Az ünnep árnyai

Az előttünk álló ünnepnapok hozhatnak örömöt, meghatottságot, pihenést, kikapcsolódást, de ha nem vigyázunk, túlsúlyba kerülhetnek a karácsony árnyai.

A háziorvosok és a krízisintervenciós osztályokon dolgozók munkájuk során tapasztalják, hogy a karácsonyi-újévi időszak elteltével, sokkal több testi-lelki panaszunk van, mint általában. Sajnos nem kevesen választják ilyenkor elkeseredésükben az önkéntes halált. Miért terhel meg bennünket ennyire a karácsony, amit szerte a világon, még a nem keresztény országokban is, amolyan globális ünnepként tartanak nyilván?

Honnan is jön a szeretet?

A színes, fényfüzéres forgatagban, ami manapság már kizárólag a vásárlásról szól, bizony igencsak háttérbe szorul az a tény, hogy a karácsony, mint minden régi ünnep, vallási eredetű. Az év legsötétebb napjainak egyikén ünnepli a zsidó-keresztény kultúrkörben élők nagy része a megváltó Jézus eljövetelét, illetve a Fény újbóli növekedését. Ez a keresztényeknél a karácsony, a zsidóknál a hanuka. A karácsony egybeesik a téli napfordulóval, így az ősi vallásoknak is ünnepe volt. Mivel szinte biztosan kizárható, hogy Jézus télen született, több oka is volt, hogy a korai keresztény egyház vezetői vonakodtak december 24.-re, egy pogány ünnepre tenni a Megváltó születésére emlékező ünnepet.

Az új év előtti utolsó napok a világban másutt, más kultúrákban is a lelki számvetés, mérlegkészítés, megtisztulás, erőgyűjtés jegyében teltek, pontosabban erre sarkalltak a szigorúan előírt egyházi, közösségi normák, szokások.

A karácsony még a XX. század elején sem rendelkezett a mai, fogyasztáshoz kötött, a vallástól csaknem teljesen elszakadt jellegzetességekkel. Máig megmaradt bennünk ugyanakkor az óriási várakozás, a remény, hogy valami nagy dolog történik velünk. Ám ennek forrása többé már nem a Megváltó vagy a Fény, hanem a meglehetősen "felcukrozott szeretet". Hogy kinek, mikor és miért kell bennünket szeretni ahhoz, hogy boldognak érezzük magunkat karácsonykor, ez roppant képlékeny, és jobb híján a romantikus tévéfilmek, képes magazinok, de legfőképpen a kereskedelem javaslatai, sugallatai a mérvadók. Természetesen a másik irányba is hasonlóképpen bizonytalanok vagyunk: nem könnyű a szeretet karácsonyi kinyilvánítása mások felé sem, hiszen a dolog természetéből adódik, hogy ez nem pár napra szóló gesztus.

Családi sebek, sérült családok

A nagy várakozások és háttérben rejtőző sok-sok bizonytalanság, valamint a karácsonykor a legtöbb családban kialakuló túlzsúfolt, feszített program miatt a csalódást szinte borítékolni lehet. A húsvéti-karácsonyi nagytakarítás kötelező rítusa például abból az időből származik, amikor a családokban még egész más volt a munkamegosztás, a nőknek nem volt kenyérkereső foglalkozásuk. A mai családanyák karácsonyi kimerültségének egyik forrása, hogy mellesleg még nagytakarítást is tartanak odahaza, miközben a munkahelyükön tart az év végi hajrá, utána pedig ajándékokért, ennivalóért állnak sorban a boltok pénztárainál.

Az ünnepnapokon, ahogy mondani szokás együtt van a család, ám ez manapság csaknem mindenütt fájdalmas sebeket is érint. Magyarországon egymillió ember él egyedül, közülük sokan a szentestét is magányosan töltik. Ez azokat is erősen megviseli, akik tagadják. Ha a szeretet ünnepére meghívunk magunkhoz egy ilyen általában korosabb barátot vagy rokont, számoljunk azzal, hogy a vendég magával hozza jó és rossz tulajdonságait is...

