Mire utal, ha álmunkban folyik a nyálunk?

A túlzott nyáltermelődés, más néven hiperszaliváció neurológiai rendellenesség jele is lehet, de egy egyszerű orrdugulásé is.


A legtöbb embernek ismerős lehet a jelenség, hogy mély álomból felébredve azt tapasztalja, álmában kifolyt a nyála. Ha ez alkalmanként történik, azzal nincs is semmi probléma, ha viszont rendszeressé válik, és közben jelentős mennyiségű nyál távozik, az már akár valami komolyabb egészségügyi probléma tünete is lehet - írja a Brightside.

Amikor alszunk, az arcizmaink ellazulnak, és a nyelési reflexeink sem úgy működnek, mint amikor ébren vagyunk. A nyál alvás közben felgyűlik a szájüregben, és elkezd lassan kifolyni, mivel a laza arcizmok miatt a száj enyhén nyitva maradhat.

A túlzott nyáltermelődés, más néven hiperszaliváció neurológiai rendellenesség jele is lehet, de egy egyszerű orrdugulásé is. Emellett azok, akiknek korábban sztrókjuk volt, hajlamosak többet, illetve bőségesebben nyáladzani.

Ha szeretnénk, hogy ne folyjon a nyálunk álmunkban, akkor győződjünk meg róla, hogy az orrjárataink nincsenek eldugulva. Ebben segíthet egy lefekvés előtti forró zuhany, fürdő, vagy gőzölés, mivel a meleg gőz segít megtisztítani a járatokat. Az olyan illóolajok, mint az eukaliptusz vagy a menta párologtatása segít akadályozni a légutak elzáródását, de kipróbálhatunk egy tengervizes orrspray-t is.

A nyálfolyás akkor tapasztalható, ha a hasunkon, illetve az oldalunkon pihenünk. Fotó: Getty Images

Az is számít, hogy milyen pózban alszunk, ugyanis a nyálfolyás akkor tapasztalható, ha a hasunkon, illetve az oldalunkon pihenünk. A háton alvás megakadályozza a nyálfolyást, így próbáljunk meg ebben a pozícióban maradni – akár párnákkal körülbástyázva magunkat, hogy stabilizáljuk a testhelyzetünket. Igyekezzünk úgy aludni, hogy a fejünket kissé megemeljük egy párnával.

Alvási apnoé is lehet

Az alvási apnoéval küzdők között is gyakori az alvás közbeni nyáladzás, ha horkolással, alvás közbeni légzéselakadással társul, akkor érdemes magunkat kivizsgáltatni. A diagnosztizálatlan alvási apnoénak hosszú távon súlyos egészségügyi következményei lehetnek, ha viszont kigyógyulunk belőle, akkor a nyáladzás is megszűnik. Fontos tudni, hogy a dohányzás növeli az alvási apnoé kialakulásának rizikóját, akárcsak a túlsúly, így ez egy újabb indok arra, hogy egészségesebb életmódra váltsunk, tudatosabban táplálkozzunk, és beépítsük az életünkbe a rendszeres mozgást, ha eddig még nem tettük.

Végső esetben orvossal konzultálva különféle, szájba helyezhető speciális eszközöket is bevethetünk a nyálfolyás szabályozására. Ha rendszeresen szedünk valamilyen gyógyszert, érdemes ellenőriznünk, hogy a mellékhatásai között nem szerepel-e, hogy fokozott nyálképződést okoz.

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

banán
Nem hinnénk, de ezt teszi a banán a szervezetünkkel
hizlaló ételek
Ettől a gyümölcstől híznak a legtöbben – sokan nem is gondolnák
Ecet helyett így tüntesd el a vízkövet: pár perc alatt szinte magától leválik a vízforralóról
hasnyálmirigyrák
Hasnyálmirigyrák első jelei: a hátfájás és az étvágytalanság is árulkodó lehet
magas vérnyomás
Új ajánlást adtak ki a kardiológusok: így változik a vérnyomáskezelés
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Hidegfront
Maximum: +11 °C
Minimum: -1 °C

A felhős Dunántúlon és déli tájakon valószínű további gyenge eső. A keleti, északkeleti harmadban viszont folytatódik a többnyire napos idő, a gomolyfelhők estére feloszlanak. A légmozgás gyenge vagy mérsékelt marad.Késő estére 1 és 8 fok közé hűl le a levegő. Pénteken újabb hidegfront vonul át az országon, amely tovább fokozhatja a tavasz eleji, amúgy is szeszélyes időjárás hatásait.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Kvíz: a csont erősebb, mint a beton. Igaz vagy hamis? – Teszteld a tudásod! Válaszolj 14 kérdésünkre, és kiderül, mennyit tudsz az emberi test elképesztő titkaiból!
kvíz
Kvíz: honnan kapta nevét a HIV-vírus? – Teszteld, mennyire ismered az orvosi rövidítéseket Az egészségügyben számos kifejezés helyett csak rövidítések, betűszavak honosodtak meg a mindennapi szóhasználatban. Mennyire ismered ezeket? Teszteld a tudásod!