3,4 milliós átlagos megtakarítása van a magyar háztartásoknak

A harmadik negyedévben a háztartások átlagos megtakarítása 3,4 millió forintra nőtt a K&H Bank felmérése szerint.

A felmérés a 20-65 éves, városi, legalább középfokú végzettségű felnőtt népesség anyagi helyzetéről készült a harmadik negyedévben. A megkérdezett háztartások átlagos megtakarítása egy év alatt 11 százalékkal, ezáltal nagyobb ütemben nőtt, mint az összjövedelmük, amely 7,1 százalékkal emelkedett. Így is elmaradt azonban a megelőző két év növekedési dinamikájától. A K&H adatai szerint ugyanis 2020 és 2021 harmadik negyedéve között 19 százalékkal 2,5 millióra, egy évre rá 24 százalékkal 3,1 millió forintra nőtt az átlagos megtakarítás összege.

forint, bankjegyek, pénz
A magyar háztartások átlagosan 70 ezer forintot tudnak félretenni havonta. Fotó: Getty Images

A recessziós gazdasági környezet miatt óvatosabbá váltak a háztartások, amire a K&H szerint az utal, hogy az anyagi helyzet függvényében igyekeztek növelni a tartalékaikat. Az idén – a negyedéves átlagok alapján – az előző hónapról átlagosan 69-71 ezer forintot tudtak félretenni a háztartások.

A vizsgálatban részt vevő háztartások nettó összjövedelme meghaladta az 539 ezer forintot a harmadik negyedévben. 2020 harmadik negyedévében ugyanez az összeg 394 ezer, 2021-ben 434 ezer forint volt. Így két- és hároméves időtávon 24, illetve 37 százalékos növekedést könyvelhettek el a K&H saját kutatásában szereplő háztartások.

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

stroke
Ennél a vércsoportnál magas a stroke veszélye – Már 60 éves kor előtt kialakulhat
vitaminszedés
Nem jó, ha ezt a 3 vitamint reggel veszed be
a rákgyógyítás jövője
Teljesen visszafejlődhet a daganat ettől az új gyógyszertől – Itthon fejlesztik a jövő rákterápiáját
zuhanyzás gyakorisága
65 év felett elég lenne csak ennyiszer zuhanyozni egy héten – A kíméletesség fontosabb a gyakoriságnál
vércukorszint
Kiderült, melyik gyümölcs lehet a legjobb a vércukorszint stabilizálására
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Hidegfront
Maximum: +13 °C
Minimum: +3 °C

Délelőtt északnyugat felől csökken a felhőzet, hosszabb-rövidebb időre kisüt a nap, majd a nap második felétől újabb felhősödés kezdődik. Átmeneti csapadékszünetet követően délutántól ismét előfordulhat eső, zápor, akár zivatar is - legkisebb eséllyel délnyugaton. A nyugati, északnyugati szél nagy területen megélénkül, északon meg is erősödik. Záporok, zivatarok környezetében viharos széllökés is előfordulhat.A hőmérséklet délután általában 11 és 16 fok között alakul, ennél északkeleten lehet több fokkal hidegebb.Késő estére 1 és 9 fok közé hűl le a levegő. Gyenge hidegfronti hatás, esetleg hullámzó frontzóna érinti az országot.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Mennyire ismered az év hazai emlősét? – Teszteld a tudásod! A Vadonleső Program szakmai közössége 2026-ban a molnárgörényt választotta az év emlősének. Mennyit tudsz a magyar vidék e védett ragadozójáról? Tedd próbára ismereteidet kvízünkben!
kvíz
Milyen fajtájú macska Garfield? – Teszteld a tudásod gyerekkorunk kedvenc állati mesehőseiről! Meg tudnád mondani, hogy milyen macskafajtáról mintázták Garfieldot? Vagy hogy milyen állat Zazu az Oroszlánkirályból? Teszteld tudásod az állatmesék jól ismert szereplőiről kvízünkben!