A tűzoltók figyelmeztetnek: erre tilos használni a gázsütőt

Egy embert eszméletlenül, egy másikat pedig zavart állapotban találtak a tűzoltók egy fegyverneki lakásban hétfőn. Mint utóbb kiderült, a gázsütőt nyitott ajtóval működtetve igyekeztek rásegíteni az épület fűtésére.

„Ne használd fűtésre a gázsütőt” – üzeni a történtek kapcsán BM Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság (OKF). Az esetet bemutató Facebook-bejegyzés szerint egy gondozó hívta fel hétfő reggel a 112-es segélyhívót, miután nem tudott bejutni a fegyverneki Ady Endre úton élő gondozottjához. A helyszínre a törökszentmiklósi önkormányzati tűzoltók étek ki elsőként. Miután kinyitották a bejárati ajtót, a lakásban egy eszméletlen és egy zavart tudatállapotú emberre bukkantak.

A problémát az okozta, hogy a lakók úgy próbálták megtámogatni az ingatlan fűtését, hogy bekapcsolták a gáztűzhelyet, majd nyitott ajtóval üzemeltették. Csakhogy a gáztűzhelyek nem alkalmasak ilyen célra. „Ezek a berendezések gázzal működnek és nyílt égésterűek, vagyis a szoba levegőjét használják el. Ha az oxigén szintje jelentősen csökken, akkor tökéletlen égés és ezzel együtt szén-monoxid jön létre” – magyarázza posztjában az OKF.

Évente 40 ezer európai halálát okozhatják a gázsütők egy friss tanulmány szerint.

A két bajbajutottat a mentőszolgálat kórházba szállította, a tűzoltók pedig a magas szén-monoxid-koncentráció miatt kiszellőztették a lakást. A katasztrófavédelem közlése szerint csak az idei évben már hatan vesztették életüket az országban szén-monoxid-mérgezés következtében. Az OKF éppen ezért felhívja a figyelmet, hogy azon helyiségekben, ahol nyílt láng ég, légbevezetőt kell szereltetni a nyílászárókba. Emellett javasolt beszerezni egy szén-monoxid-érzékelőt is a lakásba, amely szó szerint az életünket mentheti meg. A katasztrófavédelem oldalán részletes lista található az ajánlott és a nem megfelelő érzékelőkről egyaránt.

Borítókép: Getty Images

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

napfogyatkozás
Napfogyatkozás 2026 – Vakságot is okozhat, ha holnap nem így nézel fel az égre
Ezt az italt senkinek sem ajánlja a szívsebész – Már kis mennyiségben is növeli a vérnyomást
Hússzor károsabb a dohányzásnál, a magyarok többsége mégis csinálja
citromos víz
Kiderült az igazság a citromos vízről – Így hat valójában a szervezetre
D-vitamin
Meglepő, melyik vitamin az emésztés rejtett támasza – Hiánya hamar panaszokat okoz
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +33 °C
Minimum: +14 °C

Döntően felhőtlen, napos időre számíthatunk, csak a keleti, északkeleti tájakon képződhet átmenetileg kevés gomolyfelhő. Csapadék kizárt. A délire forduló szél főleg a Dél-Alföldön, illetve az Észak-Dunántúlon élénkül meg.Délutánra jellemzően 32 és 35 fok közé melegszik fel a levegő. Fronthatással továbbra sem kell számolni.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
A horzsolásra hintőport kell szórni. Igaz vagy hamis? – Teszteld a sebkezelési tudásod! Bár egy kisebb sebet látszólag egyszerű ellátni, de könnyű hibázni is. Töltsd ki sebkezelési kvízünket, és derítsd ki, mennyire vagy tisztában az alapvető elsősegélynyújtási szabályokkal!
kvíz
„Lehet hogy demiszexuális vagyok?” – Ezzel a 8 kérdéssel kiderítheted A vonzalom nem mindenkinél működik ugyanúgy. Egyeseknél csak azután jelenik meg, hogy valódi érzelmi kötelék alakult ki bennük – ők a demiszexuálisak. Vajon te is közéjük tartozol? Most kiderítheted.