Házasodhatnak az azonos neműek Ausztráliában

Azonos nemű párok tucatjai házasodtak össze Ausztráliában kedden azt követően, hogy lejárt a december elején elfogadott törvényre vonatkozó egy hónapos várakozási időszak, írja az MTI.

Több tucatnyian éltek is a lehetőséggel

Craig Burns és Luke Sullivan ausztrál rövidtávfutók az elsők között mondták ki az igent kedden valamivel éjfél után az Ausztrália keleti partján fekvő Tweed Headsben. Azonban nem ők voltak az elsők, akik a törvénymódosításnak köszönhetően hivatalosan is összeköthették életüket, mert az ausztrál hatóságok több párnak elengedték a várakozási időszakot, ha az egyik fél például halálos beteg volt. Így az első melegházasságokra már a jogszabály december 9-i törvényerőre emelkedését követően sor került - írja az MTI nyomán az Index .

Éjfél óta házasodhatnak azonos neműek Ausztráliában, melegházasság azonos neműek házassága azonos neműek egybekelése házasság Ausztrália
Éjfél óta házasodhatnak azonos neműek Ausztráliában

Az állam is nyer vele

Ausztrália a 26. ország a világon, ahol engedélyezték a melegházasságot.

Az ausztrál hatóságok házassági rohamra számítanak: a várakozások szerint idén 650 millió ausztrál dolláros (több mint 131 milliárd forintos) többletbevétel származhat a meleg párok egybekeléséből . Az ausztrál parlament egy országos felmérést követően fogadta el a melegházasság törvényesítését a tavalyi év végén.

A postai felmérésben a választásra jogosult ausztrálok 79,5 százaléka vett részt. A válaszadók 61,6 százaléka támogatta az azonos neműek egybekelését, míg 38,4 százalékuk ellenezte azt.

Az ausztrálokon kívül csak az írek döntöttek népszavazással a kérdésről. Írországban 2015-ben tartottak kötelező érvényű referendumot az azonos neműek házasságának engedélyezéséről, amelyet a szavazók 62 százaléka támogatott.

Meleg helyzet: miért leszünk homoszexuálisak? A homoszexualitás eredetét máig vita övezi. Az egyházközösségek jelentős része az ördög művének tekinti, a pszichiátria nem tartja betegségnek. Mi állhat a hátterében? Korábbi cikkünkből kiderül.

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

napfogyatkozás
Napfogyatkozás 2026 – Vakságot is okozhat, ha holnap nem így nézel fel az égre
Ezt az italt senkinek sem ajánlja a szívsebész – Már kis mennyiségben is növeli a vérnyomást
citromos víz
Kiderült az igazság a citromos vízről – Így hat valójában a szervezetre
D-vitamin
Meglepő, melyik vitamin az emésztés rejtett támasza – Hiánya hamar panaszokat okoz
Hússzor károsabb a dohányzásnál, a magyarok többsége mégis csinálja
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +31 °C
Minimum: +13 °C

Felhőtlen, száraz időre, döntően gyenge vagy mérsékelt légmozgásra számíthatunk.Késő este általában 15, 25 fok várható. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet többnyire 10 és 17 fok között várható, ennél alacsonyabb értékeket mérhetünk a szélcsendes, hidegre hajlamos helyeken, míg a nagyobb városok belsejében, a magasabban fekvő pontokon és a szelesebb délkeleti és északkeleti tájakon melegebb lesz a hajnal. Jelenleg egy anticiklon határozza meg a térség időjárását.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
A horzsolásra hintőport kell szórni. Igaz vagy hamis? – Teszteld a sebkezelési tudásod! Bár egy kisebb sebet látszólag egyszerű ellátni, de könnyű hibázni is. Töltsd ki sebkezelési kvízünket, és derítsd ki, mennyire vagy tisztában az alapvető elsősegélynyújtási szabályokkal!
kvíz
„Lehet hogy demiszexuális vagyok?” – Ezzel a 8 kérdéssel kiderítheted A vonzalom nem mindenkinél működik ugyanúgy. Egyeseknél csak azután jelenik meg, hogy valódi érzelmi kötelék alakult ki bennük – ők a demiszexuálisak. Vajon te is közéjük tartozol? Most kiderítheted.