Kerekesszékes férfitől lopott – 20 perccel azután, hogy kisétált a rendőrségről

Nem sokkal azután, hogy elhagyott egy rendőrkapitányságot, meglopott egy kerekesszékes embert egy férfi a fővárosban.

A rendőrök egy 20 éves férfit fogtak el a Blaha Lujza téren, aki ellen a Pesti Központi Kerületi Bíróság elfogatóparancsot bocsátott ki, és körülbelül 20 perce hagyta el a IX. kerületi rendőrkapitányságot - írja a police.hu.

A férfi ruházatának átvizsgálása során előkerült egy mobiltelefon, és zavarosan nyilatkozott arról, hogyan jutott hozzá. Először azt mondta, hogy egy ismeretlentől vásárolta, majd később azt, hogy találta. Az intézkedés közben egy bejövő hívás érkezett a telefon tulajdonosától, aki azonnal mondta, hogy a mobilt ellopták tőle egy belvárosi reggelizőhely teraszáról, feltehetőleg azután, hogy a gyanúsított elhagyta a rendőrkapitányságot.

Miután a telefon eredetét a helyszínen nem tudta igazolni, a férfi zavartan kezdett viselkedni, és szemeivel folyamatosan kiutat keresett. Ezért a lehetséges szökési kísérlet megakadályozása végett kezeit hátra bilincselték, majd visszaszállították oda, ahonnan indult, a IX. kerületi kapitányságra, ahol előállították.

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

Ez a kutyafajta illik hozzád a csillagjegyed alapján – Íme a teljes lista
fogyás
27 kilót fogyott négy hónap alatt: egyetlen ételről mondott le
Csúszik a gyógyszerfelíratás nagy változása – megvan az új időpont
magnézium
Jobban hasznosul, ha így veszed be a magnéziumot – Egy apró szabályra kell csak odafigyelni
Ez a mozgás a jó vércukorszint titka: napi 15 perc is elég rá
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +19 °C
Minimum: +7 °C

Közepesen vagy erősen felhős ég mellett többórás napsütés valószínű. A Dunától keletre néhol futó zápor esetleg előfordulhat. A Dunántúlon az északi szelet élénk, időszakosan erős széllökések is kísérhetik, a Dunától keletre azonban gyenge marad a légmozgás.A legmagasabb nappali hőmérséklet 17 és 21 fok között várható. Pénteken nem érvényesül fronthatás, pihenhet a frontérzékenyek szervezete.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Kvíz: egészséges az ebéd utáni szunyókálás? Teszteld, mennyire ismered a tested Nap mint nap teszünk ezt-azt az egészségünkért, de vajon valóban mindig jót cselekszünk? Teszteld tudásodat: hétköznapi szokásokról kell eldöntened, hogy egészséges vagy inkább ártalmas.
kvíz
Az egészséges hüvely teljesen szagtalan. Igaz vagy hamis? – 6 fontos kérdés a női intim higiéniáról Az intim területek egészségének megőrzése érdekében fontos ismerni és betartani néhány alapvető higiéniai szabályt. Mennyire vagy jártas ezen a területen? Most kiderülhet!