A taxis megható karácsonyi felajánlása

Ingyen szállítaná a kórházba, és onnan haza a rászoruló gyerekeket az egyik szegedi taxis. Kezdeményezése rövid idő alatt országos akcióvá nőtte ki magát.

A Szegeden taxiskén dolgozó Berinszki Zoltán kitalálta: az ünnepek alatt ingyen fuvarokkal segít a szegény családoknak. Karácsonykor térítésmentesen hazafuvarozza a gyereket a kórházból, vagy be a szülőket, ha a gyerek olyan rosszul van, hogy nem engedik haza. Kezdeményezése másoknak is kedvet hozott a jótékony fuvarozáshoz.

A karácsonyi ünnepek a közgondolkodásban Jézus születéséhez kötődnek, pedig a népi hagyományoknak egész sora elevenedett meg ebben az időszakban, s jelentős részüknek semmi köze sem volt a kereszténységhez. Cikkünkben összegyűjtöttük a legfontosabb tudnivalókat erről az időszakról!

Több százan ajánlottak segítséget

A szép kezdeményezésnek gyorsan híre ment, és immár országos akcióvá nőtte ki magát. Létrejött a Taxisok a gyerekekért nevű Facebook-csoport, már több mint 340 ember ajánlott segítséget a fuvarozásban. 12 megyéből jelentkeztek (Pest, Csongrád, Tolna, Borsod, Komárom, Somogy, Hajdú, Fejér, Baranya, Zala, Szabolcs, Bács), taxisok és magánszemélyek egyaránt - írja a Hvg.hu . Többen 80-100 kilométeres távokat is vállalnak, más azt írta, "Budapest és a világ vége között bárhol, 18 óra után."

Az ünnepek alatt ingyen fuvarokkal segít a szegény családoknak a taxis
Az ünnepek alatt ingyen fuvarokkal segít a szegény családoknak a taxis

A taxis nem kívánja átvenni a mentőautó szerepét, orvosi engedély és szülő nélkül nem szállít gyereket, ahogy fertőző vagy instabil állapotban lévőket sem. A nem taxiként működő autóknál a gyerekülés kötelező, erre is érkeznek felajánlások a csoportban. Az idő sürget, így sok mindent nem tudnak intézni - például kiplakátolni a kórházakban a lehetőséget. A logisztikába beszáll az Európai és Nemzetközi Nonprofit Szervezet is. Ennek elnöke, Sabján Imre azt mondja, a teljes jogi hátteret biztosítják az akcióhoz, és ha érkeznek felajánlások, azt is ők koordinálják majd.

Berinszki Zoltán azt mondja, az ünnepek után is vállalna jótékonysági fuvarokat, "bakancslistás" kérések megvalósulásába segítene be egy-egy fuvarral, vagy például nyáron onkológiai kezelésen lévő gyerekeket szállítana vadasparkba, játszótérre. Ilyen esetekben semmilyen támogatást nem fogad el az utaztatásért.

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

elhízás
Fogyasztószerek Magyarországon: ez az 5 gyógyszer érhető el ma az elhízás ellen – Mutatjuk, mit tudnak
rostbevitel
10 olcsó étel, amivel jó sok rostot vihetsz a szervezetbe – Ezek legyenek mindig a kamrában
hasnyálmirigy
Ebből tudhatod, hogy a hasnyálmirigyed már nem sokáig bírja
demencia
Ennél a vércsoportnál nagyobb a demencia rizikója
tojásfogyasztás
Kiderült, hogyan a legegészségesebb a tojás – Így szívódik fel belőle a legtöbb D-vitamin
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Hidegfront
Maximum: +16 °C
Minimum: +4 °C

Általában derült, napos időre számíthatunk, de a déli határszélen lehetnek felhősebb területek. Csapadék nem várható. Az északkeleti szelet sokfelé kísérik erős széllökések.A hőmérséklet késő este 4 és 11 fok között alakul. A mai orvosmeteorológiai helyzet sokaknak megterhelő lehet, a keddi hidegfront hatása ugyanis szerdán tovább fokozódhat.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Narancs vagy paprika: melyikben van több C-vitamin? – Tedd próbára tudásod kvízünkben! Közismert, hogy naponta legalább ötször kellene zöldséget-gyümölcsöt fogyasztanunk. Azt is tudod azonban, hogy milyen tápanyagokat rejtenek növényi élelmiszereink? Kvízünk segítségével most tesztelheted a tudásod!
kvíz
A lenyelt rágógumi évekig a gyomorban marad: igaz vagy hamis? – Teszteld a tudásod! Számos tévhit és félreértés kering a köztudatban az emberi test működéséről és egészségünk megőrzéséről. Te felismernéd a leggyakoribb mítoszokat? Tedd próbára tudásod alábbi kvízünkben!