Álom, álom, édes álom

Napjaink, életünk közel egyharmadát alvással töltjük. Ez az idő teszi lehetővé a szervezet regenerálódását. Nem mindegy, hogy ez milyen körülmények között történik, milyen hatások érnek fél- vagy teljesen öntudatlan állapotunkban.

A pihenés szentélye

Az egészséges hálószoba legfontosabb jellemzője az, hogy - létezik. Ideális ugyanis az lenne, ha minden lakásban volna külön helyiség erre a funkcióra. Sokkal hatékonyabb a pihenés, ha például nem az elintézendő papíroktól roskadozó íróasztal látványa az utolsó kép, amelyet "magával visz" az aludni készülő tudata, nyomasztólag emlékeztetve őt az el nem végzett munkára. A tévéből szinte folyamatosan áradó nyugtalanító hangok, zörejek, fegyverropogás, halálsikolyok, stb. sem a legalkalmasabbak arra, hogy pihentető mély álomba ringassák az elalvót.

A hálóhelyiségben csak a lehető legkevesebb elektromos készülék legyen: minél kevesebb "elektromos szmog" veszi körül a pihenni vágyót, annál jobb. Helyette lágyan omló textíliák, nyugtató pasztellszínek, természetes anyagok, megbízhatóságot, stabilitást árasztó bútorok segítik legjobban az ellazulást. A hálószoba legyen az alvás, a pihenés szentélye (egyéb, testünknek-lelkünknek hasonlóképpen fontos funkcióiról most nem is beszélve), ahova elvonulhat a pihenni vágyó, ha a család többi tagja még tévét néz, olvas, tanul, villanyfénynél dolgozik. Egy ilyen, jól szellőztetett, csendes, meghitt szoba, amelynek a kialakítása, berendezése egyaránt a regenerálódást szolgálja, a biztonság, a nyugalom érzésével tölti el használóját, és igazi, erőt adó, pihentető alvást biztosít a számára. Bár ez egyáltalán nem lenne luxus, sajnos, a lakások jelentős részében nincs a nappali és az éjszakai funkciójú helyiség elkülönítve. A vasalódeszkát ajánlották...

Ha a külön hálószoba nem is adatik meg mindenkinek, annál fontosabb, hogy legalább az ágy jól szolgálja a pihenést. A mozgásszervi- és gerincbántalmakban szenvedőknek nem kell külön ecsetelni ennek fontosságát, de az egészségeseknek sem árt tudni, hogy a rossz ágy előbb-utóbb őket is beteggé teszi. Egy igazán jó ágy segítségével azonban a már meglévő panaszok egy része is enyhíthető. A jó fekhelynek számos kritériumnak kell megfelelnie. Az természetes, hogy az ágynak megfelelő hosszúnak kell lennie, hogy kinyújtózva is elférjen benne az alvó. (A múzeumokban látható ágyak meglepően rövidek - a XX. században bekövetkezett akceleráció óta vagy húsz centivel hosszabbakra van szükség.)

A fekhelynek stabilnak kell lennie, és annak is kell látszani: nem biztosít nyugodt álmot, ha valaki kénytelen összehúzni magát, és a lehető legkevesebbet mer csak forgolódni is, mert nem érzi magát biztonságban. Nem szerencsés (bár a szűkösség sokakat rákényszerít erre a megoldásra) az sem, ha az ágy napközben ülőbútor, és egy kisebb lakásátrendezéssel jár minden este, hogy ággyá alakítsák. (Ezek az összecsukható fekhelyek legfeljebb vendégágynak valók, állandónak nemigen, mert többnyire a "hajtások" mentén egyenetlenek is.) Az egészséges fekhelynek elsősorban alapvető mozgásszervi szempontoknak kell megfelelni. Annak fontosságát, hogy a gerinc az alvás közben oldalirányban ne hajoljon meg, régen is tudták. Ezért egyenes, kemény fekhelyet javasoltak, ez hátfájás esetén ajtó- vagy vasalódeszka is lehetett.