Az általunk megcélzott Nyugat-Európában egyébként már nem az a családias ünnep a karácsony, ahogy mi még törekszünk erre. Mi 24.-én este valósággal bezárkózunk, minden bezár, leáll a közlekedés, nem szokás a szűk családi kört kitágítani. Az uniós államokban az sem kuriózum, hogy este étterembe mennek sörözni, baráti beszélgetésre. Nem hiszem, hogy nálunk bárki ezt hiányolná, de jobban is megnyithatnánk otthonunkat olyan barátok, idős szomszéd számára, aki egyébként magányosan próbálna ünnepelni.

Jóból is megárt a sok

A magyar gyerekek többsége olyan családban él, ahol vagy hiányzik valamelyik szülő vagy újraházasodott az egyik fél. Sokan 6-8 nagyszülővel, 2-3 papával, ugyanennyi féltestvérrel rendelkeznek, míg másoknak esetleg egyetlenegy magányos anyuka jutott.

Még a "mindenható" televízió sem nyújt mintát az efféle karácsonyi családi forgószínpad fájdalommentes és zökkenőmentes működtetéséhez. A szappanoperák, játékfilmek, reklámok, életből ellesett riportok többnyire a "normális", de már rég kisebbségben levő - papa-mama, két gyerek-típusú - családokról szólnak. Bár megdöbbentő módon, míg10-20 évvel ezelőtt még a karácsonyi témájú filmek és műsorok töltötték ki a műsoridőt, ma szenvtelenül az akcióthrillerek és horrorfilmek sorakoznak az ünnepi esték műsorában.

A karácsony a vallási tartalom háttérbe szorulásával egyértelműen családi és ajándékozási ünnep lett. A szigorúan családi körben zajló ünnep azzal a kellemetlen meglepetéssel járhat, hogy a szenteste elteltével egyszerűen kimerülünk a szokatlan együttléttől. Egész évben legfeljebb egy-két órás közös programokra telik a családnak - már amennyiben együtt élő szülőkről és gyerekeikről van szó - most pedig a délutáni ajándékosztástól az éjfélig elhúzódó lakmározás végéig "kell" egymást szeretni vagy elviselni. Másnap "rokonokkal súlyosbítva" kezdődik minden elölről - érzik sokan.

Hogyan segítsünk a gyászolónak?

Szeretnénk jó házigazdák, kedves vendégek, szerető rokonok, boldog szülők és gyerekek lenni, de közben azért érezzük, hogy mindebben igen sok a csinált, mesterséges vonás. Ráadásul a karácsonyi színjáték egyik-másik szereplője nagyon rosszul játszik. A nagypapa felöntött a garatra és kötekedik a vejével, a gyerekek egymás fejéhez vagdossák a méregdrága játékokat, a macska lopkodja a szaloncukrot a fáról, és sógornőnk tüntetően nem eszik a töltött káposztánkból. És ez még csak karácsony első napja...

Vannak persze ennél sokkal súlyosabb karácsonyi árnyak is. Mit tegyünk, ha a környezetünkben valaki nemrég vesztette el hozzátartozóját, hogyan segítsünk neki? Fontos, hogy tudjuk, a karácsony épp a hozzá kapcsolódó nagyon erős érzelmi kötelékek miatt kritikus időszak azok számára, akik gyászolnak. Ennek ellenére nem biztos, hogy az a jó, ha elrángatjuk az illetőt magunkhoz, csak azért, hogy - úgymond - ne legyen egyedül. A gyász ugyanis bár fájdalmas, de a veszteség feldolgozásának elengedhetetlen része. Segíthetünk neki azzal, hogy időt szánunk egy tartalmas beszélgetésre, amelyben kölcsönösen felidézzük az elhunyttal kapcsolatos emlékeinket. A gyászolók - a közhiedelemmel ellentétben! - szeretnek beszélni az elhunytról, inkább a kívülállók nyomják el ezeket az emlékkitöréseket a közismert formulával: próbálj másra gondolni! Valójában a saját halálfélelmünket dugaszoljuk ilyenkor vissza tudatalatti palackjába. A gyászolót az élet már rákényszerítette a szembenézésre. Egy ilyen beszélgetés, ha képesek vagyunk felvállalni ennek súlyát, a gyászoló barátnak, rokonnak, de talán nekünk is, különleges lelki ajándék lehet.

