A baba fejlődése az első három hónapban

A születés utáni első három hónapban a kisbabák rendkívül látványos változásokon esnek át: mosolyogni, sőt nevetgélni kezdenek, egyre nagyobb figyelmet szentelnek környezetüknek, a harmadik hónap végére pedig már szüleik arcát is megismerik.

újszülött, kólika, hasfájós baba

Első hónap

A babák az első hónap során meglehetősen intenzív fejlődésen mennek keresztül, ebből kifolyólag pedig egy idő után növekedni kezd az éjszakai szoptatások száma. Ezek az éjszakai etetések biztosítják ugyanis a baba fejlődéséhez és növekedéséhez szükséges táplálékot. Ebben az időszakban nagyon gyakran fordulnak elő etetési problémák is, például kólika. A kólika, azaz a puffadással járó hascsikarás statisztikák szerint minden negyedik csecsemőt érinti. De a bukások száma is növekedhet. Ennek oka, hogy bár a babák étvágya egyre nagyobb lesz és egyre komolyabb adagokat is szopiznak, a nyelőcsövük záróizomzata még túlságosan fejletlen.

A folyton sírós újszülöttek megnyugtatására egyelőre nincs csodaszer, praktikák azonban léteznek. Nem mindegy, hogyan és mikor szoptatunk, de egy hordozókendő vagy épp egy kis masszírozás is jó eredményt hozhat. 10+1 tipp hasfájós babák szüleinek .

Jó tudni, hogy ebben az első egy hónapban már a babák személyisége is formálódni kezd. A szülők lassacskán azt is meg tudják figyelni, miket szeret és miket nem a kicsi. Az első hónap végére sok baba már mosolyogni kezd, szopás közben figyelmesen vizsgálják édesanyjuk arcát, és különböző tárgyakat is követni tudnak a szemükkel.

Második hónap

Egy 2 hónapos baba már gügyög, hangokat formáz, sőt a fejét is tudja tartani rövid ideig. A szülők ebben az időszakban arra is felfigyelhetnek, hogy gyermekük egyre látványosabban fejezi ki érzelmeit: látszik rajta, ha jó kedve van vagy éppen izgatott. Ha pedig beszélnek hozzá, ő is megpróbál hangadással reagálni. A kéthónapos csecsemők már elkezdik felfedezni a kezeiket, hason fekve átfordítják fejüket egyik oldalról a másikra, rugdalóznak, sőt át is gördülhetnek valamelyik oldalukra. Egy kéthónapos kisbaba egyre jobban érdeklődik a környezete iránt, legnagyobb figyelemmel viszont általában az édesanyjuk közeledését fogadják - hiszen a szoptatás miatt vele van a legbensőségesebb kapcsolatuk.

Mivel a csecsemők emésztőrendszere ilyenkor még mindig rendkívül fejletlen, a kólika továbbra is gondot okozhat. A kólika jellegzetessége, hogy a babákra általában félórával az étkezés után vigasztalhatatlan sírás tör rá, arcukon erőlködés látszik, hasuk kemény lesz, és folyamatos a gáztermelődés. Sajnos a kólikát nem lehet teljes mértékben megszüntetni, ám egy idő után az emésztőrendszer érésével párhuzamosan magától elmúlik.

Harmadik hónap

Egy három hónapos baba már játszadozik a kezével, szeme elé tartja, nézegeti. Ilyenkor már tárgyakért is nyúlhat, amelyeket kézbe fog, és egy kis ideig meg is képes tartani. Ekkora már felismerik a szüleik arcát, rámosolyoghatnak az ismerősökre, egyre aktívabbak, figyelmesebbek és társaságkedvelőbbek lesznek. A harmadik hónap végére elkezdenek félig átfordulni, bár legtöbbször ilyenkor még beakad az egyik kis karjuk. Ekkor már határozottan látszik rajtuk, ha jól érzik magukat: egyre többet nevetnek, és erősebben sírnak. Az ízekre és szagokra fintorokkal kezdenek reagálni. Jó hír, hogy a kólika rendszerint a harmadik hónap végére magától elmúlik.

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

savanyú káposzta
A savanyú káposzta így hat a bélrendszeredre
fűszerek
Veszélyes lehet a fahéj, a szegfűszeg és a szerecsendió, ha így fogyasztod
nem alkoholos zsírmáj
Nem alkoholos, mégis durván pusztítja a májat – Sokan napi szinten isznak belőle
tévhitek
Megbetegíthetnek ezek az egészségesnek hitt szokások – Íme a leggyakoribb tévhitek
gyümölcslé
Ez az ital szinte ugyanúgy káros a májra, mint az alkohol – Mégis rengetegen isszák
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +4 °C
Minimum: -2 °C

Északkelet felől fokozatosan szakadozik, csökken a felhőzet - a nap is egyre nagyobb területen kisüt -, míg az ország délnyugati felén még erősen felhős vagy borult marad az idő. Ott még szűnő jelleggel helyenként előfordul gyenge, vegyes halmazállapotú csapadék - havazás legnagyobb eséllyel a nyugati, délnyugati határ közelében. Északkeleten és délnyugaton lehet helyenként élénk, néhol erős a keleties szél.A legmelegebb órákban 0 és +7 fok közötti értékeket mérhetünk, a leghidegebb a nyugati határszélen, míg a legenyhébb idő keleten, délkeleten várható. Késő este -6 és +3 fok között alakul a hőmérséklet. Ami az orvosmeteorológiai helyzetet illeti, a délnyugati országrészben még enyhe kettősfronti hatás válthat ki panaszokat az arra érzékenyek körében. Másutt azonban nem kell markáns fronthatással számolni.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Mennyi kalóriát tartalmaz egy szelet bejgli vagy egy adag töltött káposzta?

A december nem csupán az advent időszaka, hanem a forralt boré, a bejglié, a mézeskalácsé és a töltött káposztáé is. Azt mindenki tudja, hogy ezek isteni finomságok – de vajon a kalóriatartalmuk is ismert? Teszteld tudásodat!

teszt
Télen több kalóriára van szüksége a szervezetnek?

A hideg miatt automatikusan hízni kezdünk? Fontos, hogy több kalóriát vigyünk be a téli hónapokban? Vajon a sószükségletünk is megnő ilyenkor? Teszteld, mennyit tudsz a téli táplálkozás szabályairól!