... de van testhezállóbb fekhely

A porckorongok terhelése éjszaka lényegesen kisebb, mint napközben. Folyadékot szívnak magukba, és ezáltal megnő a térfogatuk. A porckorongnak ez a növekedése magyarázza, hogy az ember reggelente néhány milliméterrel magasabb, mint este. Újabb kutatások szerint, ha a gerinc mereven egyenes, enyhülhet ugyan a fájdalom, de nem ez a jó megoldás. A gerincnek állandó, finom mozgásban kell lennie. A csigolyák közötti résznek ugyanis saját nedvkeringése van. Folyamatos mozgásnál működik a "passzív pumpa" funkció, javítja, regenerálja a porckorongokat. Ha a gerinc merev, a csigolyák állapota romolhat, fájdalom léphet fel. A modern fekhelytől nemcsak azt várjuk, hogy egyenesen tartsa a gerincet, hanem azt is, hogy segítségével az izomzat lehetővé tegye az állandó mozgást (dinamikus testtartás), egyszerre biztosítva az izomzat vérellátását és a nedvkeringést. Ha éjjel a gerinc körüli tartóizmok el tudnak lazulni, csökken a fájdalom.

A hagyományos ágy besüpped, gödrösödik, a gerincet homorú ív alakban fixálja, a nedvet kiszorítja a csigolyák közül, így a porckorongok kopása elkezdődhet. A középen is feltámasztott matrac ellenkezőleg, domború ívben görbíti a gerincet. Hatása ugyanaz: hátfájdalmat okoz. E probléma megoldására az ipar tehát kitalálta a duplasoros, léces ágybetétet. Itt a két lécsor ellentétes irányba görbül: a felső alkalmazkodik a test vonalához, az alsó megóvja a süppedéstől. Együttesen biztosítják a középhelyzetben lévő gerinc finom mozgását minden irányban. Sokkal kisebb nyomás nehezedik a test egy-egy pontjára, így a gerinc körüli izomzat nem görcsös, ellazulhat, vérellátása megfelelő. Az alvó reggel olyan frissen ébred, mintha túl lenne egy húszperces átmozgató gimnasztikán. A gerinc regenerálódása elősegíti a hozzá tartozó szöveti struktúrák, (például bőr, izom, erek, csonthártya) és a többi mozgásszerv, a végtagok jó fizikai állapotát is. Így ha a gerincet optimális regenerációs állapotban tudjuk tartani, sokat tettünk a többi szerv és az egészségünk érdekében is.

Matracok természetes anyagokból

Körülöttünk túl sok a nem természetes anyag, ezért ma már egyre többen törekszenek arra, hogy a lehető legkevesebb szintetikus vegyi termék kerüljön lakó és főleg hálókörnyezetükbe, minél kevesebb ilyennel érintkezzen a testük. Ilyen szempontok szerint alakították ki a modern matracokat. A fent említett dupla lécsoros ágybetétre például vékony, a test vonalát követő matrac való, ami természetes, rugalmas, a káros hatásokat csökkentő anyagokból készül: kaucsuk, szivacs, kókuszfilc, lószőr és szalmarétegek váltakoznak benne.

Az ágykerettől, az ágybetéttől, a nagyságtól és a testsúlytól függetlenül más típusú ágyakat is felszerelhetünk egyedi méretre rendelhető biomatraccal. Ez szerkezeténél fogva a testhez igazodik, alvás közben a hátgerincet természetes állapotában tartja. Stabil alátámasztást ad a test minden pontján, engedi a váll és a csípő besüllyedését, oldalfekvéskor a hátgerinc tehermentesítését biztosítja, így pihenés közben védelmet nyújt a gerincnek. A felhasznált anyagok közül a latexált kókuszrost biztosítja a keménységet, a stabilitást, az átszellőző rostszerkezetet. A naturlatex rugalmasságot, kényelmet, szellőzést ad, a lószőr pedig különösen a nagy testsúly esetén gondoskodik az egészséges alvásklímáról. A legmodernebb matracok téli-nyári fekvőfelülettel készülnek, kihasználva a gyapjú illetve pamutfelület nedvességelszívó, szellőző, télen melegítő, nyáron hűsítő hatását. A természetes alapanyagok szerkezeti tulajdonságai biztosítják a matrac állandó szellőzését és a tökéletes alvásklímát.

