Kulcsár Mihályné fejlesztőpedagógust a csecsemők és a kisgyermekek értelmi fejlődésének fontos eleméről, a beszédről, illetve az érzelmi fejlődés állomásairól kérdeztük. A beszédképesség genetikailag programozott, azaz előfordulhat, hogy a nehezen megszólaló kicsi közeli vagy távolabbi családtagjára "ütött".
Kinyitni az értelmet
Megkésett beszédfejlődésről egyébként a szakemberek csak akkor beszélnek, ha hároméves korra a gyermek nem tudja magát szóban kifejezni. Ilyenkor felmerülhet a gyanú, hogy nem ép a hallása, de az is lehet, hogy túl zajos környezetben - főleg elektronikus zajforrások (televízió, rádió, magnó) között - él, s meglehetősen keveset beszélnek hozzá, beszélgetnek vele családtagjai. Míg a mesterséges zajok szinte "bezárják", addig az élőbeszéd, az anya hozzá intézett szavai "kinyitják" a kicsi értelmét, sőt a hallását is finomítják. Egyébként a beszéd - s az ebben az életkorban igen fontossá váló mesélés - alapozza meg a gyereknek nemcsak a szellemi, hanem az érzelmi, a személyiségi és szociális fejlődését is.
- Milyen jelekből következtethetünk arra, hogy a gyerek a szellemi fejlődésben lemaradt, esetleg szakember segítségét kell kérnünk?
- Ha elveszíti kapcsolatát a környezetével, ha befelé fordulóvá válik, gyanakodhatunk, hogy - valamilyen okból - megállt a fejlődésben. Az ok ilyenkor lehet valamely érzékszervi hiányosság, hosszantartó betegség, vagy érzelmi trauma is. A legtöbb kisgyereknél azonban, akárcsak a testi és mozgásfejlődés, a beszéd és a szellemi fejlődés sem egyenletes.
A beszédfejlődés előrehaladtával a gyerek megtanul "uralkodni" a teste felett (bizonyos szellemi érettség szükséges a szobatisztaságra szoktatáshoz), s megpróbál a hétköznapi dolgokban (evés, öltözködés stb.) is egyre önállóbbá válni.
Önállósági törekvések
A kétéves kor körül beköszöntő dackorszak az érzelmi és szellemi fejlődés következő állomása. Ennek az időszaknak a legfőbb üzenete a szülőnek: kialakulóban a gyerek én- és öntudata. Próbálgatja saját képességeit, olykor azzal is, hogy tágítani igyekszik a szülei által állított korlátokat. Ebben - a pedagógiailag nehéz - időszakban sok szülő nem tudja eldönteni: engedjen-e a gyerek akaratának, vagy épp ellenkezőleg: tűzön-vízen át tartson ki a sajátja mellett?!
- Az érzelmi fejlődés szempontjából is sajátos időszak a csecsemőkor és az óvodáskor közötti periódus.
- Ekkoriban, ahogy tágul a gyerek körül a világ, megjelennek a félelmek, a szorongások (sötéttől, ismeretlen dolgoktól és emberektől, később az elmúlástól, attól, hogy az anya, a szeretett felnőttek egyszer csak "eltűnnek" stb.). Gyakran erre az életszakaszra datálódik a testvérféltékenység is, amelyet nagyon rosszul "tűrnek". A szülők sem tudnak mit kezdeni ezzel a helyzettel, holott az említett érzelmi reakció, beleértve a szülői szeretet megoszlása miatti dühöt, haragot is - természetes. Nyugodtan elmondhatjuk a testvérére féltékeny kicsinek (nagyobbnak): azt nem várjuk el tőle, hogy szeresse, de azt elvárjuk, "viselje el riválisát", tartsa tiszteletben annak játékait, holmiját, testi épségét. Érzelmileg igen fontos kapaszkodó lehet az elbizonytalanodott testvéreknek, ha időnként hol az egyikkel, hol a másikkal csinálunk külön programot. Ekkor csak rá figyeljünk, csak vele foglalkozzunk.
Párviadalok
- A legtöbb szülő éppen ebben, a személyiségfejlődés szempontjából fontos dackorszakban veszíti el a türelmét. Nehéz elfogadni az addig simulékony, kezes kicsi önálló akaratát.
- A szülői tehetetlenség beismerése a testi fenyítés. Minél erősebb a gyerek akarata, annál élesebbé válhatnak a "ki az erősebb?", "kinek az akarata győz?" típusú párviadalok. Ezek vége - mindkét fél részéről - akár az érzelmi eltávolodás is lehet. Tapasztalatom szerint az előre megfontolt büntetések, az "előkészített" testi fenyítések nemcsak hatástalanok, de érzelmileg is károsak. Jobban rongálják a szülő-gyerek kapcsolatot, mint egy hirtelen elcsattanó pofon vagy fenékre verés. Nevelési és érzelmi szempontból egyébként az a legrombolóbb, ha a szülő a szeretet "visszavonásával" fenyegetőzik. IV. évf. / 4. szám
