkinek sem ajánlja a szívsebész – Már kis mennyiségben is növeli a vérnyomást
Hússzor károsabb a dohányzásnál, a magyarok többsége mégis csinálja
citromos víz
Kiderült az igazság a citromos vízről – Így hat valójában a szervezetre
Azonnali hatállyal kivonták a forgalomból ezt a gyógyszert – a betegektől is visszakérik
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +33 °C
Minimum: +15 °C

Többnyire derült, napos idő várható, majd késő délutántól az északnyugati tájak fölé már érkezhet némi felhőzet, melyből néhol a határ közelében zápor, zivatar sem kizárt. A déli szél nagy területen megélénkül. Délutánra általában 32 és 36 fok közé melegszik fel a levegő. Fronthatással továbbra sem kell számolni.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
A horzsolásra hintőport kell szórni. Igaz vagy hamis? – Teszteld a sebkezelési tudásod! Bár egy kisebb sebet látszólag egyszerű ellátni, de könnyű hibázni is. Töltsd ki sebkezelési kvízünket, és derítsd ki, mennyire vagy tisztában az alapvető elsősegélynyújtási szabályokkal!
kvíz
„Lehet hogy demiszexuális vagyok?” – Ezzel a 8 kérdéssel kiderítheted A vonzalom nem mindenkinél működik ugyanúgy. Egyeseknél csak azután jelenik meg, hogy valódi érzelmi kötelék alakult ki bennük – ők a demiszexuálisak. Vajon te is közéjük tartozol? Most kiderítheted.