Ameddig a takaró ér

Természetgyógyászok szerint a gyapjú semlegesíti a káros környezeti hatásokat. Régi tapasztalat, így mondják, a gyapjú derékaljon a csecsemő is nyugodtabban alszik. Svájcban ma is gyapjút tesznek a bölcsőbe. A nehezén túl vagyunk, ezek után az alakulóban lévő ideális hálószobánkat már nem szabad elrontani egy nem megfelelő ágyneművel. A párnák, paplanok töltésekor kerülendő a baromfitoll, hisz ez a poratka és más élősködők kedvelt telephelye lévén, az érzékeny embereknél allergiát válthat ki. A toll helyett szilikon golyókkal célszerű tölteni a párnát, ez nemcsak nem allergiás, hanem ráadásul nem tömörödik, nem tapad össze, átjárja a levegő és ne izzad bele az alvó. A bio-ágynemű egyik legfontosabb alapanyaga a gyapjú. Ebből készülhet a derékalj, a paplant helyettesítő takaró, a párna. A gyapjú télen-nyáron biztosítja a szervezet megfelelő hőháztartását.

A hagyományos paplant testhőmérsékletűre "fűtjük fel" majd ezt túl melegnek tartva kitakarózunk, így könnyen megfázhatunk. A gyapjútakaró viszont átereszti a felesleges hőt, párát - szinte lélegzik, így nem fülled be. Ágyhoz kötött betegeknél megakadályozza a felfekvést. Kellemes tapintású, de fontosabb, hogy a benne lévő lanolin a bőr számára jó hatású. A lanolin zsíranyag (a gyógyszertárakban kézvédő krémként szokták ajánlani) ez a birka faggyúja. Taszítja a vizet, így nem piszkolódik a belőle készült takaró sem. Ma egyébként már úgy készítik el ezt az allergiásoknak kifejezetten ajánlott terméket, hogy formáját, méretét őrzi, akár mosógépben is mosható.

Jó tanácsok: Ne aludjunk hason fekve, mert a hason fekvéssel növeljük a gerinc terhelését. Ne ugorjunk ki az ágyból - jobb "kigurulni" oldalra fordulva, a karokra támaszkodva, hogy a hátnak legyen ideje alkalmazkodni az éjszakai és nappali ritmus váltásához. Az anyaméhben eltöltött 9 hónap alatt megszokott testhelyzet tekinthető a gerinc szempontjából a legideálisabbnak. A hálószoba légcseréje nagyon fontos. A 30-50 m3/óra légcsere már biztosítani tudja a pihentető alváshoz szükséges levegőt. A levegő páratartalma 50% körüli legyen. Időseknek biztosítani kell az agyból kikelés kényelmét, ezért az ágymagasságot úgy kell megválasztani, hogy az a térdmagasság felett legyen.

A legfrissebb tartalmainkért kövess minket a Google Hírekben, Facebookon, Instagramon, Viberen vagy YouTube-on!

Olvassa el aktuális cikkeinket!

Orvosmeteorológia
Fronthatás: Hidegfront
Maximum: +13 °C
Minimum: +3 °C

A keleti tájakon is gomolyosodik a felhőzet. A fátyol- és gomolyfelhők mellett általában sok napsütés várható. Elszórtan záporok, jégdara záporok előfordulhatnak, kevés helyen zivatar is lehet. Az északi szél nagy területen megélénkül, a Bodrogközben és a Bakonyban, valamint záporok, zivatarok környezetében erős, utóbbinál esetleg viharos széllökések is előfordulhatnak. A legmagasabb nappali hőmérséklet 10 és 15 fok között alakul. Késő estére 4 és 9 fok közé hűl le a levegő. Továbbra is változékony marad az időjárás.

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Hogy érzed most magad fizikailag?

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Milyen most a lelkiállapotod?

Hogy érzed magad?

Legjobban:
Legrosszabbul:
Kezdjük újra