Hamuból gyémánt: ékszerként hordhatjuk halottainkat

Porból lettünk, s porrá leszünk - szól a közismert mondás, amely tömörségében hiánytalanul kifejezi az emberi test múlandóságát. Egy amerikai cég szabadalmának hála azonban bizonyos szempontból ez az állítás sem feltétlenül igaz mára.

"Szaktanácsadóként dolgoztam a Budapesti Temetkezési Intézetnél, amikor az ezredforduló környékén a vezérigazgatónkat megkereste egy LifeGem név alatt futó, ékszerészek által vezetett magyarországi kft. Természetesen első hallásra megdöbbenéssel fogadtuk a hírt, hogy az Egyesült Államokban hamvakból gyémántot tudnak készíteni, de ahogy az ember elkezd foglalkozni a témával, rájön, hogy azért annyira mégsem furcsa dolog ez" - emlékezett vissza Angyal Eleonóra tanatológus, aki később maga vette át az említett cég vezetését, majd 2002 őszétől aktívan belekezdett a hamvakból való gyémántkészítés hazai menedzselésébe.

A chicagói székhelyű LifeGem vállalat 2002 augusztusa óta vállalja a különleges gyémántok mesterséges előállítását. Az eljárás során a megrendelőktől kapott hamvakból szenet vonnak ki, majd hatalmas, 5-6 gigapascal nyomásnak (a normál légköri nyomás mintegy 50 ezerszeresének) és 1600-2000 Celsius fokos hőmérsékletnek kitéve alakítják - a természetben zajló folyamatokat utánozva - gyémánttá. Mindehhez csupán 200 gramm hamura van szükség, amelyből aztán akár több gyémánt is készíthető.

Az emberi hamvakból készülő gyémánt értéke felbecsülhetetlen
Az emberi hamvakból készülő gyémánt értéke felbecsülhetetlen

"Hollandiában működött egy központ, amely az európai marketinggel és értékesítéssel foglalkozott. Úgy gondoltuk, ha már a szolgáltatás elérhető a kontinensen, akkor a magyar emberek számára is érdemes megadni a lehetőséget arra, hogy igénybe vegyék. Így tehát behoztuk a magyar piacra is ezt a terméket. A hamvakat egyenesen Chicagóba küldtük, a kész gyémántok pedig a holland centrum közvetítésével érkeztek vissza Magyarországra" - árulta el a kegyeleti szakértő. Hozzátette, a téma iránt a hazai média is azonnal komoly érdeklődést mutatott, amit mi sem jelez jobban, minthogy a megrendelők kivétel nélkül mind úgy nyilatkoztak, hogy a televízióból szereztek tudomást a különleges szolgáltatás létezéséről.

Miért számít a mai napig tabutémának a halál, miért nem merünk beszélni az elmúlásról? Részletek itt.

Az emberi hamvakból készülő gyémánt alapesetben sárga színű, de speciális eljárással piros, zöld és kék, valamint áttetsző ékköveket is elő tudnak állítani. Az árakat alapvetően a gyémánt mérete és színe határozza meg, de a legolcsóbb konstrukció, tehát egy 0,10-0,19 karátos, sárga darab is 2490 amerikai dollárba, azaz mintegy 650 ezer forintba kerül. Ha viszont egy egész karátot megközelítő, kék színű gyémántot szeretnénk megrendelni, akkor a végösszeg meghaladja az 5 millió forintot. "Eleinte kétmillió forintba került egy apró, 0,25-ös kő, majd ez a jutalékokkal együtt számítva lecsökkent egymillióra. A dolog szellemisége persze nem változott, mert aki elhatározza, hogy szeretne egy ilyen gyémántot, annak valószínűleg nem az ár lesz a mérvadó szempont" - fogalmazott a szakember.

"Ezeknek a gyémántoknak felbecsülhetetlen az értékük. Amikor megcsiszolják, egy vékony szegély keletkezik rajtuk, amelyre felkerül a lajstromszámuk. Az egyedi azonosítójuk alapján nyilvántartják a köveket, elméletben tehát akkor is visszakerülhetnek jogos tulajdonosukhoz, ha elvesztek vagy éppen lopás következtében tűntek el" - mutatott rá Angyal Eleonóra. Kitért rá, hogy a megrendelések teljesítését hosszú várakozás előzi meg. A szolgáltatás hazai indulásakor a magyar vevőknek még csupán 6 hónapot kellett várniuk, hogy kézhez vehessék a kért gyémántot, ám a növekvő európai kereslet miatt ez rövidesen 10-12 hónapra emelkedett. A chicagói gyártó jelenleg 6-9 hónapos várakozási időt jelöl meg hivatalos honlapján.

A személyes magyarországi értékesítés 2012-ig volt elérhető, ma már az interneten keresztül intézhetik az ügyfelek a tranzakciókat és a megrendelések státuszának nyomon követését. "Évente 2-3 gyémántot készíttettettünk. Talán jobban is ki lehetett volna aknázni az ebben rejlő potenciált, de az egyéb teendőim mellett nem tudtam több energiát szánni erre. Ráadásul sosem a pénz volt a meghatározó számomra, hanem a dolog lelki háttere. Éppen ezért tartottam fontosnak, hogy azokkal, akikkel szerződést kötöttünk, egészen addig kapcsolatban maradjak, amíg a kész gyémántot át nem adjuk. Ezeket a családokat rendszeresen, egy-kéthavonta meglátogattam" - mondta el a tanatológus. Kérdésünkre kitért arra is, hogy az elkészült köveket többféle módon használták fel az ügyfelek. Voltak, akik gyűrűbe tetették, de akadt olyan is, aki köldökpiercinghez illesztve viselte.