Pénzkímélő, lélekmelegítő ajándékok

Ha már az ajándékozásról volt szó, íme néhány talán szokatlan, de a lelki egyensúly megőrzését elősegítő ajándékozási ötlet. Ajánljunk fel egyszeri gyerekfelügyeletet valakinek, aki kicsi gyereke miatt képtelen otthonról kimozdulni, pedig láthatóan nagy szüksége lenne erre. Egy kevésbé zsúfolt estén karácsonyi ajándékként vigyünk el vacsorázni egy jó barátot vagy olyan rokont, akivel régóta nem láttuk egymást, de van néhány órányi mondanivalónk egymásnak. Adjunk vért, ha ezt eddig nem tettük. Javasoljuk családtagjainknak, hogy az ajándékozásra szánt összeg meghatározott részét mindenki adja be egy közös alapba, és ebből családilag adakozzunk jótékony célra, akár személyesen egy környezetünkben élő idős embernek is készíthetünk finomságokkal teli élelmes kosárkát. Ez különösen alkalmas arra, hogy erősítse a családi szolidaritást.

Természetesen az ajándékok többségét ezután is pénzért vesszük, és az ünnepi eszem-iszom, a vendéglátás sokba kerül. Jó, ha tudjuk, hogy a januári-februári rossz közérzetünk egyik fontos összetevője épp a decemberi, sokszor értelmetlen ki- és túlköltekezésünk, pedig sok vásárlást érdemes volna és lehetne is az ünnepek utáni árleszállítás idejére hagyni.

A hétköznapok legyenek jók!

A kereskedelem ezekben a napokban a reklámpszichológia összes, igen hatékony eszközét beveti annak érdekében, hogy az utolsó fillért is kicsalogassa a pénztárcánkból. Ebben az értelemben valósággal veszélyben vagyunk, amikor bemegyünk, különösen a bevásárlóközpontokba, hiszen ott minden érzékünket célba veszi a folyamatos reklám. Számos vizsgálat bizonyította, hogy még a normális hétköznapokon is 20-40 százalékkal többet költenek az emberek a bevásárlóközpontokban, mint amennyi eredetileg terveztek.

Nagyon sok körülménytől függ tehát, hogy az ünnepek elteltével mi lesz a mérleg eredménye. Azt mondjuk majd: szép karácsonyunk volt, örülünk, vagy hogy túl vagyunk rajta? Mindenképpen tanácsos előre számolni a kockázatokkal, a bizonytalansági tényezőkkel, azzal, hogy milyen sokan akarnak pénzt keresni a mi érzelmeinken. Ettől talán kevésbé leszünk sérülékenyek, és képesek leszünk annak látni az előttünk álló ünnepnapokat, amik azok valójában. Az év jeles napjai, de egész életünk minőségét továbbra is a hétköznapok határozzák meg. Ezért inkább próbáljunk meg a jövő(év)ben minden hétköznapot ünneppé tenni, nehogy ünnepeink legyenek köznapiak.

Frontérzékeny? Vírus stresszes?

Gyors segítség a szakértőtől!
Személyre szóló, gyógyszer nélküli gyógymódok az Európai Unió és a Magyar Állam támogatásával!
Headache illustration
Fronthatás: Hidegfront
Maximum: +16, +27 °C
Minimum: +12, +17 °C

Hazánkban kedden délelőtt általában erősen felhős lesz az ég, többfelé várható zápor, zivatar. Délután folytatódik a változóan, legtöbb helyen erősen felhős idő, és további záporok, zivatarok alakulhatnak ki. A szél napközben eros északnyugati lesz. Hajnalban 12, 17 fok várható. A hőmérséklet csúcsértéke 16, 27 fok között alakul. Késő este 11, 16 fok lesz. Kedden hidegfronti hatás érvényesül. Egész nap jelentkezhetnek panaszok, amik akár erősek is lehetnek. Görcsös fejfájás, izpm- és hasi görcsök léphetnek fel, romolhat a szívbetegek állapota. Gyakoriak lehetnek a keringési panaszok és a vérnyomás-ingadozás is. Zivatarokban romolhat az asztmások állapota. Csökken a hőérzet, alacsony lesz a komfortérzet. A légszennyezettség alacsony, kissé növekszik. A porkoncentráció közepes, alig változik. A légnyomás gyengén emelkedik.

Egészséget befolyásoló hatások:

Eső