Captagon, a harci drog

Veszélyesebb lehet a korábban gondoltnál a captagon nevű dizájnerdrog, amelyet rendszeresen szednek a szíriai és iraki frontokon harcoló dzsihadisták, így az Iszlám Állam fegyveresei is - idéz a Magyar Nemzet egy friss amerikai kutatást.

A captagonról már évek óta szó van a sajtóban, mint arról a harci drogról, amely valóságos fáradhatatlan zombikká változtatja a harcosokat, akik a szer hatása alatt legyőzhetetlennek és megállíthatatlannak érezve magukat vadul elpusztítanak mindenkit, akit ellenségnek néznek. Korábban azonban az volt az általános vélekedés, hogy hatásos szerről van szó, de hasonlókkal a békeövezetekben is találkozni.

dzsihad
A drogtól a harcosok a legyőzhetetlenség érzését kapják

Az Index.hu például a Voxra hivatkozva nem egészen két éve még ezt írta: "Az emberfeletti képességeket biztosító Captagon azonban nem valami különleges anyag. A Vox rámutat, hogy a tablettában található amfetaminszármazék pont ugyanúgy működik, mint az összes hasonló szer. A speedhez hasonlóan felpörgeti a pulzust, emeli a test hőfokát, fokozza az éberséget, csökkenti az étvágyat, javítja a koncentrációt. Ezen anyagok közül azonban nem is számít a legerősebbnek. Az amerikai egyetemisták körében népszerű Aderall például sokkal hatásosabb. A Vox által idézett drogszakértő arra is rámutat, hogy egyedül a Captagon nem is tehető felelőssé a közel-keleti országban dúló brutalitásért."

A szert tanulmányozó kutatók szerint a captagon hatóanyaga, a fenetillin gyengébb ugyan az amfetaminnál, de kémiai összetétele (teofilintartalma) miatt sokkal erősebb pszichoaktív hatás kiváltására képes, mint a speed. A captagont vizsgáló kutatócsoport ugyanakkor egérkísérletek során arra is rájött, hogy a captagon hatásai egy (jelenleg csak Dissectiv néven emlegetett) vakcina segítségével mérsékelhetőek - olvasható a Nature-ben megjelent cikkben .

Egy kábítószerekkel foglalkozó európai szervezet a kontinens 42 nagyvárosában szúrópróbaszerű vizsgálatokat végzett a szennyvízcsatornákban. Eszerint Londonban és Antwerpenben fogyasztják a legtöbb kokaint. Keleten inkább a metamfetamin fordul elő. Egy itthoni konferencián közben a designer drogok terjedésére hívták fel a figyelmet. Részletek!

A drog megszünteti a félelmet, napokra elűzi a fáradságot, és a megállíthatatlanság érzetét nyújtja használójának: így érthetőbb, hogy a Moszul visszafoglalása ellen harcoló dzsihadisták hogyan voltak képesek élő bombaként tetőkről ugrálni az iraki katonákra, vagy napokig egy pokolgéppé alakított autóban várakozni a merénylet pillanatára várva.

Forrás: MNO.hu

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

vércukorszint
Fahéjas alma: így hat a vércukorszintre – Mutatjuk, hogy a legjobb elkészíteni
koleszterin
Magas koleszterin? A szakértők szerint ezt a hibát követik el legtöbben
ágyi poloska
Így néz ki az ágyi poloska csípése – 6 biztos jel, hogy vérszívóval osztozol az ágyadon
demencia
Éjszakánként ennyit kell aludni, hogy csökkenjen a demencia kockázata – Se a kevesebb, se a több nem jó
halálbüntetés
Így élhette túl kivégzését Christa Pike – Ügyvédei elárulták, milyen most az állapota
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +17 °C
Minimum: +3 °C

A nap folyamán a fátyolfelhőzet dél felé levonul, a vastagabb felhőzet is fokozatosan szakadozik, gomolyosodik, majd határozottabban késő délutántól csökken. Főként északkeleten, keleten néhol kisebb zápor is előfordulhat, akár jégdara kíséretében. Napközben nagyobb területen megélénkül az északias szél.A hőmérséklet csúcsértéke 14 és 19 fok között alakul. Késő estére többnyire 2 és 11 fok közé hűl le a levegő. Bár nem érvényesül markáns fronthatás, a magasban hidegebb levegő áramlik térségünkbe.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Büdös, bizarr, mégis csemege: felismered a világ legfurcsább ételeit képről? Erjesztett hal, lárvás sajt, vérleves – a világ legbizarrabb ételei közül néhány még a legbátrabbakat is próbára teszi. Hányat ismersz fel?
kvíz
Az influenza egy erősebb megfázás. Igaz vagy hamis? – Átmennél a nagy vírusteszten? Antibiotikumok, védőoltások, influenza, HPV: a fertőző betegségekkel kapcsolatban számos tévhit él a köztudatban. Válaszolj 8 kérdésre, és derítsd ki, mennyire tudod megkülönböztetni a tényeket a tévhitektől!