Az örökbefogadás lépései

Világszerte átlagosan minden hetedik párnak gondot okoz a meddőség a gyermekvállalásban, ugyanakkor az örökbefogadás mind számukra, mind az érintett gyermekre nézve jó lehetőségeket rejt magában.

Joggal merülhet fel persze a kérdés, hogy amennyiben egy gyermekre vágyó pár az örökbefogadás mellett dönt, merre és hogyan induljon el a kitűzött cél felé.

Hazánkban örökbefogadónak a Területi Gyermekvédelmi Szakszolgálat (Tegyesz) helyi egységeinél lehet jelentkezni. Ezt egy személyes tanácsadás követi, aminek végén a jelentkezők beadhatják hivatalos kérelmüket. A benyújtás időpontja fontos tényező lesz a későbbiekben, hiszen ez határozza majd meg az érintettek helyét az örökbefogadásra várakozók listáján.

Összetett alkalmassági vizsgálat

Az elkövetkező nagyjából két hónap során a jelentkezőknek több vizsgálaton is át kell esniük annak érdekében, hogy megkaphassák a Tegyesz javaslatát az örökbefogadóvá válásra. Mindezek során szükséges egy háziorvosi igazolás az egészségügyi alkalmasságról, egy pszichológiai alkalmassági vizsgálat, valamint egy környezettanulmány, amit a szakszolgálat szakemberei a kérelmezők otthonában készítenek el, felmérve a körülményeket. Végül elengedhetetlen még egy önköltséges örökbefogadói tanfolyam elvégzése is.

Nem szabad eltitkolni a múltat : legkésőbb a gyermek ötéves koráig mindenképpen javasolt az örökbefogadás tényének elárulása.

A Tegyesz javaslata, továbbá a jövedelmi viszonyokra vonatkozó igazolás és a jelentkezők személyes meghallgatása alapján végül a gyámhatóság hozza meg az alkalmasságot megállapító határozatot. Pozitív elbírálás esetén a határozat három évig marad érvényben, annak lejártát követően pedig egy évvel hosszabbítható meg anélkül, hogy a procedúrát újra le kellene szinte teljes egészében folytatni. Amennyiben a jelentkezést elutasítják, egy éven belül sehol az országban nem adható be újabb kérelem.

Több évig tarthat a várakozás

A leendő örökbefogadónak arról is nyilatkoznia kell, milyen gyermeket szeretne magához venni, ami kiterjed egyebek mellett a nemre, a korra, az egészségi állapotra, sőt, a származásra is. A várakozási időt természetesen e kritériumok alapjaiban befolyásolják, de akár évek is eltelhetnek, mire a jelentkezők sorra kerülnek. A rendszer gyorsaságára ugyanakkor hatással van, hogy a törvény előnyben részesíti a házaspárokat.

Hazánkban akár évekig is eltarthat egy örökbefogadási folyamat
Hazánkban akár évekig is eltarthat egy örökbefogadási folyamat

A szakszolgálat munkatársai a gyermekek gyámjával és gondozójával közösen igyekszenek a nyilvántartásba vett örökbefogadók közül - a jelentkezési sorrend figyelembevételével - a legmegfelelőbb szülőt kiválasztani. Ezután válik lehetségessé, hogy a potenciális örökbefogadók egy több körös eljárás révén megismerjék az adoptálni kívánt gyermeket.

Fokozatos ismerkedés

A szülőjelöltek először egy személyes egyeztetés keretében kaphatnak bővebb információt az örökbefogadási tanácsadótól, ha pedig úgy döntenek, ezt követően találkozhatnak is a gyermekkel, de anélkül, hogy ő tudomást szerezne róluk. Amennyiben pedig az örökbefogadók továbbra is szeretnék folytatni a kapcsolatfelvételt, a következő alkalommal már elkezdődhet az ismerkedési fázis, amely addig tart, amíg a megfelelő érzelmi kötődés ki nem alakul a felek között.

A gyermek gondozásba történő kihelyezéséről a gyámhivatal dönt. Ilyenkor legalább 30 napig kötelezően az örökbefogadónak kell gondoznia a gyermeket, amit a Tegyesz tanácsadója felügyel, majd véleményez. Az örökbefogadást engedélyező határozatot végül szintén a gyámhivatal hozza meg.

Az örökbefogadás után a gyermek helyzetét, életkörülményeinek alakulását

a jogszabályban meghatározott szervezet vagy a szakszolgálat még öt évig figyelemmel kísérheti.

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

Ezt az italt senkinek sem ajánlja a szívsebész – Már kis mennyiségben is növeli a vérnyomást
citromos víz
Kiderült az igazság a citromos vízről – Így hat valójában a szervezetre
D-vitamin
Meglepő, melyik vitamin az emésztés rejtett támasza – Hiánya hamar panaszokat okoz
Azonnali hatállyal kivonták a forgalomból ezt a gyógyszert – a betegektől is visszakérik
pajzsmirigy-alulműködés
Korai tünetek, hogy kevés hormont termel a pajzsmirigy – Erre figyelj nőként
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Hidegfront
Maximum: +30 °C
Minimum: +15 °C

Sok napsütésre számíthatunk a nagyrészt felhőtlen vagy kissé fátyolfelhős égbolt mellett, így csapadék sem lesz. Az északi, északkeleti szelet nagy területen kísérhetik élénk lökések, de az északkeleti megyékben egy-egy erős lökés is lehet. A legmagasabb nappali hőmérséklet 27 és 32 fok között alakul, míg késő estére 18 és 25 fok közé hűl le a levegő. Gyenge hidegfrontra készülhetnek szerdán az arra érzékenyek.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
A horzsolásra hintőport kell szórni. Igaz vagy hamis? – Teszteld a sebkezelési tudásod! Bár egy kisebb sebet látszólag egyszerű ellátni, de könnyű hibázni is. Töltsd ki sebkezelési kvízünket, és derítsd ki, mennyire vagy tisztában az alapvető elsősegélynyújtási szabályokkal!
kvíz
„Lehet hogy demiszexuális vagyok?” – Ezzel a 8 kérdéssel kiderítheted A vonzalom nem mindenkinél működik ugyanúgy. Egyeseknél csak azután jelenik meg, hogy valódi érzelmi kötelék alakult ki bennük – ők a demiszexuálisak. Vajon te is közéjük tartozol? Most kiderítheted.