A járványhelyzet így hatott a családokra

A koronavírus-járvány hatására a szűkebb család tagjai közelebb kerültek egymáshoz, a távoli rokonok között azonban lazult a kapcsolat - derült ki egy online kutatásból. A felmérés során a médiafogyasztási szokásaikról és a koronavírus-oltással kapcsolatban is kérdezték a magyarokat.

A felmérés célja az volt, hogy kiderüljön, pontosan miként élték meg a magyar családok a koronavírus-járvány miatti korlátozásokat, az óvodák, iskolák bezárását, az otthoni munkavégzést , a szabad mozgás beszűkülését és a személyes kapcsolatok mellőzését. A kutatást a Médiaunió Alapítvány, a Kopp Mária Intézet a Népesedésért és a Családokért (KINCS) és a Pénzcentrum közösen készítette.

A koronavírus-járvány sok család életét megváltoztatta.
A koronavírus-járvány sok család életét megváltoztatta. Fotó: Getty Images

Összehozta a járvány a (szűk) családot

Az eredmények alapján kijelenthető, hogy a járványhelyzet összehozta a családokat. A válaszolók majdnem 80 százaléka szerint jobb lett a kapcsolatuk a családjukkal. Nagyjából ugyanennyien értettek egyet azzal, hogy a koronavírus-járvány ráébresztette őket arra, hogy a családdal való kapcsolat a legfontosabb. 64 százalék mondta azt, hogy teljes mértékben vagy inkább igaz rá, hogy a járvány hatására bensőségesebb lett a kapcsolata gyermekével, gyermekeivel.

A közel 2500 kitöltő válaszaiból az is kiderült, hogy a járvány alatt inkább a szűkebb környezetükre számíthattak az emberek: a kitöltők legjellemzőbben a legközelebbi hozzátartozókat - párjukat, gyermekeiket - jelölték meg olyan személyként, akikre inkább igen vagy teljes mértékben számíthattak a járvány alatt. A felmérés érdekessége, hogy a barátokat többen jelölték meg a "teljes mértékben számíthattam rá" kategóriában, mint a testvérüket.

A távoli rokonok között lazult a kapcsolat

Meglepő tények a hazai maszkhasználatról - részletek itt .

Az is látszik a felmérésből, hogy míg a szűkebb család tagjai közelebb kerültek egymáshoz, a távolabbi rokonok eltávolodtak egymástól, ami szintén a lezárások miatt történt. A kitöltők 77 százaléka egyáltalán nem vagy inkább nem számíthatott távolabbi rokonaira a járványhelyzet alatt, viszont összességében az elszigeteltség a személyes kapcsolatokat annyira nem építette le. A felsorolt csoportok mindegyikénél döntő többségben voltak azok, akik a "nem változott" rubrikát ikszelték be az ezt firtató kérdésre.

Az internetre "költöztek"

Rákérdeztek arra is, hogy mennyiben változtak a kitöltők médiafogyasztási szokásai a járvány alatt. Az eredmények szerint a világjárvány elsősorban a nyomtatott sajtóról szoktatta le az embereket: 26,7 százalék mondta ugyanis azt, hogy kevesebb újságot olvasott, 22,3 százalék pedig a rádiót hanyagolta. A magyar médiafogyasztók inkább az internetre "költöztek": a válaszadók 41,4 százaléka állította, hogy többet internetezett a járványidőszak alatt. 31,4 százalék néz több videós tartalmat, 26,3 százalék pedig arról vallott, hogy a közösségi oldalakon tölt több időt.

A felmérés készítői tudatták azt is, hogy a válaszadók családjának 44,6 százalékában kapta el valaki a koronavírust, 9,7 százaléknál kórházi kezelésre is szükség volt. A válaszadók többsége elkötelezett a COVID-19 elleni oltás mellett: 73,2 százalék már mindkét adagot megkapta, 4,1 százalék pedig egy dózissal rendelkezett a kérdéssor kitöltésekor. Még mindig nem döntött a kérdésben 4,7 százalék, 13 százalék pedig teljesen elzárkózik bármilyen vakcinától .

Az országos zárlatok bevezetése világszerte hasznos eszköznek bizonyult a koronavírus-járvány megfékezése kapcsán. Ennek a lépésnek azonban olyan következménye is volt a gyerekekre nézve, amelyre előzetesen nem számítottunk. Olvasson tovább!

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

Ezt az italt senkinek sem ajánlja a szívsebész – Már kis mennyiségben is növeli a vérnyomást
Befőzés: betiltották ezt a régóta használt tartósítószert – Mutatjuk, mit használhatsz helyette
citromos víz
Kiderült az igazság a citromos vízről – Így hat valójában a szervezetre
D-vitamin
Meglepő, melyik vitamin az emésztés rejtett támasza – Hiánya hamar panaszokat okoz
Azonnali hatállyal kivonták a forgalomból ezt a gyógyszert – a betegektől is visszakérik
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Hidegfront
Maximum: +29 °C
Minimum: +17 °C

Általában felhőtlen idő várható csapadék nélkül. Az északias szél általában mérséklődik, de hazánk keleti harmadán továbbra is nagy területen élénk marad.A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet általában 12 és 18 fok között várható, több fokkal alacsonyabb a szélcsendes, hidegre hajlamos helyeken, míg kissé magasabb értékeket a nagyobb városokban, vízpartokon mérhetünk. Gyenge hidegfrontra készülhetnek szerdán az arra érzékenyek.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
A horzsolásra hintőport kell szórni. Igaz vagy hamis? – Teszteld a sebkezelési tudásod! Bár egy kisebb sebet látszólag egyszerű ellátni, de könnyű hibázni is. Töltsd ki sebkezelési kvízünket, és derítsd ki, mennyire vagy tisztában az alapvető elsősegélynyújtási szabályokkal!
kvíz
„Lehet hogy demiszexuális vagyok?” – Ezzel a 8 kérdéssel kiderítheted A vonzalom nem mindenkinél működik ugyanúgy. Egyeseknél csak azután jelenik meg, hogy valódi érzelmi kötelék alakult ki bennük – ők a demiszexuálisak. Vajon te is közéjük tartozol? Most kiderítheted.