Gombás fertőzésekkel veszik fel a harcot Szegeden – Karikó Katalin támogatja a kutatásokat

Karikó Katalin Nobel-díjas biokémikus anyagi és szakmai támogatásával nyílt az antimikrobiális és a gombaellenes terápiák fejlesztését segítő új központ hétfőn a Szegedi Tudományegyetemen (SZTE).

Karikó Katalin a Gazda-Patogén Interakció Központ ünnepélyes megnyitóján felidézte, hogy több olyan tudományos elismerést is elnyert, melyek kutatási támogatással jártak. A Jeantet-Collen-díj 150 ezer svájci frank, a Novo Nordisk-díj 100 ezer euró, a Tang-díj pedig 82 ezer dollár támogatást jelentett. Ezt a mintegy 334 ezer eurónyi (135 millió forint) forrást a központ kialakítására fordították.

Karikó Katalin támogatásával nyílt meg a Szegedi Tudományegyetemen a Gazda-patogén Interakció Központ
Karikó Katalin támogatásával nyílt meg a Szegedi Tudományegyetemen a Gazda-patogén Interakció Központ. Fotó: SZTE

Regionális szinten is egyedülálló kutatóközpont

Rovó László rektor hangsúlyozta, a biokémiai és az orvosbiológiai oktatásnak is kutatásnak komoly hagyománya van Szegeden. Karikó Katalin nagylelkű adományának és kiterjedt szakmai kapcsolatrendszerének köszönhetően az SZTE korábbi lehetőségein messze túlmutató együttműködésekben vehet részt. Ezenkívül az új központ infrastruktúrája még regionális szinten is páratlan, új területeken fogja támogatni az egyetemen folyó kutatásokat.

Az orvosbiológia az SZTE egyik kiválósági területe. Az egyetem éppen ezért célirányosan fejleszti az orvosbiológiai kutatások támogatásához szükséges infrastruktúrát és műszerparkot. E tekintetben a központ létrehozása jelentős mérföldkőnek számít mind az egyetem, mind a tágabb régió kutatási és innovációs ökoszisztémájában. Hosszú távon ez a létesítmény vezető szerepet tölthet be a gombaellenes és antimikrobiális terápiák globális kutatásában és fejlesztésében – hangsúlyozta Fendler Judit, az SZTE kancellárja.

Évente másfél millió haláleset

Becslések szerint világszert több mint egymilliárd ember szenved valamilyen gombás megbetegedésben, és évente több mint 1,5 millió haláleset történik ilyen fertőzések következtében. Az SZTE Biológia Intézetének területén kialakított, az országban egyedülálló in vivo kísérleti állomás és az ahhoz kapcsolódó öt felújított labor célja, hogy új szintre emelje az antimikrobiális, különösen a gombaellenes terápiák fejlesztését, összefogja a területen folyó kutatásokat és innovációs kezdeményezéseket, lehetővé téve az új kezelési lehetőségek gyorsabb, hatékonyabb tesztelését, és az eredmények gyakorlati hasznosításának vizsgálatát.

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

napfogyatkozás
Napfogyatkozás 2026 – Vakságot is okozhat, ha holnap nem így nézel fel az égre
Ezt az italt senkinek sem ajánlja a szívsebész – Már kis mennyiségben is növeli a vérnyomást
Hússzor károsabb a dohányzásnál, a magyarok többsége mégis csinálja
citromos víz
Kiderült az igazság a citromos vízről – Így hat valójában a szervezetre
D-vitamin
Meglepő, melyik vitamin az emésztés rejtett támasza – Hiánya hamar panaszokat okoz
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +33 °C
Minimum: +14 °C

Döntően felhőtlen, napos időre számíthatunk, csak a keleti, északkeleti tájakon képződhet átmenetileg kevés gomolyfelhő. Csapadék kizárt. A délire forduló szél főleg a Dél-Alföldön, illetve az Észak-Dunántúlon élénkül meg.Délutánra jellemzően 32 és 35 fok közé melegszik fel a levegő. Fronthatással továbbra sem kell számolni.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
A horzsolásra hintőport kell szórni. Igaz vagy hamis? – Teszteld a sebkezelési tudásod! Bár egy kisebb sebet látszólag egyszerű ellátni, de könnyű hibázni is. Töltsd ki sebkezelési kvízünket, és derítsd ki, mennyire vagy tisztában az alapvető elsősegélynyújtási szabályokkal!
kvíz
„Lehet hogy demiszexuális vagyok?” – Ezzel a 8 kérdéssel kiderítheted A vonzalom nem mindenkinél működik ugyanúgy. Egyeseknél csak azután jelenik meg, hogy valódi érzelmi kötelék alakult ki bennük – ők a demiszexuálisak. Vajon te is közéjük tartozol? Most kiderítheted.