Több nemzetközi fesztivált is megjárt az elmúlt hónapokban legjobb kilenc jelölt közé.)
A Mustangot hamarosan a magyar nézők is láthatják. A mozi a Törökországban született francia filmrendező, Ergüven eddigi egyik leghatásosabb alkotása, amely egy interjúja szerint részben személyes élményeken is alapul. Ezek egyik legfontosabbja az a jelenet, amikor a film elején a lányok a fiúk vállán játszanak, és ami később súlyos következményekkel jár.
A továbbiakban azonban nem az alkotás esztétikai értékeit elemezzük, hanem a HáziPatika.com filmfeldolgozásaihoz hasonlóan, a film pszichológiai vetületeit vizsgáljuk. Éppen ezért, aki nem kíváncsi a film részleteire, az ne olvasson tovább, nem akarjuk elrontani a későbbi moziélményét.
A Mustang öt tizenéves lánytestvér sorsát mutatja be egy észak-török faluban, történetüket a legfiatalabb, Lale szemszögéből követjük végig. A tanítási időszak végén járunk, épp szeretett tanárnőjüket búcsúztatják, aki Isztambulba költözik. Iskola után a korukbéli fiúkkal felszabadultan, ártatlanul évődnek a tengerben, ám ennek híre megy a szigorú szabályok és erkölcsök szerint élő patriarchális faluban, és innentől a nagymama és a nagybácsi izolálja őket a külvilágtól, elveszik telefonjukat és számítógépüket. Életük ezt követően csak arról szól, hogy akaratuk ellenére is, de minél hamarabb kiházasítsák őket.
A lányok történetének eleve „népmesei” kezdete van: szüleik meghaltak, helyettük a mostoha családtagok nevelik őket, akik az ő érzéseiket, igényeiket figyelmen kívül hagyva próbálják beletörni őket egy olyan világba, ahol a személyes határok elmosódottak, a szubjektumnak nincs létjogosultsága. Bár a történet egy konkrét kultúrkörbe ágyazódik, az általa felvetett kérdések univerzálisak. A film nagyon finom eszközökkel vezet végig a bántalmazó-bántalmazott viszonyrendszeren, illetve a női test fölötti kontroll, a kultúra testtel kapcsolatos elvárásainak kérdéskörén, és bemutatja a lelki terror, megfélemlítés általi befolyásolást is.
Az öt testvér különféle módon reagál a kialakult helyzetre, mindegyikük máshogy próbálja kezelni a kontrolláló, bántalmazó agresszort, megküzdeni vele. A film címét is értelmezhetjük az ezzel kapcsolatos fő kérdésnek: hol van bennünk az emberi léleknek az a része, ami „betörhetetlen”?
A legidősebb testvér, Sonay a korlátozó keretek közepette is megtalálja a boldogságot, hiszen végül szerelméhez mehet hozzá, ezáltal megszabadulhat. Húga, Selma passzívan megadja magát sorsának, láthatóan fél szembeszállni a tekintéllyel, a film több jelenetében megmutatkozik, maga is elhiszi, hogy tehetetlen, nem él a többi testvér ötletei adta lehetőséggel, sodródik, elképzelése sincs a megoldásról.
A harmadik nővér, Ece önmaga ellen fordítja destruktív késztetéseit, az őt szexuálisan kihasználó nagybátyja terrorjából csak a testéről-identitásáról való lemondás árán tud kiszakadni. Ám ez valójában egy borzalmas vég, az öngyilkosság tragikus és rossz válaszát láthatjuk a filmben.
Húga, Nur szintén képvisel valamiféle passzivitást, befolyásolhatóságot, de ha megerősítést, útmutatást kap, akkor képes döntést hozni, hogy mentse magát. Nagyon szépen mutatja ennek a valódi nehézségét, ambivalenciáját az a jelenet, amikor közvetlenül a szökés előtt a nagybátyjával farkasszemet néz, és egy pillanatra képes lenne „elfelejtkezni” azokról a borzalmakról, amik megtörténtek vele, és alávetni magát az agresszor akaratának. Szintén ezt mutatja, amikor először magához veszi a táplálékot, amit rákényszerített udvarlójától kap, de fuldokolni kezd tőle, nem képes megenni.
A nyílt ellenszegülést leginkább a legkisebb testvér, Lale képviseli, akinek boldogulását azok a bizalmi kapcsolatok segítették, amelyekben az első perctől az utolsóig hinni tudott, megóvva őt attól a bénultságtól, amit a legerősebben a bántalmazóhoz kötődők ambivalens érzései hívnak elő. Szépen szimbolizálja ezt szökésekor saját hajának levágása, hogy a párnán úgy tűnjön, mintha otthon lenne és aludna. A megszabadulás érdekében lemondott hajról, mint a megkapaszkodás szimbólumáról, és le tudott mondani az agresszortól remélt gondoskodásról, kapcsolódásról.
A bántalmazó személyiségének gyengeségét, függő voltát is jelzi a mindenkori tekintély, hatalom elvárásainak való kritikátlan behódolás, saját keménységének állandó demonstrálási kényszere. A hatalommal való azonosulás, a másik ember kiszolgáltatottságban tartása az egyetlen lehetősége, hogy saját szorongásait, instabil személyiségét ellensúlyozza. Theodor Adorno német filozófus az „autoriter személyiség” fogalmát használja ennek leírására, ezt jeleníti meg szinte teljes egészében a filmbéli nagybácsi karaktere is. Konvencionalitáshoz való merev ragaszkodása, agresszív erkölcscsősz viselkedése, a másik ember szubjektumának értékeit elutasító, empátiamentes ítélkező magatartása, babonás, erőszakos vallásossága éppúgy ezt fedik le, mint szexuális zavartsága, saját ösztönkésztetéseit csak másokban felismerő (projektív) tendenciái.
Ahogyan népmese-értelmezéseknél is találkozhatunk azzal a gondolattal, hogy minden szereplő a saját személyiségünk egy-egy részét képviseli, a film is valahol a bennünk meglévő viselkedésrepertoár széles skáláját mutatja meg a szereplőkön keresztül, túlmutatva a társadalom- és kultúraspecifikus tényezőkön. Az, hogy ebből a repertoárból milyen viselkedésforma valósul meg egy krízishelyzetben, nagyrészt az önismeretünkön és bizalomteli kapcsolataink gazdagságán múlik.
