Erre a fóbiára kerestek rá a legtöbbször idén

Kinek meglepő, kinek nem, de ezt a fóbiát írták be a legtöbbször a keresőbe 2020-ban.

Asztrafóbia: amikor rettegünk a vihartól Egyre több embert érint a viharfóbia, a mennydörgéstől és a villámlástól való szélsőséges félelem. Kattintson a részletekért!

A koronavírus-járvány megváltoztatta az életünket, hétköznapjainkat, és bizony még a legbelső félelmeinkre is hatással lehet. Erre egy közelmúltbeli kutatás is rávilágít: tudósok 10 hónapon át elemeztek adatokat egy szolgáltatás, a Google Trends segítségével, majd a Psych News Daily-ben jelentették meg eredményeiket. Eszerint idén az Egyesült Államokban az a fóbia , amelyre a legtöbbször rákerestek az interneten, az antropofóbia volt. Ez az összes félelemre történő Google-keresés 22 százalékát tette ki, ami ötszörös emelkedést jelent az előző évhez viszonyítva - emelte ki a New York Post .

A bezártság a lelki egészségünkre sincs jó hatással. Fotó: Getty Images
A bezártság a lelki egészségünkre sincs jó hatással. Fotó: Getty Images

Az antropofóbia a szociális félelem egy fajtája, az érintettek pedig rettegnek az emberi társaságtól, illetve a nagyobb tömeget is nehezen viselik el. A tudósok szerint az április 19-25. közötti időszakban azért ugorhatott meg a keresések száma erre a kifejezésre, mert sokan akkor szembesültek igazán a koronavírus veszélyeivel, hiszen akkor ragadtak otthon vagy kerültek karanténba.

Ahány állam, annyi fóbia

További érdekesség, hogy a fent említett tudományos írás szerzői szerint államonként más és más félelmekre kerestek rá a legtöbben. New Yorkban a filofóbia, vagyis a szerelemtől, szeretettől való rettegést írták be leggyakrabban a Google-be, míg Floridában a germafóbia, a kórokozóktól való rettegés vezetett.

A kaliforniaiak fontossági listája élén viszont egészen más állhat, ők ugyanis a nomofóbiára kerestek rá legtöbbször. Ez azt a félelmet takarja, amikor valaki attól retteg, hogy nincs nála a mobilja. New Jersey-ben a sötéttől féltek leginkább, Massachusettsben a kudarctól, Indianában pedig attól, hogy egyedül maradnak.

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

Ez a kutyafajta illik hozzád a csillagjegyed alapján – Íme a teljes lista
fogyás
27 kilót fogyott négy hónap alatt: egyetlen ételről mondott le
Csúszik a gyógyszerfelíratás nagy változása – megvan az új időpont
agyserkentő ételek
5 gyümölcs, amely csodát tesz az aggyal – Lassíthatják a szellemi hanyatlást
időskor
A pszichológusok szerint ezt jelenti, ha a 70 felettiek elajándékozzák a tárgyaikat
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Hidegfront
Maximum: +21 °C
Minimum: +11 °C

Az átvonuló hidegfront felhőzete reggel elhagyja a keleti és déli tájakat is. Mögötte ismét napos idő várható felhőátvonulásokkal. Reggelig helyenként még másutt is, napközben viszont már főként az északkeleti harmadban lehet számítani esőre, záporra, illetve egy-egy zivatar is kialakulhat. Az északnyugati szél többfelé megerősödik, néhol viharos széllökések is előfordulhatnak.A legmagasabb nappali hőmérséklet 18 és 24 fok között várható. Késő estére 10 és 16 fok közé csökken a hőmérséklet. Hétfőn markáns hidegfronti hatás alakítja időjárásunkat, így a frontérzékenyek nehéz napra számíthatnak.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Az egészséges hüvely teljesen szagtalan. Igaz vagy hamis? – 6 fontos kérdés a női intim higiéniáról Az intim területek egészségének megőrzése érdekében fontos ismerni és betartani néhány alapvető higiéniai szabályt. Mennyire vagy jártas ezen a területen? Most kiderülhet!
kvíz
Mutatunk 10 képet: kitalálod, milyen állatot ábrázol? – Ez a kvíz az igazi állatbarátokat is próbára teszi Felismered az állatokat, ha csak egy-egy apró részletet látsz belőlük? Íme néhány megtévesztő kérdés, csak a legkifinomultabb állatrajongóknak megy a 10/10!