Mennyi a napi D-vitamin-szükséglet?

Köztudott, hogy a szervezet képes D-vitamint előállítani, ezért viszont nem mindig figyelünk oda a megfelelő mennyiségű bevitelre. Pedig ebben az esetben a fellépő vitaminhiány az egészség alapvető feltételének hiányát jelenti.

A D-vitamin valójában nem is vitamin

Sokkal inkább egy hormonszerű előanyag, amely az aktív D-hormon termelődéséhez járul hozzá a szervezetben. Felnőttek számára 1500-2000 nemzetközi egység bevitele javasolt naponta, a téli hónapokban főként táplálékkiegészítők formájában, mivel csupán élelmiszerekből ekkora mennyiség nem fedezhető. Túlsúlyosak esetében ez az érték még magasabb is lehet, akárcsak a kor előrehaladtával, ahogy a szervezet termelőképessége csökken. A szervezetbe kerülő nehézfémek (ólom, kadmium ) szintén jelentősen növelik a D-vitaminra vonatkozó szükségletünket .

A csontok védelmezője

A D-vitamin (kalciferol) ultraibolya sugárzás hatására a szervezetben is képződhet - koleszterin segítségével - előanyagaiból. Ilyenkor D3-vitamin jön létre, míg D2-vitamint növények tartalmaznak, az állati eredetű élelmiszerekben pedig mindegyiket megtalálni. A legjobb forrást a halmájolajok, a máj, a tojás, a tej és tejtermékek jelentik.

kalciferol D2-vitamin D3-vitamin D-vitamin vitaminpótlás D-vitaminhiány vitaminhiány kalciferol
D-vitamint az őszi-téli hónapokban nem csak ételek által vihetünk be szervezetünkbe

A D-vitamin nélkülözhetetlen a kalcium és a foszfor felszívódásához, beépüléséhez, a csontképződés folyamatához és a csontok egészséges fejlődéséhez, gyógyulásához, a csontritkulás megelőzéséhez, miközben véd a magas vérnyomástól, a ráktól és számos autoimmun betegségtől is. Hatékony a fog- és fogágybetegségek , valamint a pikkelysömör kezelésében.

Megviseli a szervezetet a hiány

A D-vitamin hiányának elsődleges jele lehet az angolkór (rachitis, mely a fiatal, gyorsan növekvő szervezet kalcium- és foszforanyagcseréjének összetett zavara), a csontok deformálódása, a gyakori csonttörés, a nehéz csontgyógyulás és a csontritkulás. Fokozza az autoimmun betegségek kialakulásának esélyét, mint amilyen a reumás ízületi gyulladás, az inzulinfüggő cukorbetegség és a sclerosis multiplex . A hiány hozzájárul a szívelégtelenség, a magas vérnyomás, az érelmeszesedés kialakulásához. Vesebetegségek, emlőrák és vastagbéldaganatok létrejöttében is nagy szerepet játszik a D-vitamin nem megfelelő mennyisége, emellett kedvezőtlenül befolyásolja a teherbeesést, policisztás ovárium szindrómához vezethet, vagy akár cukorbajhoz, máj és epeúti megbetegedésekhez.

Csecsemők esetében vigyázni kell a túladagolásra, amelynek hatására általános mérgezési tünetek léphetnek fel: rossz étvágy, hányinger, hányás, fokozott vizeletkiválasztás, gyengeség, idegesség, szomjúság, bőrviszketés. Emellett a vesék működése is károsodhat, vesekő képződhet. Felnőttek esetében a túladagolás veszélye csak az igen nagy mennyiségű, mesterséges bevitel esetén áll fenn. Mivel a D-vitamin zsírban oldódó vitamin, a felesleg elraktározódik, túladagolási tüneteket pedig csak az ajánlott mennyiség százszorosának hosszú időn át tartó szedése okoz.

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

vércukorszint
Fahéjas alma: így hat a vércukorszintre – Mutatjuk, hogy a legjobb elkészíteni
koleszterin
Magas koleszterin? A szakértők szerint ezt a hibát követik el legtöbben
Egyetlen rossz szokás miatt veszíthetünk sok izmot 50 felett – Ezt tanácsolja a szakértő
demencia
Éjszakánként ennyit kell aludni, hogy csökkenjen a demencia kockázata – Se a kevesebb, se a több nem jó
magas vércukorszint
50 felett ezért emelkedhet meg a vércukorszint – Íme a lehetséges kiváltó okok
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +16 °C
Minimum: +3 °C

Napos idő várható gomolyfelhőkkel, azonban a keleti országrészben késő délutántól, estétől egy keleti, északkeleti irányból érkező vastagabb felhőzet következtében felhősebb időszakokra is számíthatunk. Utóbbi tájakon kisebb eső, zápor előfordulhat. Az északi, északkeleti szél a Tiszántúlon és a Dél-Alföldön megélénkül, másutt gyenge vagy mérsékelt marad a légmozgás.Késő estére 2 és 10 fok közé hűl le a levegő. Nem érvényesül markáns fronthatás, ugyanakkor a magasban hidegebb levegő áramlik térségünkbe.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Büdös, bizarr, mégis csemege: felismered a világ legfurcsább ételeit képről? Erjesztett hal, lárvás sajt, vérleves – a világ legbizarrabb ételei közül néhány még a legbátrabbakat is próbára teszi. Hányat ismersz fel?
kvíz
Az influenza egy erősebb megfázás. Igaz vagy hamis? – Átmennél a nagy vírusteszten? Antibiotikumok, védőoltások, influenza, HPV: a fertőző betegségekkel kapcsolatban számos tévhit él a köztudatban. Válaszolj 8 kérdésre, és derítsd ki, mennyire tudod megkülönböztetni a tényeket a tévhitektől!