Az alváshiány súlyos következménye

A nyugati világ technológiai átalakulása olyan alvási szokásokat alakított ki, amelyek nem természetesek az emberi szervezetnek - véli Horváth Ildikó, az Emberi Erőforrások Minisztériumának egészségügyért felelős államtitkára.

Fontos a jó szokások kialakítása

A modern kort egészségtelen alvási szokások jellemzik. Mivel a megfelelő alvás elengedhetetlen az egészség megőrzéséhez, mindenkinek saját felelőssége, hogy időben feküdjön le aludni. A szülők ezzel is példát mutathatnak gyermekeiknek - hangsúlyozta Horváth Ildikó.

Egyes adatok szerint az európai uniós felnőtt lakosság 29,6 százalékának, valamint a magyarok 31,3 százalékának van valamilyen alvásproblémája. Ezért májusban alvásterapeuta -képzés indul Magyarországon. A részvétel alapfeltétele a szakirányú felsőfokú végzettség, a teljesítéséhez pedig három év gyakorlati idő is szükséges.

alvás, egészség, minőségi alvás, alvászavar, alvásproblémák
A magyarok harmada küzd alvásproblémákkal
 (Fotó: 123rf)

Ezért fontos az alvás

Kutatások bizonyítják, hogy ha nem alszunk eleget, akkor magasabb lesz a vérnyomásunk, ráadásul az alváshiány a szívroham esélyét is jelentősen megnöveli. Ennek hátterében az áll, hogy a kevés pihenés hatására szervezetünkben megnő a stresszhormonok szintje, elsősorban a kortizolé.

Az alváshiány hatással van a ghrelin nevű, éhségérzetet szabályozó hormonra is. Így ha nem pihenünk eleget, sokkal éhesebbek leszünk. A kevés alvás ráadásul a leptin nevű hormon működését is megzavarja, ennek hatására pedig nehezebben érezzük magunkat jóllakottnak. A stresszhormonok magas szintje miatt jobban vágyunk a sós, zsírban és szénhidrátban gazdag ételekre. Így ha alaposan kialusszuk magunkat, akkor sokkal nagyobb esélyünk lesz rá, hogy megőrizzük normál testsúlyunkat.

Miért létszükséglet az alvás? - Kattintson ide és megtudja!

Azonban nemcsak szívünk és alakunk védelmében ajánlott a megfelelő mennyiségű és minőségű alvás, hanem mentális egészségünk megőrzése miatt is. Egy 2014-es tanulmány szerint ugyanis a hosszan tartó alváshiány bizonyos agysejtek 25 százalékának elhalásához vezethet.

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Orvosmeteorológia
Fronthatás: Kettős front
Maximum: +10 °C
Minimum: +5 °C

Többnyire erősen felhős vagy borult idő várható, időszakos vékonyodás, szakadozás a déli órákig még a déli megyékben is, majd egyre inkább csak az északkeleti, keleti tájakon fordulhat elő. Délután az északkeleti, keleti részeket leszámítva ismét egyre többfelé várható időszakos eső. A keleties irányú szelet helyenként élénk lökések kísérhetik, majd északi, északkeleti irányba fordul az áramlás.A hőmérséklet csúcsértéke nagyrészt 9 és 12 fok között alakul, de a keleti és déli naposabb részeken ennél néhány fokkal magasabb, az északnyugati, nyugati vidékeken pedig alacsonyabb értéket is mérhetünk. A késő esti hőmérséklet 3 és 9 fok között valószínű. A frontra érzékenyeknél gyakrabban fordulhat elő fejfájás, migrén, fáradékonyság, levertség.

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Hogy érzed most magad fizikailag?

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Milyen most a lelkiállapotod?

Hogy érzed magad?

Legjobban:
Legrosszabbul:
Kezdjük újra