"Egészen tavalyig fogalmam sem volt róla, hogy autista vagyok. Tudtam, hogy némiképp különbözöm az átlagemberektől, hogy túlságosan érzékeny vagyok, de nem feleltem meg az Esőember-sztereotípiának. Vezetői pozíciót töltök be, két gyerekem van. Az autizmus azonban sokszor rejtve marad" - így Rachel, aki a The Guardiannek mesélte el a történetét.
"Kimerítő megfelelni a társadalmi szabályoknak"
A nő szerint a diagnózis megszületése előtt kissé zavarodottan élte mindennapjait, úgy vette észre, másoknak könnyebben, kevesebb erőfeszítéssel sikerül menedzselni az életüket. "Sok mindent elértem, ezt korábban az apámtól örökölt remek munkamorálnak tudtam be. Most már nincs kétségem afelől, hogy ő is autista volt" - szögezte le.
Rachel nagyon hamar jutott előre a karrierjében, a gondolatai mindig pörögtek, és nem igazán volt szüksége arra, hogy kicsit kikapcsoljon. Úgy érezte, hogy amit elkezdett, azt be kell fejeznie, bármilyen áron - mostanra természetesen már megértette, hogy ez is az autisták egyik speciális tulajdonsága. Arról is beszélt: rekreációs drogokra volt szüksége ahhoz, hogy a különféle szociális interakciók során jobban helyt tudjon állni. "Az autizmust egyfajta repetitív viselkedés jellemzi, én például minden szóbeli vagy írásbeli interakció esetén végigmegyek egy képzeletbeli listán: Megfelelő a válaszom? Releváns a válaszom? Megfelelő a hangnem, amit használok? Ilyen és ehhez hasonló kérdéseket teszek fel magamnak, majd válaszolok meg. A társadalmi szabályoknak és az allisztikus (nem autista) világnak való megfelelés nagyon kimerítő" - magyarázza a nő.
Saját bevallása szerint könnyen szerez barátokat, de a megtartásuk már nem olyan egyszerű a számára. Magasak az elvárásai, nemcsak önmagával, hanem a barátaival szemben is, többen mondták már neki, hogy ezt egyfajta nyomásként élik meg. Cserébe, amikor úgy érzi, hogy képes társasági életet élni, nagyon szórakoztató, lojális és megbízható tud lenni. Az autistáknál a válások száma is magas, szerencsére a férje nyugodt, alapos ember, ami jól kiegyensúlyozza az ő személyiségét. Ugyanakkor Rachel azt sem titkolta: mivel sokáig nem értette, miért nem olyan, mint a többi ember, mindig volt benne egyfajta szörnyű magányosságérzés - még akkor is, ha szerető párkapcsolatban élt.
A lánya is autista
Arra, hogy autista, az után derült fény, hogy a lányát is ezzel a betegséggel diagnosztizálták. "A lányom kiskora óta másképp viselkedett, mint a kortársai, és érzékeny volt a szenzoros ingerekre - 7 évesen állapították meg, hogy autista. Emiatt rengeteget olvastam az autizmusról, beszéltem érintett gyerekek szüleivel, és szép lassan világossá vált számomra, hogy bizonyos tünetek nálam is fennállnak. Még azelőtt, hogy egy specialista diagnosztizált volna, tudtam, hogy megtaláltam a választ" - mesélte Rachel, aki hozzátette: hirtelen sok minden értelmet nyert. Ahogy visszatekintett egyes helyzetekre és félreértésekre, megértette, mi miért történt, ennek köszönhetően pedig elfogadóbb lett magával és másokkal is.
Rachel létrehozott egy alapítványt, hogy ezen keresztül segítse a fiatal autistákat (és szüleiket), akik szerinte rendkívül kevés támogatást kapnak. "Az autista gyerekek rengeteg időt töltenek azzal, hogy megpróbálják elrejteni valós személyiségüket, és megpróbáljanak 'normálisnak' tűnni. Pedig inkább meg kellene tapasztalniuk, milyenek valójában" - mondja a nő, aki úgy folytatta: "Mi is megérdemeljük, hogy egyenrangúként bánjanak velünk, hogy tiszteljenek, befogadjanak minket. Az autizmus nem csupán egy diagnózis, hanem az identitásunk része. Amikor tehát arra kérjük az embereket, hogy fektessenek egy kicsit több energiát a gondolkodásunk megismerésébe, megértésébe, akkor nem kérünk többet annál, mint amit mi is megteszünk az allisztikus emberekért. El kell kezdeni teret adni a neurodivergens embereknek az iskolákban, a munkahelyeken és úgy általában az élet minden területén. Itt az ideje, hogy a társadalom elfogadja a különbözőségünket, ahelyett, hogy elrejtené" - zárta gondolatait Rachel.
