Innen ismerheted fel a napszúrást – nem csak fejfájás jelezhet bajt

Várhatóan rekordmeleg lesz idén nyáron, érdemes tehát felkészülni a forró napokra.

Amikor valakit napszúrás ér, az agyhártyákban a magas hőmérséklet és a sugárzás hatására gyulladás alakul ki. Az ennek következtében megduzzadt agyhártyák nyomják az agy különböző területeit, amire jellegzetes tünetek hívják fel a figyelmet.

napégés, napszúrás, leégés
A gyerekek könnyebben kaphatnak napszúrást, őket különösen védeni kell a kánikulában. Fotó: Getty Images

A nyári kánikulában az úgynevezett felhevülés meglehetősen gyakori. Ennél egy fokkal súlyosabb állapot a napszúrás, ha pedig már hőguta lép fel, az minden esetben kórházi kezelést igényel. Ilyenkor ugyanis felborul a szervezet hőszabályozása.

A napszúrás tünetei

Ha valakit napszúrás ér, leggyakrabban fejfájás, gyengeség, hányinger, émelygés, hányás, étvágytalanság és szédülés, illetve rossz közérzet lép fel. Súlyos esetben eszméletvesztés, ájulás is bekövetkezhet, sőt akár kóma is kialakulhat.

A napszúrás kezelése

Maga a napszúrás 24 órán belül elmúlik, panaszokat csak addig okoz. Ha szükséges, szedj fájdalomcsillapítót, illetve fontos, hogy ilyenkor elég folyadékot és sót fogyassz (1 liter vízhez egy kávéskanál sót érdemes adni, de csak azoknak, akik nem vesebetegek), maradj árnyékban vagy beltéren, és borogasd a fejed! Ha mindezek mellett a panaszaid 24 óra alatt nem múlnak el, már nem napszúrásról, hanem hőgutáról lehet szó, ami viszont kórházi ellátást igényel!

Így előzd meg a bajt

  1. Erős napsütésben viselj fejfedőt, kalapot, nedvesítsd be a hajad!
  2. Nyári melegben fogyassz több folyadékot! Erre a víz a legjobb választás.
  3. A déli órákban (11 és 15 óra között) kerüld a direkt napfényt! 

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

65 év felett ilyen gyakran érdemes zuhanyozni: ezt tanácsolják a szakértők a bőr védelmére
Nagy változás az egészségügyben: vasárnaptól megszűnik az NNGYK – Mutatjuk, mi jön helyette
Így fokozhatod a magnézium alvásjavító hatását: mutatjuk, mivel érdemes kombinálni
omega-3
Sokan szednek omega-3-at, de kevesen tudják: ezekkel a tápanyagokkal együtt még hatékonyabb lehet
Ha így veszed be a D-vitamint, kevésbé hasznosul – 7 gyakori hiba, amelyet sokan elkövetnek
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +9 °C
Minimum: +5 °C

Éjszaka északkelet felől tovább csökken a felhőzet, reggel derült tájak is lesznek, de a nyugati és déli tájakon erősen felhős vagy borult marad az ég. Csapadék nem valószínű. Az északi, északkeleti szél elsősorban az ország keleti harmadán élénk, északkeleten erős is marad.A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet általában 2 és 7 fok között alakul, de a szélvédett, kevésbé felhős északi völgyekben gyenge fagy is valószínű. Ma sem érvényesül fronthatás, kedvező lesz az orvosmeteorológiai helyzet a frontérzékenyek számára.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Szakértő vagy a bőrápolásban, ha meg tudod csinálni ezt a kvízt – Csupán 7 kérdésből kiderül A bőr és a táplálkozás kapcsolata szorosabb lehet, mint gondolnánk. Egyes tápanyagok támogathatják a bőr egészségét, míg bizonyos ételek és italok kedvezőtlenül hathatnak rá. Töltsd ki kvízünket, és derítsd ki, mennyit tudsz a bőrbarát étrendről!
kvíz
7 kérdésből kiderül, mennyire értesz az orvosok nyelvén – Nem mindenki megy át a teszten TSH-tól a PSA-ig – vajon tudod, mit jelentenek a leggyakoribb orvosi rövidítések? Teszteld az ismereteid kvízünkkel, és derítsd ki, hány kérdésre tudod a helyes választ!