Durva számokkal sokkolt Zacher Gábor

A magyarok függőségeiről és a koronavírus-járvány hatásairól is beszélt Zacher Gábor toxikológus egy előadáson.

A villányi Művelődési Házban tartott Zacher Gábor a múlt héten előadást, amelyben számos fontos témát érintett – derült ki a bama.hu beszámolójából. Beszélt például a koronavírus-járványról: a toxikológus úgy fogalmazott, hogy az elmúlt 2 és fél év felkavart bennünket. Ennek fő oka, hogy nem szeretjük a hirtelen változásokat, a járvány viszont hirtelen változtatta meg az életünket, a változások pedig befolyásolják a testünk és a pszichénk működését is.

alkohol
Alkoholfogyasztás terén Európában a 7-8. helyen állunk. Fotó: Getty Images

A 9,7 millió függő országa

Zacher Gábor kitért a függőségekre is, ezzel kapcsolatban azt mondta, Magyarország 9,7 millió függő országa: ha saját magunk elé tükröt tartunk, akkor 4-5 függőséget mindenki fel tudna sorolni, de magunkról nehezen mondjuk ki, hogy függők vagyunk. Inkább azt mondjuk, hogy bármikor abba tudjuk hagyni, de a „bármikor” jellemzően nem jön el soha. Kiemelt egy lesújtó adatot is, miszerint alkoholfogyasztás terén Európában a 7-8. helyen állunk, majd hozzátette: ha a Hévízi-tóban víz helyett 96 százalékos alkohol lenne, akkor Magyarország ezt évente háromszor kiinná.

A fiatalok körében most nagyon népszerű manórúdról (Elf Bar) úgy vélekedik, Magyarország rossz kommunikációs stratégiát választott, mert ködösít arról, hogy pontosan milyen anyagok milyen arányban fordulnak elő ezekben a termékekben. A hazai tájékoztatás a benne lévő nikotin mennyiségén rugózik, miközben ennél sokkal veszélyesebb anyagok találhatóak benne, amivel lehetne érvelni ellene.

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

napfogyatkozás
Napfogyatkozás 2026 – Vakságot is okozhat, ha holnap nem így nézel fel az égre
Ezt az italt senkinek sem ajánlja a szívsebész – Már kis mennyiségben is növeli a vérnyomást
citromos víz
Kiderült az igazság a citromos vízről – Így hat valójában a szervezetre
D-vitamin
Meglepő, melyik vitamin az emésztés rejtett támasza – Hiánya hamar panaszokat okoz
Hússzor károsabb a dohányzásnál, a magyarok többsége mégis csinálja
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +31 °C
Minimum: +12 °C

Túlnyomóan felhőtlen, napos időre számíthatunk, csak keleten képződhet kevés gomolyfelhő. Csapadék kizárt. A keleties irányú szél csak az Észak-Alföld térségében élénkülhet meg.A legmagasabb nappali hőmérséklet jellemzően 30 és 33 fok között alakul. Késő este általában 15, 23 fok várható. Jelenleg egy anticiklon határozza meg a térség időjárását.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
A horzsolásra hintőport kell szórni. Igaz vagy hamis? – Teszteld a sebkezelési tudásod! Bár egy kisebb sebet látszólag egyszerű ellátni, de könnyű hibázni is. Töltsd ki sebkezelési kvízünket, és derítsd ki, mennyire vagy tisztában az alapvető elsősegélynyújtási szabályokkal!
kvíz
„Lehet hogy demiszexuális vagyok?” – Ezzel a 8 kérdéssel kiderítheted A vonzalom nem mindenkinél működik ugyanúgy. Egyeseknél csak azután jelenik meg, hogy valódi érzelmi kötelék alakult ki bennük – ők a demiszexuálisak. Vajon te is közéjük tartozol? Most kiderítheted.