A férfiak csak azt akarják
Mióta világ a világ, felmerül a párkapcsolat iránti igény, hiszen párosan szép az élet. De vajon hogyan lesz ebből társkapcsolat? Régi sablon, melyből rengeteg klasszikus szépirodalmi mű és filmművészeti alkotás merít, miszerint minden férfi csak a szexualitást akarja megélni. A hölgyek pedig gyermeket szeretnének. Ha nem így lenne, kihalna az emberiség, és organikus megközelítésből nézve is könnyűszerrel találunk magyarázatot erre a jelenségre. A férfiemberben túlteng a tesztoszteron (közösülj vele, vagy öld meg), míg a nőben az oxitocin (ragaszkodás, gyöngédség) hormon.
Miért írtam le az előző okfejtésemet? Azért, mert a megértés az egyetlen lehetséges eszköz az átalakulást illetően, az elítéléssel ugyanis nem megyünk semmire. Ebből megszülethet a megbocsátás. A társadalomnak nagy szüksége van rá, ahol egyre több az erőszak, és kollektív szinten is vannak ellenállások a férfiak és nők között. A fenimista, női mozgalmak sem véletlenül alakultak ki az 1792-as esztendőtől kezdve.
Az örökös minták
Az otthon ellesett minták továbböröklődnek, negatív aspektusukkal együtt, ha nem tudatosul azok hiábavalósága. Vajon hányan követik rutinszerűen a szülői házban látottakat? A személyiségbe az első években megélt rendszeres események általában automatikusan bekerülnek, függetlenül attól, hogy azok jók vagy rosszak-e. Így megismétlődésre kerülhetnek, akár napi szinten egy egész életen át.
Sokszor, amíg nem tudjuk mi a helyes struktúra, kapóra jönnek a másoktól ellesett megoldások. Az önismeret mindvégig segítségünkre lehet, mely felfedi a mögöttes tartalmakat. A bennünk végbemenő hatásmechanizmusokat.
A partnerválasztásban is nagy szerepet játszik, hiszen köztudott, hogy sok esetben a hölgyek édesapjukat, míg a férfiak édesanyjukat keresik párjuk keresésének alkalmával. Ők voltak az első női és férfi modellek életünkben.
Emellett a szülők általában megfeledkeznek róla, hogy gyermekük nem az ő tulajdonuk, hanem csak időlegesen élnek velük együtt. Ezáltal előfordulhat, hogy nem hagyják, hogy saját életüket éljék, hanem rá erőltetik saját véleményüket gyermekeikre. Arra is van precedens, hogy mindentől óvni kezdik csemetéjüket (overprotektív szülők). Így az ifjú felnőttek megküzdési stratégiáik (coping) csorbát szenved és nem az önállóság és a siker fog dominálni, hanem a félszegség, önbizalomhiány, ha megmérettetésre, konfliktusra kerül a sor. Az is megesik, hogy a gyermekek magukra hagyva nem tanulják meg érzelmüket és gondolataikat kifejezni, mert a kommunikációs, szocializációs készségek és érzelmi intelligencia nem megfelelően fejlődik.
Ki vagyok én, és kit válasszak?
Sokan azt gondolják, hogy egyszer csak megérkezik a herceg fehér lovon és minden megváltozik. Ezek általában a születés előtti (prenatális) időszakban eltöltött kellemes élmények újra megélésének vágya. Ha létezik is ilyen eszményi társ, idővel arrébb állhat, vagy ne adj isten eltávozhat, így a rá való támaszkodásunk gyötrelmes időszakot hozhat el számunkra. Egy kapcsolatba azt tudjuk kamatoztatni, ami bennünk is megvan. Ha bennünk káosz van, akkor azt a párkapcsolatunk fel fogja erősíteni. Ezért is fontos az önismeret. Sokan vetítik ki másra saját fogyatékosságukat (projekció mint elhárító mechanizmus). Ebből pedig az következik, hogy senki nem tud mást boldoggá tenni, mert ezt mi engedjük meg saját magunknak.
A felelősség felvállalása nagyon fontos. Saját oldalunkat kell átnézni, és nem a másikra mutogatni, mert az rólunk is sokat elárul. Bolond embernek bolond a párja. Hiszen mi választottuk őt. Az alapvető kérdések: Boldog vagyok vele? Ha nem, mióta színlelem azt, hogy igen, és kit áldozok és használok fel ürügyként az együttmaradás oltárán (például gyermekek).
Van-e valódi szerelem, szeretet? Mit tettem azért, hogy boldogok legyünk? Természetesnek veszem-e, hogy mellettem van az illető, vagy minden nap meglátom-e benne a szépséget? Rólunk vagy csak rólam szól a kapcsolatunk? Behódolok neki, esetleg ellenkezőleg, vagy egyenrangúság van (csapatjáték) és valódi szabadság? Szellemi és testi szinten is megtaláljuk-e a kapcsolatot? Meg látjuk-e egymásban a férfit és a nőt? Megfelelő eszközök rendelkezésre állnak és használjuk-e őket (megértés, türelem, tisztelet, odafigyelés stb.)?
Kifejezzük-e egymásnak gondolatainkat és érzelmeinket? Van-e valódi őszinteség és mélység a kapcsolatunkban?
Munkára fel
Érdemes végiggondolni az imént felvázolt kérdéseket. Gyanús, ha mindegyikre maximálisan kielégítő választ kapunk, mert akkor mi értelme párkapcsolattal foglalkozó cikket olvasni? Tökéletes kapcsolat a mesekönyvben létezik, ez egy folyamat, amiből mindig újszerű élményre és tapasztalatra tehetünk szert.
Csiszolni, változni lehet, így van megoldás, azonban fontos mérlegelni, hogy miképpen vélekedünk kapcsolatunkról (lehetőségek tekintetében) és mi lehet a megoldás, hogy még kiteljesedettebb eredményekkel rukkoljunk elő. Mik azok a bejáratott sémák, amiket likvidálni kell? Így nem az lesz a kérdés, hogy megdobban-e a szívünk, hanem hogy hogyan döntöttünk, miután mérlegeltünk. A végeredmény pedig, minket hivatott bemutatni, hiszen nem lehet elégszer hangsúlyozni, hogy bolond embernek bolond a párja.
