Pusztító hatással volt a járvány a fiatalokra

Sok szó esett már arról, hogy a koronavírus-járvány életkortól függetlenül mindenkit megviselt. Egy új kutatás eredményeiből kiderül, hogy a fiatalokat mennyire és hogyan érintette a pandémia.

A koronavírus-járvány a fiatalokat is megviselte: harmaduk érzi úgy, hogy életének irányítása kicsúszott a kezéből - számolt be egy friss felmérés eredményét idézve a Guardian.

A pandémia új kihívásokat hozott. Fotó: Getty Images

A Prince's Trust jótékonysági szervezet kutatásából az is kiderül, hogy a 16-25 évesek több mint 60 százaléka fél a jövőtől, amelyben döntő szerepe van a megélhetési költségek megugrásának, a jelenlegi, számukra nem túl kedvező álláspiaci helyzetnek és a járvány okozta fizikai és mentális kihívásoknak

"Az oktatás, a foglalkoztatás és a fiatalok nevelése szempontjából kulcsfontosságú éveket a járvány beárnyékolta, sokan bizonytalannak és rémültnek érzik magukat" - összegezte a több mint kétezer fiatal megkérdezésén alapuló kutatás eredményeit Jonathan Townsend, a Prince's Trust jótékonysági szervezet ügyvezető igazgatója.

Sokan megerősödtek az elmúlt pár évben

A fiatalok egy részét viszont a járvány megedzette: a megkérdezettek csaknem fele nyilatkozta, hogy a pandémia rugalmasabbá tette, és valamivel több mint fele állította, hogy a korábbinál elszántabban igyekszik elérni a saját maga által kitűzött célt.

Ami viszont nem elhanyagolható szempont, hogy a 16-25 évesek egy része lemaradt az ebben az életkorban természetes fejlődési mérföldkövekről, életeseményekről is. A kutatás szerint a 16-19 évesek közel negyedénél, míg a 20-25 évesek 17 százalékánál tolódott ki az első csók a járvány miatt. Az első romantikus kapcsolat megkezdése pedig az előbbi korcsoport minden ötödik tagjánál, a 20-25 évesek 15 százalékánál csúszott későbbre a járvány előtti időszakhoz képest.

Ezek az eredmények összecsengenek egy másik, témában készült jelentés megállapításaival, melyek szerint a koronavírus-járvány hatására nőtt a fiatalok körében a bizonytalanság és az önbizalomhiány. A pandémia idején egyedül élő megkérdezettek csaknem 60 százaléka állította, hogy nincs elég önbizalma az önálló döntésekhez, míg a járvány előtt ez az arány 40 százalék volt. Azok közül, akik a  járvány idején a szüleikkel éltek, 47 százalék mondta azt, hogy képes volt önállóan dönteni, míg ez az arány a pandémia előtt 52 százalék volt.

,

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Orvosmeteorológia
Fronthatás: Melegfront
Maximum: +10 °C
Minimum: +5 °C

Többnyire erősen felhős vagy borult idő várható, időszakos vékonyodás, szakadás egyre inkább csak északkeleten fordulhat elő. Reggel, délelőtt átmenetileg kevesebb helyen eshet, majd a déli óráktól a keleti részeket leszámítva ismét egyre többfelé várható időszakos eső. A keleties irányú szelet helyenként élénk, a hegyekben erős lökések kísérhetik, majd északi, északkeleti irányba fordul az áramlás.A legmagasabb nappali hőmérséklet nagyrészt 6 és 12 fok között alakul, de a keleti naposabb részeken ennél néhány fokkal magasabb értéket is mérhetünk. Késő este 3, 9 fok valószínű. Úgynevezett sekély ciklon alakítja a mai időjárásunkat, ami a melegfrontra érzékenyek számára többféle kellemetlen tünetet is okozhat.

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Hogy érzed most magad fizikailag?

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Milyen most a lelkiállapotod?

Hogy érzed magad?

Legjobban:
Legrosszabbul:
Kezdjük újra