Betegségekhez vezethet a rendszeres horkolás

Azoknál, akik rendszeresen horkolnak, könnyebben alakul ki idült hörghurut, állapították meg dél-koreai tudósok. Azok, akik hetente legfeljebb 5 éjszaka horkoltak, 25 százalékkal nagyobb valószínűséggel kapnak idült bronchitist. Azoknál pedig, akik hetente 6-7 éjszaka is horkolnak, 68 százalékkal nő az idült hörghurut kialakulásának valószínűsége.

A szöuli Koreai Egyetem Ansan Klinikájának kutatói 2001 és 2006 között csaknem 4300 személy vizsgálatából vonták le ezt a következtetést. A pácienseket két évenként felülvizsgálták. A 4 év alatt 314 személynél alakult ki krónikus hörghurut.

A horkolás és a hörghurut közötti összefüggés a nem dohányosoknál, az otthon dolgozóknál és a túlsúlyosaknál volt a legszembetűnőbb.

Korábban úgy vélték az orvosok, hogy a horkolást gyakori légúti gyulladások okozta szerkezeti elváltozások okozzák. Most ehhez hozzáteszik, hogy fordított irányú összefüggés is fennáll: a rendszeres horkolás keltette vibráció mint mechanikai stressz fokozott gyulladásos reakcióhoz vezethet a felső légutakban.

A koreai orvosok szerint további kutatásokra van szükség annak kiderítésére, hogy mi a mechanizmusa a horkolás és a bronchitis között kimutatott összefüggésnek.

A koreai tanulmány a Journal of the American Medical Association's Archives of Internal Medicine című amerikai belgyógyászati orvosi folyóiratban jelent meg.

(FH)

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

A cukorbetegség jelei a lábon: erre a 6 tünetre kell nagyon figyelni
magas vérnyomás
Megtalálták a magas vérnyomás rejtett okát – Egy vitamin lehet a megoldás a problémára
glikémiás index
Magas a vércukrod? Ezt a 7 gyümölcsöt ajánlják az endokrinológusok
vércukorszint
Fahéjas alma: így hat a vércukorszintre – Mutatjuk, hogy a legjobb elkészíteni
ágyi poloska
Így néz ki az ágyi poloska csípése – 6 biztos jel, hogy vérszívóval osztozol az ágyadon
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +16 °C
Minimum: +5 °C

Nagyrészt kiderül az ég. Foltokban párássá válik a levegő, néhol köd is képződik. Csapadék nem valószínű. Az északi, északnyugati szél többnyire mérsékelt marad. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet általában 2 és 7 fok között alakul, de a hidegre hajlamos helyeken ennél hidegebb lesz, gyenge fagy is lehet. Anticiklonális hatással indul a hét, az elmúlt napok változékony légköri viszonyait most átmenetileg nyugodtabb időszak váltja.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Az influenza egy erősebb megfázás. Igaz vagy hamis? – Átmennél a nagy vírusteszten? Antibiotikumok, védőoltások, influenza, HPV: a fertőző betegségekkel kapcsolatban számos tévhit él a köztudatban. Válaszolj 8 kérdésre, és derítsd ki, mennyire tudod megkülönböztetni a tényeket a tévhitektől!
kvíz
Változókorban már nem lehet várandós egy nő. Igaz vagy hamis? – Teszteld a tudásod kvízünkben! A menopauza minden nőt érint, mégis rengeteg tévhit és félreértés övezi. Tudod, mikor beszélünk hivatalosan menopauzáról, vagy hogy lehet-e még teherbe esni a változókor idején? Teszteld a tudásod 7 izgalmas kérdéssel!