Én? Túlsúlyos? Dehogy!

Számos tanulmány kimutatta, hogy a túlsúlyosak nagy része nem képes helyesen megítélni saját túlsúlyának mértékét.

Az Egyesült Államokban az elhízott emberek 70 százaléka úgy gondolja, hogy csak túlsúlyos. A túlsúlyosoknak pedig 30 százaléka tartja magát normál testsúlyúnak. A kóros mértékben elhízottak (az 50 vagy több kilogrammnyi túlsúllyal rendelkezők) 39 százaléka úgy gondolja, hogy ő csak egyszerűen túlsúlyos.

Hogy lehet, hogy ilyen torzan látják önmagukat?

Ön ELfogyasztja, mi LEfogyasztjuk!A National Institutes of Health kutatói szerint ez a szakadék a realitás és aközött, hogyan látják az emberek magukat, azért van, mert egyre elterjedtebb az a felfogás, miszerint egy kis extra súly normális dolog. Ez pedig ahhoz vezet, hogy alábecsülik a súlyproblémáikat.

"A probléma gyökere az, hogy míg az emberek egy része összhangban látja a saját testképét a testtömeg-indexével, sokan vannak, akik erre képtelenek" - mondta Regina Corso, a felmérést végző Harris Interactive alelnöke. "Ha nem ismerik fel sem a problémát, sem a komolyságát, akkor nem is érzik úgy, hogy tenniük kellene valamit ellene."

Az online felmérés során 2418 embertől kérdezték meg testsúlyát, magasságát, majd kiszámították a testtömeg-indexet. Végül megkérték őket, hogy tippeljék meg, melyik kategóriába esnek.

George Blackburn, a Harvard Medical School professzora szerint a téves önkép kialakulásának egyik oka, hogy a túlsúlyosságot és elhízást stigmatikusan ítéljük meg.

Egy másik tanulmányból kiderült, hogy a szülők nem képesek helyesen megítélni gyerekeik súlyproblémáit. A megkérdezett anyák fele és az apák 39 százaléka állította a 4-5 éves elhízott gyermekéről, hogy normál testsúllyal rendelkezik. A túlsúlyos gyerekkel rendelkező anyák 75 százaléka és az apák 77 százaléka látta normál testsúlyúnak gyermekét. A 800 szülő megkérdezésén alapuló felmérés az Acta Paediatrica februári számában jelent meg.

A zabálás pszichológiájaA hollandiai Groningenben az Egyetemi Orvosi Központ kutatói egy tanulmány során azt kérték szülőktől, hogy 7 különböző vázlat alapján válasszák ki, hogy a gyermekük testének alakja melyikre hasonlít. A túlsúlyos gyermekek szülőinek 95 százaléka választott vékonyabb testalkatot ábrázoló képet. Ez az arány a normális testsúlyú gyerekek szüleinél is igen magas, 97 százalék volt.

Szakértő segítségével megtudhatjuk, mekkora súlyt kell leadnunk, hogy egészséges testtömeg-indexünk legyen. A dietetikusok és orvosok által egyénre szabott tervek betartásával, a túlsúlyosak és elhízottak elérhetik a kívánt testtömeget.

Videó: HáziPatika.com

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

házimunka
Még ma végezd el ezeket a házimunkákat, a babona szerint ugyanis karácsonykor tilos
savanyú káposzta
A savanyú káposzta így hat a bélrendszeredre
fűszerek
Veszélyes lehet a fahéj, a szegfűszeg és a szerecsendió, ha így fogyasztod
nem alkoholos zsírmáj
Nem alkoholos, mégis durván pusztítja a májat – Sokan napi szinten isznak belőle
tévhitek
Megbetegíthetnek ezek az egészségesnek hitt szokások – Íme a leggyakoribb tévhitek
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Hidegfront
Maximum: +4 °C
Minimum: -4 °C

Általában napos, száraz idő lesz felhőátvonulásokkal, de főleg az ország északkeleti harmadában több lehet a felhő, arrafelé hózáporok kialakulására számíthatunk. Az északnyugati szelet sokfelé kísérik erős, elsősorban a Dunántúlon és északkeleten viharos széllökések.A hőmérséklet kora délután 0 és +7 fok között alakul. Estefelé egy hidegfront robog át a régió felett, sok kellemetlenséget kiváltva az arra érzékenyek körében.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Mennyi kalóriát tartalmaz egy szelet bejgli vagy egy adag töltött káposzta?

A december nem csupán az advent időszaka, hanem a forralt boré, a bejglié, a mézeskalácsé és a töltött káposztáé is. Azt mindenki tudja, hogy ezek isteni finomságok – de vajon a kalóriatartalmuk is ismert? Teszteld tudásodat!

teszt
Télen több kalóriára van szüksége a szervezetnek?

A hideg miatt automatikusan hízni kezdünk? Fontos, hogy több kalóriát vigyünk be a téli hónapokban? Vajon a sószükségletünk is megnő ilyenkor? Teszteld, mennyit tudsz a téli táplálkozás szabályairól!