Kiderült, lesz-e elég gáz a fűtésszezonra

„A legfontosabb, hogy Magyarország energiaellátása biztosított” – jelentette be a csütörtöki kormányinfón ismertette Gulyás Gergely, a Miniszterelnökséget vezető miniszter.

Szerdán késő estig ülésezett a kormány, főként az energiaválság súlyosságáról és az arra adható lehetséges válaszokról tárgyaltak. A legfontosabb információkat a csütörtöki kormányinfón ismertette Gulyás Gergely.

gáz, fűtés, fűtésszezon, energiaválság
a tudatos energiafelhasználás és a takarékoskodás továbbra is fontos lesz. Fotó: Getty Images

Úgy látják, nem lesz gond

Ahogy a Miniszterelnökséget vezető miniszter elmondta, megvizsgálták a jelenlegi helyzetet, és úgy látták, hogy nem lesz gond a gázellátottsággal a fűtésszezon idején. „A jó hír, hogy van elég energiaforrás, a gáztároló-kapacitásainkat pedig folyamatosan töltjük fel” – fogalmazott. Hozzátette, Magyarország gázellátottságát akkor garantálni lehetne fél évig, „ha egyetlen molekula gáz sem érkezne az országba”.

Hideg lehet az idei tél: még magasabb gáz- és áramárat hozhat.

A zöldenergiára való átállás is tervben van

A tájékoztatón az is elhangzott, hogy az RRF-hiteleket leginkább zöld átállásra, valamint a a villamosenergia-hálózat korszerűsítésére fordítanák. „Az energiarendszerben sok változtatásra van szükség, a jelenlegi válság is erre hívja fel a figyelmet” – mutatott rá Gulyás. Kiemelte ugyanakkor, hogy a tudatos energiafelhasználás és a takarékoskodás továbbra is fontos lesz.

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

Ezt az italt senkinek sem ajánlja a szívsebész – Már kis mennyiségben is növeli a vérnyomást
citromos víz
Kiderült az igazság a citromos vízről – Így hat valójában a szervezetre
D-vitamin
Meglepő, melyik vitamin az emésztés rejtett támasza – Hiánya hamar panaszokat okoz
Azonnali hatállyal kivonták a forgalomból ezt a gyógyszert – a betegektől is visszakérik
pajzsmirigy-alulműködés
Korai tünetek, hogy kevés hormont termel a pajzsmirigy – Erre figyelj nőként
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +29 °C
Minimum: +12 °C

Túlnyomóan felhőtlen vagy derült, napos időben lesz részünk, de az északkeleti, keleti tájakon kevés fátyol- és gomolyfelhő lehet az égen. Csapadék nem lesz. Az északi, északkeleti szelet a Dunától keletre nagy területen kísérhetik élénk lökések, de az északkeleti megyékben egy-egy erős lökés is előfordulhat. A legmagasabb nappali hőmérséklet jellemzően 27 és 31 fok között alakul. Késő estére 16 és 25 fok közé hűl le a levegő. Csütörtökre nem várható fronthatás, fellélegezhetnek a frontérzékenyek.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
A horzsolásra hintőport kell szórni. Igaz vagy hamis? – Teszteld a sebkezelési tudásod! Bár egy kisebb sebet látszólag egyszerű ellátni, de könnyű hibázni is. Töltsd ki sebkezelési kvízünket, és derítsd ki, mennyire vagy tisztában az alapvető elsősegélynyújtási szabályokkal!
kvíz
„Lehet hogy demiszexuális vagyok?” – Ezzel a 8 kérdéssel kiderítheted A vonzalom nem mindenkinél működik ugyanúgy. Egyeseknél csak azután jelenik meg, hogy valódi érzelmi kötelék alakult ki bennük – ők a demiszexuálisak. Vajon te is közéjük tartozol? Most kiderítheted.