Az emberi agyat vizsgálják magyar kutatók

A mesterséges intelligencia és a valós rendszerek matematikáját vizsgálják magyar kutatók, akik németországi majomkísérletek eredményeit értékelve találtak különbséget a rendszerek működési elvei között.

"A mesterséges intelligencia a mesterséges rendszerekben megpróbálja reprodukálni a valós képességeket - ilyen például a látás. Azt a matematikát kutatják, amely ezek mögött a valós képességek mögött rejlik. A mi feladatunk az, hogy a biológiai rendszerek mögött találjuk meg ugyanezt a fajta matematikát" - magyarázta Orbán Gergő, az MTA Wigner Fizikai Kutatóközpont munkatársa egy nemrég megjelent publikáció kapcsán, majd hozzátette, hogy munkájuk során azt vizsgálják, hogy a különböző rendszerek működési elve, matematikája mennyiben hasonlít vagy tér el egymástól. A kutatás eredményei az agy működésének jobb megértését segítik.

A kutatás eredményei az agy működésének jobb megértését segítik.
A kutatás eredményei az agy működésének jobb megértését segítikforrás: iStock

Elmondása szerint a mesterséges neurális hálózatok alapján megjósolható, hogy nehezebb helyzetben hogyan ismerjük fel a külvilágot. Ehhez képest majmokat vizsgálva azt tapasztalták, hogy a biológiai rendszerek "matematikája" valamilyen módon eltért a mesterséges rendszerekétől. A különbséget úgy foglalta össze a kutató, hogy míg a mesterséges technológia azt a bizonytalanságot, ami azzal kapcsolatos, hogy miként értelmezzük a világot, nem tudta reprezentálni, addig az agy által megvalósított matematika képes volt erre.

Megjósolja a halálunkat a Google - részletekért kattintson !

A kutatók Wolf Singer, az MTA külső tagja frankfurti laboratóriumában végzett majomkísérletek eredményeit értékelve arra jutottak, hogy az agy egyfajta belső modellhez viszonyítva érzékeli a külvilágot. A majom idegsejtjei tehát segítenek megérteni, hogy mely matematikai elvek képezik a biológiai intelligencia alapját.

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

napfogyatkozás
Napfogyatkozás 2026 – Vakságot is okozhat, ha holnap nem így nézel fel az égre
Ezt az italt senkinek sem ajánlja a szívsebész – Már kis mennyiségben is növeli a vérnyomást
Hússzor károsabb a dohányzásnál, a magyarok többsége mégis csinálja
citromos víz
Kiderült az igazság a citromos vízről – Így hat valójában a szervezetre
D-vitamin
Meglepő, melyik vitamin az emésztés rejtett támasza – Hiánya hamar panaszokat okoz
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +33 °C
Minimum: +14 °C

Döntően felhőtlen, napos időre számíthatunk, csak a keleti, északkeleti tájakon képződhet átmenetileg kevés gomolyfelhő. Csapadék kizárt. A délire forduló szél főleg a Dél-Alföldön, illetve az Észak-Dunántúlon élénkül meg.Délutánra jellemzően 32 és 35 fok közé melegszik fel a levegő. Fronthatással továbbra sem kell számolni.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
A horzsolásra hintőport kell szórni. Igaz vagy hamis? – Teszteld a sebkezelési tudásod! Bár egy kisebb sebet látszólag egyszerű ellátni, de könnyű hibázni is. Töltsd ki sebkezelési kvízünket, és derítsd ki, mennyire vagy tisztában az alapvető elsősegélynyújtási szabályokkal!
kvíz
„Lehet hogy demiszexuális vagyok?” – Ezzel a 8 kérdéssel kiderítheted A vonzalom nem mindenkinél működik ugyanúgy. Egyeseknél csak azután jelenik meg, hogy valódi érzelmi kötelék alakult ki bennük – ők a demiszexuálisak. Vajon te is közéjük tartozol? Most kiderítheted.