16 másodpercenként történik egy tragédia

Az Egészségügyi Világszervezet (WHO) szerint a halva születések több mint 40 százaléka megelőzhető lenne képzett egészségügyi segítséggel.

Mintegy kétmillió halva születés történik évente a világon, nagyobb részük a fejlődő országokban - olvasható az ENSZ Egészségügyi Világszervezete (WHO) és a UNICEF csütörtökön közzétett jelentésében. A múlt évben négy magzati halál közül három Afrika Szaharától délre eső országaiban és Délkelet-Ázsiában történt - derült ki a tanulmányból, amely a világon először készített becslést a halva születettek számáról.

Mintegy kétmillió halva születés történik évente a világon. Fotó: Getty Images
Mintegy kétmillió halva születés történik évente a világon. Fotó: Getty Images

Meghatározásuk szerint halva születésről akkor beszélünk, ha a magzat életjelek nélkül, a várandósság 28. hetében vagy azután jön világra. "A világon valahol minden 16. másodpercben elszenvedi egy anya a halva szülés kimondhatatlan tragédiáját" - mondta Henrietta Fore, a UNICEF ügyvezető igazgatója. Nagyobb odafigyeléssel, megfelelő terhesgondozással és gyakorlott szüléskíséréssel többségében megelőzhető lenne a halva születés - tette hozzá.

A kávé ezért veszélyes a kismamákra Egy friss tanulmány szerint a terhes nőknek le kell állnia a koffeinfogyasztással, hogy megelőzzék a vetélést, az alacsony születési súlyt és a halvaszületést. További részleteket korábbi cikkünkben olvashat.

A járvány ronthat a helyzeten

A jelentés figyelmeztetett, hogy a világjárvány miatt a helyzet súlyosabbá válhat: az egészségügyi szolgáltatások becsléseik szerint felére csökkenhetnek, ami 117 fejlődő országban további 200 ezer halva születéssel járhat 2021-ben. A WHO szerint a halva születések több mint 40 százaléka a szüléskor történik, ami megelőzhető lenne képzett egészségügyi segítséggel.

A fejlett országokban az etnikai kisebbségek körében gyakoribb a halva szülés, Kanadában például az inuit nők majdnem háromszor annyi magzati halálozást szenvednek el, mint a lakosság többi része - állapította meg a jelentés. Az Egyesült Államokban élő afroamerikai nők körében csaknem kétszer akkora a halva szülés kockázata, mint az európai származásúak között.

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

napfogyatkozás
Napfogyatkozás 2026 – Vakságot is okozhat, ha holnap nem így nézel fel az égre
Ezt az italt senkinek sem ajánlja a szívsebész – Már kis mennyiségben is növeli a vérnyomást
citromos víz
Kiderült az igazság a citromos vízről – Így hat valójában a szervezetre
D-vitamin
Meglepő, melyik vitamin az emésztés rejtett támasza – Hiánya hamar panaszokat okoz
Hússzor károsabb a dohányzásnál, a magyarok többsége mégis csinálja
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +31 °C
Minimum: +12 °C

Túlnyomóan felhőtlen, napos időre számíthatunk, csak keleten képződhet kevés gomolyfelhő. Csapadék kizárt. A keleties irányú szél csak az Észak-Alföld térségében élénkülhet meg.A legmagasabb nappali hőmérséklet jellemzően 30 és 33 fok között alakul. Késő este általában 15, 23 fok várható. Jelenleg egy anticiklon határozza meg a térség időjárását.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
A horzsolásra hintőport kell szórni. Igaz vagy hamis? – Teszteld a sebkezelési tudásod! Bár egy kisebb sebet látszólag egyszerű ellátni, de könnyű hibázni is. Töltsd ki sebkezelési kvízünket, és derítsd ki, mennyire vagy tisztában az alapvető elsősegélynyújtási szabályokkal!
kvíz
„Lehet hogy demiszexuális vagyok?” – Ezzel a 8 kérdéssel kiderítheted A vonzalom nem mindenkinél működik ugyanúgy. Egyeseknél csak azután jelenik meg, hogy valódi érzelmi kötelék alakult ki bennük – ők a demiszexuálisak. Vajon te is közéjük tartozol? Most kiderítheted.