Minden második embert felőröl a magány

Minden második felnőtt magányosnak érzi magát, ennek pedig számos egészségügyi kockázata van.

Világszerte a felnőttek több mint fele magányosnak érzi magát a Meta-Gallup 2023. októberi felmérésének eredményei szerint – hívja fel a figyelmet a Qubit.

Az elmúlt években a szakemberek elkezdték feltárni, hogy milyen egészségügyi kockázatokkal jár a magányosság és azok milyen biológiai mechanizmusokra vezethetők vissza.

idős, magány, egyedül, egyedüllét
Az idősek nagy százaléka magányosnak érzi magát. Fotó: Getty Images

A magány nem feltétlenül jelent izolációt

Az Egészségügyi Világszervezet (WHO) a magányosságot olyan fájdalomként definiálja, amelyet akkor érzünk, amikor társas kapcsolataink nem elégítik ki az igényeinket. Ehhez képest a szociális izolációt egy olyan állapotként írja le, amikor kevés társas kapcsolatunk van, ez pedig hozzájárulhat a magányosság érzéséhez. A szervezet szerint mindkét jelenség tömeges az idősek körében.

Az egyedüllét nemcsak lelkileg nyomasztó, de fizikailag is romboló hatása van. Így küzdheted le a magányt.

A szakemberek sokáig úgy vélték, hogy a magányosság leginkább az idős generációt érinti, de a Meta-Gallup felmérése erre rácáfol: a 19–29 évesek körében 57 százalékkal a legnagyobb a magukat (enyhén vagy nagyon) magányosnak tekintők száma, ami a 65 év felettiek körében jelentősen alacsonyabb, 42 százalék.

Egyes szakemberek szerint a magányosság önmagát erősítheti, és idővel súlyosbodhat. „Majdnem olyan, mint egy önbeteljesítő jóslat” – mondta a Nature-nek Laetitia Mwilambwe-Tshilobo neurobiológus, a Princeton Egyetem kutatója. „Ha úgy gondolod, hogy magányos vagy, negatívabban éled meg és értelmezed a társas viszonyaidat. Ez pedig azt okozhatja, hogy egyre jobban eltávolodsz az emberektől”  tette hozzá.

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

napfogyatkozás
Napfogyatkozás 2026 – Vakságot is okozhat, ha holnap nem így nézel fel az égre
Ezt az italt senkinek sem ajánlja a szívsebész – Már kis mennyiségben is növeli a vérnyomást
citromos víz
Kiderült az igazság a citromos vízről – Így hat valójában a szervezetre
D-vitamin
Meglepő, melyik vitamin az emésztés rejtett támasza – Hiánya hamar panaszokat okoz
Hússzor károsabb a dohányzásnál, a magyarok többsége mégis csinálja
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +31 °C
Minimum: +13 °C

Felhőtlen, száraz időre, döntően gyenge vagy mérsékelt légmozgásra számíthatunk.Késő este általában 15, 25 fok várható. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet többnyire 10 és 17 fok között várható, ennél alacsonyabb értékeket mérhetünk a szélcsendes, hidegre hajlamos helyeken, míg a nagyobb városok belsejében, a magasabban fekvő pontokon és a szelesebb délkeleti és északkeleti tájakon melegebb lesz a hajnal. Jelenleg egy anticiklon határozza meg a térség időjárását.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
A horzsolásra hintőport kell szórni. Igaz vagy hamis? – Teszteld a sebkezelési tudásod! Bár egy kisebb sebet látszólag egyszerű ellátni, de könnyű hibázni is. Töltsd ki sebkezelési kvízünket, és derítsd ki, mennyire vagy tisztában az alapvető elsősegélynyújtási szabályokkal!
kvíz
„Lehet hogy demiszexuális vagyok?” – Ezzel a 8 kérdéssel kiderítheted A vonzalom nem mindenkinél működik ugyanúgy. Egyeseknél csak azután jelenik meg, hogy valódi érzelmi kötelék alakult ki bennük – ők a demiszexuálisak. Vajon te is közéjük tartozol? Most kiderítheted.