Kara saját bevallása szerint mindig készenlétben áll: folyton azon gondolkodik, mi lehet a legrosszabb, ami történhet vele, legyen szó egy munkahelyi feladatról, vagy arról, hogy vissza kell vinnie az üzletbe egy korábban vásárolt ruhát. Nem titkolja, hogy ez az állandó éberség borzasztóan kimerítő a számára, hiszen fejben mindig 20 lépéssel előrébb jár, képtelen a jelenben élni, kiélvezni a pillanatot.
Mint arra Robert Taibbi pszichológus rámutatott a cikkében , a hipervigilancia, vagyis az, ha valaki mindig "résen van", mint Kara, az érintett környezetében élőknek is nagyon terhes. Ők ugyanis csak azt látják, hogy mindig van valami, ami miatt az illető megszállottan aggódik, és sosem tud megnyugodni. Görcsösen próbálják elkerülni, hogy felidegesítsék őt, szinte úgy érzik, tojáshéjon járnak, hiszen bármelyik pillanatban megvan az esély arra, hogy rájuk förmedjen. Azt is gondolhatják - ráadásul jogosan -, hogy az érintett egyszerűen nem tud kiszakadni a saját világából, nem tud másokkal foglalkozni, csak magával.
Miből gyökerezik a hipervigilancia?
A pszichológus szerint a hipervigilancia gyakran már gyerekkorban kialakul. Sokszor azoknál jelentkezik, akik kaotikus családban nőttek fel, ahol nincs érzelmi stabilitás: talán az anya valamilyen függőséggel küzdött, az apának bipoláris zavara volt, vagy a szülők állandóan veszekedtek. De környezeti okok is magyarázhatják a hipervigilanciát: ha például valaki háborús övezetben nő fel, esetleg túlél egy természeti katasztrófát, nagyobb eséllyel lesz túlzottan éber.
"Gyerekként korlátozottak a megküzdési lehetőségeink, mégis ki kell találnunk, hogy tudunk könnyíteni az életünkön. Néhányan megtanulnak visszahúzódni: bezárkóznak, elbújnak a szobájukban, vagy egyszerűen csak alkalmazkodnak, és mindent úgy csinálnak, hogy ne keltsenek feltűnést, zavart. Vannak azonban, akik dühösek lesznek és megpróbálnak változtatni. Függetlenül attól, hogy melyik gyerek hogy reagál, az örökké tartó szorongás sokszor hipervigilanciát eredményez. Ennek gyerekként, a rendelkezésre álló korlátozott lehetőségek miatt van értelme, és gyakran működik is. A gyerek behúzódik a szobájába, ha anya iszik; alkalmazkodik, kedvesen viselkedik, ha apa lehangolt. A probléma az, hogy amit gyerekként tanultunk, az a felnőttek világában már nem működik olyan jól, ennek ellenére bizonyos esetekben olyan mélyen belénk rögzült, hogy nem tudjuk kiirtani magunkból. Sokakban még felnőttként is élnek azok a bizonyos gyermekkori érzések, emlékek, még mindig úgy vannak beállítva, hogy a legrosszabbra számítanak, és túlérzékenyek mások reakcióival kapcsolatban" - magyarázza Taibbi.
Mit tehetünk a hipervigilancia ellen?
Amit gyerekkorunkban megtanultunk, az olyan, mint egy régi szoftver a számítógépen. Frissítenünk kell ezt a régi szoftvert, és át kell programoznunk az agyunkat a 2.0-s verzióra - tanácsolja a pszichológus. Ehhez a következő 4 lépést javasolja:
- Lezárás. A túlzott éberséget sokszor azért olyan nehéz levetkőzni, mert valamiért nem tudjuk lezárni a múltat. Befejezetlen ügyek, fel nem dolgozott traumák, sérelmek? Bármi is akadályoz minket, igyekezzünk feldolgozni azt. Keressük meg azokat, akik szintén érintettek az adott dologban, és próbáljuk meg velük együtt tisztázni a helyzetet, elmondani, ki mit érez vagy gondol. Ha ez nem lehetséges, keressünk fel egy pszichológust, aki segít a lezárásban.
- Megismerés. Fontos, hogy kiismerjük magunkat abból a szempontból, hogy mi az, amitől a leginkább felpörgünk, és bekapcsol a "szirénánk". Ha erre rájövünk, jóval könnyebb lesz megállni, mielőtt elindulnánk a lejtőn, és túlaggódnánk, túlidegeskednénk valamit. Persze, ez kezdetben nagyon magas fokú tudatosságot igényel, hiszen szinte a nap minden percében figyelni kell magunkat, hogy elcsípjük azt az ominózus pontot - hosszú távon viszont csak így lehet eredményeket elérni.
- Megnyugtatás. Nem elég, ha felismerjük, mikor kell megfékezni magunkat, azt is jó tudni, hogyan nyugodhatunk meg ilyenkor. Azt az érzelmi támogatást, amit gyerekkorunkban nem kaptunk meg, tanuljuk meg most megadni magunknak! Szerencsére rengeteg hasznos technika létezik, ami segíthet, így például a naplóírás, a meditáció, a légzőgyakorlatok, vagy akár egy forró fürdő is jót tehet, esetleg a zenehallgatás. Igyekezzünk ki tapasztalni, nekünk melyik válik be a legjobban, és gyakoroljuk rendszeresen.
- Határozott problémamegoldás. A hipervigilanciát azon helyzetek hívták életre, amelyek esetében nem tudtuk megoldani a problémát, csak igyekeztünk valahogy megküzdeni vele. De most már felnőttek vagyunk, nem gyerekek: ha problémába ütközünk, próbáljuk meg azonnal megoldani, ne csak tologassuk ide-oda, mint egy nemkívánatos csomagot. Ha erre rászoktatjuk magunkat, egy idő után már fölöslegessé válik az állandó éberség, hiszen tudjuk, elhisszük magunkról, hogy ha jön egy akadály, akkor valahogy át fogjuk tudni ugrani.
