A jet lag egy cirkadián ritmust érintő rendellenesség, amely akkor jelentkezik, ha olyan helyre utazunk, amely jó néhány időzónával arrébb fekszik, mint az a hely, ahonnan elindultunk.

A jelenséget a biológiai óra és az úti cél szerinti valós idő közötti össze nem egyeztetettség okozza. Az utazás sebessége miatt a biológiai órának nincs elég ideje azonnal alkalmazkodni az új időhöz. A jet lag átmeneti probléma, amely a legalább két időzónát keresztező repülőutat egy-két nappal követően jelentkezik. Súlyossága és lefolyásának időtartama az átlépett időzónák számától és az utazás irányától is függ, így kelet felé repülve nehezebb az alkalmazkodás, mint amikor nyugat felé utazván lépünk át másik időzónába. Súlyosbíthatja az utazás miatti alváshiány, a levegő nyomása és összetétele, a huzamosabb ideig tartó kényelmetlen ülőhelyzet, az izgalom, valamint a túlzott koffein- és alkoholfogyasztás is.

A jet lag következményei még a nem rendszeres utazók körében is jól ismertek: nyugtalan éjszakai alvás, napközbeni csökkent éberség, nagyobb fokú álmosság, a napi teendők elvégzésének nehézsége, enyhe betegségre utaló vagy megfázásos tünetek, émelygés, gyomorproblémák és menstruációs tünetek azoknál a nőknél, akik gyakran utaznak.

Felépülés a jet lagből

A biológiai órának általában időzónánként egy napra van szüksége, hogy teljesen alkalmazkodjon a helyi időhöz. Hatnál több időzóna átlépésekor a testünknek még több időre lehet szüksége, főleg akkor, ha a biológiai óra az utazással ellentétes irányba vált. Befolyásolhatja még az alkalmazkodási idő hosszát az is, ha nem a megfelelő időben vagyunk fényhatásnak kitéve.

Habár nincs olyan ember, akit teljesen megkímélne a jet lag, néhányan gyorsabban is képesek alkalmazkodni az időzónák gyors váltogatásához, az idősebb korosztálynak viszont jobban meggyűlik a baja a jet laggel. A rendszeresen utazók - a pilóták , a légiutas-kísérők, az utazó üzletemberek, a sportolók - rendre ki vannak téve a jet lag-jelenségnek, ami nehezítheti az alkalmazkodást. Néhány profi olimpiai és egyetemi sportcsapat felfigyelt arra is, hogy a jet lag a teljesítményt is befolyásolja, és amennyiben az időbeosztásuk engedi, akkor úgy időzítik az utazásukat, hogy az a legjobban megfeleljen a versenyeik, sőt az edzéseik időpontjainak, így teremtve meg a lehető legjobb körülményeket, hogy a versenyeken maximális éberséggel a lehető legjobb teljesítményt érhessék el.

Tehetek valami ellene?

A jet lag valamennyire mérsékelhető, ha az időzónákat keresztező utazásunk előtt, alatt és után néhány szempontot szem előtt tartunk. Ha egy adott napon, adott eseményre szeretnénk optimális állapotban érkezni, akkor (már ha az időbeosztásunk engedi) hatékony megoldás lehet, ha egy-két nappal a program előtt érkezünk. Amennyiben ez nem lehetséges, akkor úgy kell időzíteni a programot, hogy annak időpontja egybeessen azzal az időszakkal, amikor az úti célunkon eltöltött első napon a legéberebbek vagyunk. Magyarán szólva érdemes az otthoni idő szerint tervezni, mivel a biológiai óránk az utazás első napján még nem fog alkalmazkodni.

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

vércukorszint
Fahéjas alma: így hat a vércukorszintre – Mutatjuk, hogy a legjobb elkészíteni
koleszterin
Magas koleszterin? A szakértők szerint ezt a hibát követik el legtöbben
magas vércukorszint
50 felett ezért emelkedhet meg a vércukorszint – Íme a lehetséges kiváltó okok
Egyetlen rossz szokás miatt veszíthetünk sok izmot 50 felett – Ezt tanácsolja a szakértő
demencia
Éjszakánként ennyit kell aludni, hogy csökkenjen a demencia kockázata – Se a kevesebb, se a több nem jó
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +16 °C
Minimum: +3 °C

Hazánk nyugati felén nagyrészt fátyolfelhős időre számíthatunk, de átmenetileg megvastagodhat a felhőzet. Keleten továbbra is erősen felhős vagy borult marad az ég, helyenként kisebb eső, záporeső is előfordulhat. A légmozgás gyenge vagy méréskelt lesz.Késő estére nagyrészt 5 és 13 fok közé hűl le a levegő, de a kevésbé felhős, hidegre hajlamos helyeken ennél már hűvösebb is lehet.A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet általában 2 és 10 fok között várható, de a kevésbé felhős fagyzugokban 0 fok köré hűlhet a levegő. Szombaton nem érvényesül fronthatás, kedvező lesz az orvosmeteorológia helyzet.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Kvíz: felismered képről, melyik gomba ehető? – Teszteld a gombásztudományod! Az ősz beköszöntével itt a gombaszezon is. Most tesztelheted, mennyire megbízhatóak az ismereteid, ha gombaszedésről van szó.
kvíz
Büdös, bizarr, mégis csemege: felismered a világ legfurcsább ételeit képről? Erjesztett hal, lárvás sajt, vérleves – a világ legbizarrabb ételei közül néhány még a legbátrabbakat is próbára teszi. Hányat ismersz fel?