Bankban lett rosszul egy pápai férfi, keresztlánya küzdött az életéért

Egy pénzintézetbe riasztották a napokban a mentőket Pápán, ahol az egyik várakozó ügyfél hirtelen összeesett.

Amikor a férfi elvesztette az eszméletét, keresztlánya azonnal felkiáltott. A bank dolgozói és a többi ügyfél rögtön a segítségére siettek, és mentőt hívtak – írja szerda délelőtti Facebook-bejegyzésében az Országos Mentőszolgálat (OMSZ). Amint aztán a mentésirányító instrukcióit követve megvizsgálták a férfit, kiderült, hogy leállt a légzése.

Az újraélesztést a bajbajutott keresztlánya kezdte meg, amihez rövidesen egy polgárőr is csatlakozott, aki képzett elsősegélynyújtóként vezényelte az életmentést a mentők kiérkezéséig. A helyszínre érkező pápai esetkocsi átvette az újraélesztést, és végül az időben megkezdett segítségnyújtásnak köszönhetően visszatért a beteg keringése. A férfit ezután már stabil állapotban szállították kórházba.

Posztja alatt az OMSZ érdekességként megemlíti azt is, hogy később a beteget át kellett szállítani egy másik kórházba. Ebben ugyanaz a mentőegység működött közre, amely pár órával korábban még az életéért küzdött. Ezúttal viszont már beszélgetni is tudtak a férfivel út közben.

Borítókép: OMSZ

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

mellékhatások
Súlyosan károsíthatják a vesét ezek a gyógyszerek: mutatjuk, mit tanácsol a nefrológus
A csillagjegyed elárulja, milyen háziállat illik hozzád a legjobban
magnézium
Jobban hasznosul, ha így veszed be a magnéziumot – Egy apró szabályra kell csak odafigyelni
szilva
Nem mindenkinek ajánlott a magyarok egyik kedvenc gyümölcse – Ilyen panaszokat okozhat
Újra erősödik a koronavírus, hamarosan megugorhat a fertőzöttek száma – Mutatjuk, melyik régióban terjedhet a leginkább
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +24 °C
Minimum: +6 °C

A felhős részeken is a fátyolfelhőzet levonulását követően derült, száraz idő várható. Hajnalra kevés helyen átmenetileg pára, ködfoltok képződhetnek. Gyenge vagy mérsékelt marad a légmozgás.A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet általában 4 és 10 fok között alakul, de a hidegre hajlamos helyeken fagypont közelébe hűlhet a levegő, míg a magasabban fekvő részeken ennél pár fokkal enyhébb lehet a reggel. Vasárnap nem érvényesül fronthatás, pihenhet a frontérzékenyek szervezete.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Az intim lemosó jobb, mint a tiszta víz. Igaz vagy hamis? – Teszteld higiéniai tudásod! Az intim higiénia kapcsán rengeteg tanácsot hallani, sokszor egymásnak teljesen ellentmondókat is. De vajon mi tesz jót odalent, és mi az, amit jobb lenne elkerülni?
kvíz
Kvíz: egészséges az ebéd utáni szunyókálás? Teszteld, mennyire ismered a tested Nap mint nap teszünk ezt-azt az egészségünkért, de vajon valóban mindig jót cselekszünk? Teszteld tudásodat: hétköznapi szokásokról kell eldöntened, hogy egészséges vagy inkább ártalmas.