Érdekesség, hogy az amerikai vállalatnál az emberi maradványok mellett házi kedvencek hamvaiból is készítenek gyémántot, sőt akár hajtincsekből is elő tudnak állítani szintetikus ékköveket. Utóbbi szolgáltatás indulását a szervezet igen extravagáns reklámkampánnyal harangozta be 2007-ben, ugyanis a világhírű zeneszerző, az 1827 tavaszán elhunyt Ludwig van Beethoven barna hajából hoztak létre egy 0,56 karátos kék gyémántot. A tincseket a connecticuti egyetemi irattártól szerezték meg.

Az emlékeket a szavak tudják megőrizni

"Érthető, hogy egy ilyen gyémánt az állandóságot biztosítja, hiszen évtizedek múlva is ugyanúgy megmarad, mindez számomra mégis egy kicsit fals és visszatetsző" - foglalt állást a kérdésben Tóth Gábor Ákos, aki íróként és gyászterapeutaként is hosszú ideje foglalkozik az elmúlás témakörével. Hozzátette, valójában mindegy, hogy egy-egy szerettünk emlékét milyen módon igyekszünk tárgyiasítani, ez ugyanis rendszerint ugyanarra irányul, azaz, hogy beépítsünk az életünkbe egy mesterséges emlékeztetőt, mivel nem bízunk eléggé magunkban, hogy eleget tudunk az emlékezetünkben foglalkozni az elhunyttal. Jó példa lehet erre egy sír, amelyet bizonyos alkalmakkor minden évben meglátogatunk, és amelyet rendszeresen gondozni is kell.

A gyász nem egyik percről a másikra múló érzés, sokkal inkább milliónyi apró lépés egy nehezen járható úton. Részletek itt.

A jelenség hátterében általában az emberi bűntudatot lehet felfedezni. "A gyász során folyamatosan azt érzi az ember, hogy túl keveset foglalkozott az elhunyttal életében. A tárgyakkal tehát lényegében a lelkiismeretünket nyugtatgatjuk, azaz próbálunk egy olyan képet kialakítani, amelyben törődőbbnek tűnünk. Ha valaki képes egy ilyen gyémántra hatalmas összegeket kiadni, akkor ez számomra teljesen egyértelműen mutatja, hogy ez valamiféle kompenzálás, sőt túlkompenzálása a dolognak, amivel az illető a saját rossz érzéseit próbálja meg elfedni. Emellett magamutogatásnak is érzem, hogy a hamvakat szuvenírszerűvé teszi" - fogalmazott a gyászszakértő.

Kifejtette, ha már mindenképpen választani kell valamilyen megfelelő emléktárgyat, akkor az lehet akár egy régi videofelvétel vagy pedig egy kedves, maradandó tárgy az elhunyttól. Mindemellett a legjobb megoldást nem a tárgyi dolgok jelentik. "A túlélők feladata az, hogy az elhunyt személyiségét, életét továbbörökítsék a következő generációk számára. Erre a célra kifejezetten alkalmas, ha a családi együttlétek alkalmával felidézzük a pozitív emlékeket, azt, hogy milyen jó volt együtt lenni az adott személlyel. A szó, a kommunikáció ereje sokkal jobban képes biztosítani, hogy az illető tovább éljen az emlékeinkben, és hogy a következő generációk is megismerjék, mint bármilyen tárgy" - mutatott rá Tóth Gábor Ákos.

Kifejtette továbbá, hogy a gyémánt leegyszerűsíti a dolgot, elvégre a kommunikáció és az emlékezés sokkal több energiát, odaadást igényel. A probléma viszont az, hogy így pont a lényeg veszik el. "Sajnos a világ jelenleg ebbe az irányba halad. Annyira szeretjük már kényelmessé tenni az életünket, hogy legszívesebben az érzelmi életünket is hipermarketek polcairól vennénk le."

A legfrissebb tartalmainkért kövess minket a Google Hírekben, Facebookon, Instagramon, Viberen vagy YouTube-on!

Olvassa el aktuális cikkeinket!

Orvosmeteorológia
Fronthatás: Hidegfront
Maximum: +18 °C
Minimum: +9 °C

Napos, gomolyfelhős idő várható, de közben délnyugat felől egyre nagyobb területen megnövekszik a felhőzet, estére már nagyrészt erősen felhős lesz az ég. Az Északi-középhegység térségében nem zárható ki délután zápor, esetleg zivatar, majd késő délutántól, estétől máshol is növekszik a csapadék esélye. A délnyugati szelet országszerte erős, több helyen viharos lökések kísérik. A legmagasabb nappali hőmérséklet 15 és 21 fok között várható, a déli, délkeleti tájakon lesz a legmelegebb idő. Késő estére 9 és 15 fok közé hűl le a levegő. Az időjárás most a hidegfrontra érzékenyeket érinti különösképpen rosszul.

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Hogy érzed most magad fizikailag?

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Milyen most a lelkiállapotod?

Hogy érzed magad?

Legjobban:
Legrosszabbul:
Kezdjük újra