Ha adni jó, kapni is jó, és ez egyetemes emberi jelenség. Már a kora gyermekkorban megfigyelhető a tárgyak cseréje, az adás-kapás játékos formája. De hová lesz a későbbi életszakokban az ajándékozás ősformája, modellje? Hová halványul a szeretetből fakadó adás képessége, s válhat kényszerűséggé, kötelességteljesítéssé az alapvető emberi bizalmat kialakító élettani-lélektani "adományozás"?
Önként adni
Ha sikerült megőrizni az örömszerzés örömét, az ajándékozás a tárgykapcsolatokba integrálódik, beépül, további ismétlésre késztet. Az ajándékozásnak nincs külön lélektana, az ajándékozás, mint tevékenység beletartozik az emberi kapcsolatokkal foglalkozó szociálpszichológia körébe. Ezen belül leginkább az altruizmus - önzetlenség, önfeláldozás, segítségnyújtás - témakörébe.
Önként adni örömszerzési szándékkal, ez a karácsonyi ünnepkör szoros része, messze háttérbe szoríthatja az ünnep vallási, mitológiai atmoszféráját, a Fény, a Kisjézus születésének több ezer éves örömüzenetét. De vajon csakugyan maradéktalanul örömforrás a karácsony a maga szokásaival, hagyományaival, ajándékaival együtt? Az első probléma, ami felmerülhet már a kisgyermek- és óvodáskorban is, a "nem azt kaptam, amit vártam". A gyermek és a szülő egyaránt megsértődhet egymásra.
A várt ajándék más, mint az "elvárt" vagy a váratlan!
Az előbbi probléma az elvárt ajándékra utal, ami a gyermeknek, úgy érzi, kijár, megérdemli, megdolgozott érte jó magaviseletével, tanulási eredményével. Ez esetben azonban az ajándék jutalom, nem önként nyújtott meglepetés. Az ilyen ajándék hátterében fellelhetünk előzetes kérést is, melyet teljesítve a gyermek egyszerűen nyugtázza az ünnepi alkalommal bekövetkezett vágyteljesülést. A magaviselet javulásával vagy eggyel több piros ponttal elért ajándék a gyermeknek nem igazi öröm , nem igazi meglepetés. Azért kár ígérgetni, mert a gyermek beállítottsága rögzül egy tárgyra, melyet végre megszerzett. Rég eltűnt a titok varázsa, a meglepetés várásának pozitív feszültsége, az ajándék elveszti sajátos értékét.
Az ajándékozási szokások megváltozásából ered a másik nagy problémakör. Nehezebb ma ajándékozni, mint például 30 évvel ezelőtt, hiszen az alapvető tárgyi ellátottság általában jobb, mint volt annakidején. Használati tárgyat, szükséges ruhadarabot akkor jó ajándékozni, ha az a gyermek ízlését, esztétikai érzékét is fejleszti.
Értékkultusz
A gyermekeknek egy folyóparton gyűjtött ritka kövekkel kirakott doboz szebb lehet, mint egy drágább darab. A drágaság hangoztatása magában véve is bosszantó, a szülő vélt megbecsülését nem igazán növeli.
Ha kevés volt a pénze a szülőnek , használhatott humoros eszközöket, például maga összeállította bűvésztáskát adva ajándékba. A maga eszkábálta vicces játék nem rontja el a gyermek örömét. Ritkán bosszankodik miatta, hiszen effélét kevesen kaptak kortársai között.
Sokkal inkább bosszantja, ha testvére vagy pajtása szebbet, jobbat kapott nála. Duzzogása a szülőből is haragot válthat ki, amely arra ösztönözheti, hogy eldugja az ajándékot a gyerek elől... Csapdahelyzet!
Előbb a rivalizáció zavarta meg a gyermek karácsonyi hangulatát - de a szülőét is -, majd a büntetés kötődik össze az ajándékkal.
Kerüljük el a rossz választást vásárlásban és bánásmódban. De ha már a "tettet nem tetté nem tehetjük" (Shakespeare), törekedjünk teljes erőnkkel a bosszúságok leküzdésére. Végtére nem foroghat az élet a karácsonyi ajándékok körül. Nevessük ki a tárgyak bosszúját, az ajándék negatívba fordult érzelmi reakcióit semlegesítve.
