A szülők jobban bíznak a ChatGPT-ben, mint az orvosokban

Egyre több szülő fordul a ChatGPT-hez, ha gyermeke egészsége miatt aggódik, és hitelesebbnek is tartja a tőle jövő információkat, mint amit az egészségügyben dolgozóktól szárzmaznak.

A Kansasi Egyetem kutatói megállapították, hogy a gyerekeik miatt egészségügyi témákban kutakodó szülők jobban megbízni a ChatGPT tanácsiban, mint az orvosokéban. A mesterséges intelligenciát megbízhatónak, hitelesnek és erkölcsösnek tartják. Ebben valószínűleg szerepet játszik az is, hogy a ChatGPT érthetően és egyszerűen magyarázza el az egészséggel kapcsolatos kifejezéseket. Ezen kívül mindig elérhető, és gyorsan válaszol, nem kell visszahívásra vagy időpontokra várni.

Tinédzser fiú és középkorú anyja egy monitort néz.
A mesterséges intelligencia nem helyettesít egy orvosi vizsgálatot. Fotó: Getty Images

„Előfordul, hogy kész diagnózissal, terápiás tervvel érkeznek a családok, amelyet az AI készített el számukra az általuk felsorolt tünetek alapjánMivel azonban a gyereket nem vizsgálta senki, így a feltételezett diagnózis pusztán a laikus szülők megfigyelésén alapul. Hiányzik az információk közül az, amelyhez a gyermek fizikális vizsgálata során juthatunk, vagy azokra a professzionális kérdésekre adott válaszok, amelyeket az orvos a kórelőzmény felvétele során tesz fel a szülőknek. Pedig ezek segítségével több, gyanúba hozott diagnózis elvethető lehet és a legvalószínűbb diagnózis is könnyebben megerősíthető” – nyilatkozta a jelenséggel kapcsolatban dr. Aschenbrenner Zsuzsanna csecsemő- és gyerekorvos az NLC-nek.

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

napfogyatkozás
Napfogyatkozás 2026 – Vakságot is okozhat, ha holnap nem így nézel fel az égre
Ezt az italt senkinek sem ajánlja a szívsebész – Már kis mennyiségben is növeli a vérnyomást
Hússzor károsabb a dohányzásnál, a magyarok többsége mégis csinálja
citromos víz
Kiderült az igazság a citromos vízről – Így hat valójában a szervezetre
D-vitamin
Meglepő, melyik vitamin az emésztés rejtett támasza – Hiánya hamar panaszokat okoz
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +32 °C
Minimum: +15 °C

Éjszaka is felhőtlen idő várható. Csapadék nem lesz. Gyenge vagy mérsékelt marad a légmozgás. Késő estére általában 16 és 28 fok közé hűl le a levegő.A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet többnyire 12 és 19 fok között várható, ennél alacsonyabb értékeket mérhetünk a szélcsendes, hidegre hajlamos helyeken, míg a nagyobb városokban, vízpartok közelében, magasabban fekvő pontokon, szelesebb északnyugati tájakon ennél melegebb lesz a hajnal. Fronthatással továbbra sem kell számolni.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
A horzsolásra hintőport kell szórni. Igaz vagy hamis? – Teszteld a sebkezelési tudásod! Bár egy kisebb sebet látszólag egyszerű ellátni, de könnyű hibázni is. Töltsd ki sebkezelési kvízünket, és derítsd ki, mennyire vagy tisztában az alapvető elsősegélynyújtási szabályokkal!
kvíz
„Lehet hogy demiszexuális vagyok?” – Ezzel a 8 kérdéssel kiderítheted A vonzalom nem mindenkinél működik ugyanúgy. Egyeseknél csak azután jelenik meg, hogy valódi érzelmi kötelék alakult ki bennük – ők a demiszexuálisak. Vajon te is közéjük tartozol? Most kiderítheted.