Kérték a PIN-kódodat? Fekáliával terjedő baktériumok tapadtak az ujjadra, szabadulj meg tőlük!

A terminál gombjain élő kolónia miatt fizetés után van egy fontos dolgod.

Ha bizonyos összeghatár felett fizetünk, akkor a pénztáros kérheti a PIN-kódunkat. Ilyenkor minden egyes alkalommal megérintjük a terminált és így tesz rajtunk kívül még sok százezer másik ember. Ennek nyomán talán nem ér senkit váratlanul, hogy a terminálok felületein akár 17 000 vírusrészecske és több ezer baktériumkolónia lehet négyzetcentiméterenként – számolt be egy lengyel kutatás eredményeiről a 168 óra.

PIN-kódját üti be valaki a kasszánál.
Megdöbbentően sok kórokozó él a terminálok gombjain. Fotó: Getty Images

Emberi széklet is kerülhet rá

A szakemberek a PIN-padokat és az ATM-gombokat csak mikrobiológiai hotspotoknak hívják, ugyanis ezeken a tárgyakon fordul elő a legtöbb baktérium és vírus. Egy brazil kutatás azt is kiderítette, hogy az ATM-eken és a POS-terminálokon leggyakrabban Staphylococcus aureus és Enterococcus fordul elő. Utóbbi baktériumok az emberi bélrendszer lakói, széklettel terjednek, ám ha rossz helyre kerülnek, például egy sebbe az ujjunkon, akár súlyos fertőzést válthatnak ki. 

Fontos tehát, hogy miután beütötted a kódot, ha kezet mosni nem is tudsz azonnal, legalább használj kézfertőtlenítőt! Kizárólag alkoholos bázisút válassz!

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

magnézium szedése
Magnézium: mikor vegyük be, hogy nyugodtan aludjunk tőle? Szakértő elárulta a titkot
Itt látszik a laborleleteden, ha már károsodott a veséd
fogyás
Diétaelmélet: mikor és mitől indul be a fogyás?
magyar egészségügy
Hegedűs Zsolt elárulta az első reformot – Nagy változások lesznek az egészségügyben
Azonnali, tartós és pusztító fájdalom: a legmérgezőbb emlős horror csípést okoz
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +17 °C
Minimum: +2 °C

Északkelet felől további felhőzet érkezik, így míg a Dunántúlon gyorsan, addig hazánk keleti felén csak lassan csökken érdemben a felhőzet. Csapadék nem valószínű. Mindenütt mérséklődik, gyengül a légmozgás. Késő estére 6 és 12 fok közé hűl le a levegő.A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet általában 0 és +6 fok között alakul. A hidegre hajlamos, derült helyeken gyenge fagy is előfordulhat, a felhősebb részeken pedig kissé magasabb értéket is mérhetünk. Frontmentes időre számíthatunk, ugyanakkor a gyors napközbeni melegedés sokaknál kiválthat kellemetlen panaszokat.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Kvíz: felismered a stressz testi jeleit? – Bőrtünetek is árulkodhatnak a túlhajszoltságról Alvászavar, kimerültség, ingerlékenység – sokszor észre sem vesszük, hogy mindezek hátterében a stressz áll. Vajon mennyit tudsz arról, hogyan hat a szervezetünkre a mindennapi feszültség? Teszteld magad kvízünkkel!
kvíz
Kvíz: a hüvely öntisztuló szerv. Igaz vagy hamis? – Teszteld, mennyire ismered a női testet! A női egészséggel kapcsolatban rengeteg félreértés és makacs tévhit kering. Kiszúrnád a leggyakoribbakat? Tedd próbára magad kvízünkben!