Évi 45 ezer öngyilkosság a munkanélküliség miatt

A munkanélküliség miatti kilátástalanság évente közel 45.000 embert hajszol öngyilkosságba, nagyjából kilencszer annyit, mint amennyit a gazdasági válság - állapították meg szakemberek 2000 és 2011 közötti adatokat elemezve.

Dr. Carlos Nordt pszichiáter, a University of Zurich kuatója és csapata szerint ez igen jelentős szám, és a kormányoknak sokkal nagyobb figyelmet kellene a munkahelyteremtésre fordítani, ezzel ugyanis megállítható lenne a tendencia.

Az adatokat az ENSZ Egészségügyi Világszervezetének (World Health Organization – WHO) felméréseiből, illetve a Nemzetközi Valutaalap gazdasági adatbázisából gyűjtötték össze. Összesen 63 ország adatait elemezték, 2000 és 2011 között. Azért ekkor, mert így a gazdasági világválság előtti és utáni helyzetet (2000 és 2007, illetve 2008-2011) is össze tudták vetni.

A munkanélküliséggel összefüggő öngyilkosságok száma a vizsgált időszakban minimum 20 százalékkal nőtt, és az évi 233.000 öngyilkosságból nagyjából 45.000 esetért a munkanélküliség volt felelős. Meglepő módon, a gazdasági válság nem növelte jelentősen az öngyilkosságok számát, sőt a munkahely hiánya kilencszer annyi öngyilkosságért felelős, mint a gazdasági válság.

Tudta, hogy az öngyilkossági hajlam öröklődhet?

„Nem minden esetben hat a munkanélküliség azonos erővel, az öngyilkosságok rizikója azokban az országokban a legnagyobb, ahol ritka, hogy valakinek ne legyen munkája” – mondta a kutatás vezetője, dr. Nordt. „Ennek hátterében az lehet, hogy ezekben az országokban nagyobb félelem és létbizonytalanság kötődik a munkanélküliséghez, mint ott, ahol ez megszokottabb.”

Nőtt a munkanélküliség miatt elkövetett öngyilkosságok száma

Egy másik, a tanulmányhoz köthető esszében Roger Webb és Navneet Kapur brit szakemberek kifejtették, hogy a gazdasági válsághoz és a munkanélküliséghez kapcsolódó öngyilkossági hullám csak a jéghegy csúcsa, és nagyon valószínű, hogy az emberek jóval több, a testi és a lelki egészséget egyaránt veszélyeztető problémával néznek szembe a létbizonytalanság miatt. „Ahhoz, hogy az öngyilkosság és a munkanélküliség közötti kapcsolatokat jobban megérthessük, tisztában kell lenni azzal, hogy a gazdasági helyzet változásának egyéb hatásai is vannak, olyanok is, melyeket nehéz észrevenni, ezek közé tartozik például az önbántalmazás, a szorongás, a depresszió, az alkoholizmus, a családi és párkapcsolati problémák” – fejtette ki Webb és Kapur.

A kutatás eredményeiről a The Lancet Psychiatry című szaklapban számoltak be.

A legfrissebb tartalmainkért kövess minket a Google Hírekben, Facebookon, Instagramon, Viberen vagy YouTube-on!

Olvassa el aktuális cikkeinket!

Orvosmeteorológia
Fronthatás: Hidegfront
Maximum: +14 °C
Minimum: +3 °C

Napos idő várható gomolyfelhő-képződéssel és északnyugat felől növekvő fátyolfelhőzettel, amely délutántól az Észak-Dunántúlon már vastagszik is. Helyenként alakulhat ki zápor, északnyugaton esetleg zivatar is lehet. A nyugatias szelet az északi megyékben kísérhetik élénk, erős, záporok, zivatarok környékén esetleg viharos lökések. A legmagasabb nappali hőmérséklet 11 és 16 fok között alakul. Késő estére 3 és 10 fok közé hűl le a levegő. Továbbra is változékony marad az időjárás.

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Hogy érzed most magad fizikailag?

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Milyen most a lelkiállapotod?

Hogy érzed magad?

Legjobban:
Legrosszabbul:
Kezdjük újra