Belélegzős netes kihívásba halt bele egy 19 éves lány

Új internetes kihívással igyekeznek követőket szerezni a közösségi médiában a fiatalok. A dusting lényege, hogy videóra veszik, amint vegyszert lélegeznek be, majd ennek hatására elbódulnak. Renna esetében tragédiába torkollott a kihívás.

Szívrohamot kapott, elveszítette az eszméletét, majd egy héttel később a kórházban meghalt egy 19 éves arizonai lány, aki egy dusting nevű internetes kihívással akart követőket szerezni a közösségi médiában  írta meg a New York Post. A kihívás lényege, hogy videóra veszik, amint vegyszert lélegeznek be, majd elbódulnak tőle. Renna O’Rourke  egy online rendelt billentyűzettisztító-sprayt használt.

billentyűzettisztító spray
A legújabb netes kihívásban azt vállalják a fiatalok, hogy vegyszereket lélegeznek be. Képünk illusztráció. Fotó: Getty Images

A vegyszer belégzésével több szerv is leállhat

„Amikor az ember vegyszereket lélegez be, azok átveszik az oxigén helyét a tüdőben, majd az egész szervezetben, ami a máj vagy a tüdő tartós károsodásához, illetve szívelégtelenséghez vezethet – nyilatkozta Dr. Randy Weismanm az arizonai HonorHealth Scottsdale Osborn kórház intezív osztályának vezetője. Miután Renna a billentyűzettisztító belélegzése után szívrohamot kapott, kórházba szállították, de már nem tudták megmenteni az életét. 

"Renna már kiskorától kezdve képes volt mindenkit jókedvre deríteni és az volt az álma, hogy egyszer híres lesz"  írja lányáról Facebook bejegyzésében Aaron O’Rourke. A család azért vállalta a nyilvánosságot, hogy a felhívják a többi szülő figyelmét az internetes kihívások veszélyeire. 

Mint ahogy arról korábban beszámoltunk, nem ez volt az első hasonló eset, ami tragédiával végződött. Két évvel ezelőtt egy 13 éves lány halt bele a belégzéses kihívásba. Ő egy izzadásgátló dezodor aeroszolját lélegezte be, amitől az agya súlyosan, visszafordíthatatlanul károsodott, majd nyolc nappal később meg is halt.

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

napfogyatkozás
Napfogyatkozás 2026 – Vakságot is okozhat, ha holnap nem így nézel fel az égre
Ezt az italt senkinek sem ajánlja a szívsebész – Már kis mennyiségben is növeli a vérnyomást
Hússzor károsabb a dohányzásnál, a magyarok többsége mégis csinálja
citromos víz
Kiderült az igazság a citromos vízről – Így hat valójában a szervezetre
D-vitamin
Meglepő, melyik vitamin az emésztés rejtett támasza – Hiánya hamar panaszokat okoz
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +33 °C
Minimum: +14 °C

Döntően felhőtlen, napos időre számíthatunk, csak a keleti, északkeleti tájakon képződhet átmenetileg kevés gomolyfelhő. Csapadék kizárt. A délire forduló szél főleg a Dél-Alföldön, illetve az Észak-Dunántúlon élénkül meg.Délutánra jellemzően 32 és 35 fok közé melegszik fel a levegő. Késő este 16 és 28 fok közötti értékek valószínűek. Fronthatással továbbra sem kell számolni.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
A horzsolásra hintőport kell szórni. Igaz vagy hamis? – Teszteld a sebkezelési tudásod! Bár egy kisebb sebet látszólag egyszerű ellátni, de könnyű hibázni is. Töltsd ki sebkezelési kvízünket, és derítsd ki, mennyire vagy tisztában az alapvető elsősegélynyújtási szabályokkal!
kvíz
„Lehet hogy demiszexuális vagyok?” – Ezzel a 8 kérdéssel kiderítheted A vonzalom nem mindenkinél működik ugyanúgy. Egyeseknél csak azután jelenik meg, hogy valódi érzelmi kötelék alakult ki bennük – ők a demiszexuálisak. Vajon te is közéjük tartozol? Most kiderítheted.