A pangásos szívelégtelenség kezelése

Megfelelő kezelés nélkül a szívelégtelenség idővel egyre súlyosabbá válik. Gondosan felépített életmóddal és orvosi segítséggel ugyanakkor jelentősen javíthatóak a betegek életkilátásai.

A szervezet próbál kompenzálni

Milyen az ideális pulzus? Részletek itt.

Pangásos szívelégtelenség esetén a szívnek nehézséget okoz, hogy megfelelő mennyiségű vért pumpáljon a testbe, a szervezet azonban próbálja ezt kompenzálni. Ennek egyik lehetősége, hogy hormonok segítségével megemeli a pulzust, a másik pedig a vesék fokozott só- és a szervezet vízvisszatartása. A visszatartott víz növeli az erekben keringő vér mennyiségét, ezáltal javítja a keringést. Ez utóbbi mechanizmusnak köszönhetően az átmeneti teljesítményfokozódást követően a szívelégtelenség súlyosbodása során a folyadékfelesleg kilép a keringésből, majd különböző testrészeken gyűlik össze, aminek egyértelmű tünete a duzzanat, az ödéma megjelenése.

A szívelégtelenség gyakran más betegségek talaján alakul ki, mint például egy veleszületett szívbetegség, magas vérnyomás , szívkoszorúér-betegség, szívinfarktus vagy valamilyen gyulladás miatt, amely roncsolja a szívizmokat. Az American Heart Association 2016-os tanulmánya szerint a szívelégtelenséggel diagnosztizált emberek fele a diagnózis megszületése után öt évnél tovább él. Minél hamarabb ismerik fel és kezelik az állapotot, annál jobbak a túlélési esélyek. A diagnosztika eszközei elsősorban a fizikális vizsgálat, a nyugalmi EKG, a szívultrahang, a laboratóriumi vizsgálat és végül a terheléses vizsgálat.

Szívelégtelenség esetén a szervezet megpróbálja kompenzálni a szív csökkent működését
Szívelégtelenség esetén a szervezet megpróbálja kompenzálni a szív csökkent működését

A betegségnek négy stádiumát különböztetjük meg: valamennyi más-más kilátásokkal rendelkezik, bár a szakszerű ellátás a legenyhébb esetben sem elhagyható.

  • I. stádium: ebben a szakaszban többnyire még nincsenek olyan tünetek, amelyek akadályoznák a teljesítőképességet, de már kimutathatóak a betegség jelei.
  • II. stádium: enyhébb jelek már mutatkoznak, a nagyobb megterhelést már nehezebben viselik a betegek, és gyakran vannak szívet érintő komplikációk is. Ebben a fázisban teljesítménycsökkentést és életmódváltás szokás javasolni.
  • III. stádium: ilyenkor már rendszeresen mutatkoznak tünetek, a gyengeség, a nehézlégzés, a gyakori vizelés a mindennapi tevékenységet is befolyásolja.
  • IV. stádium: ebben a stádiumban a legkisebb tevékenység is komoly megterhelést jelent, nyugalomban is jelentkeznek a tünetek. Gyakran kórházi ellátást igényel.

A kezelés két pillére

Bármilyen stádiumban is tart a betegség, életmódbeli változtatásokkal csökkenteni lehet a tünetek mértékét, egyben javítani az életkilátásokat és az életminőséget. A legfontosabb teendő a megfelelő táplálkozás és a mozgás bevezetése. Táplálkozási szempontból a legfontosabb a túlzott sóbevitel csökkentése, az alkoholfogyasztás minimalizálása, a zsíros, vörös húsok felváltása fehér húsokra és főként halakra. Ha sikerül több zöldséggel és gyümölccsel, kevesebb fehérliszttel és cukorral felépíteni az étrendet, úgy jó eséllyel a túlsúly is redukálható, ami önmagában is megkönnyíti a szív munkáját. Fizikai aktivitás szempontjából fontos a szakszerű felügyelet és iránymutatás - edző, mozgásterapeuta, gyógytornász bevonásával. A szív-érrendszer számára szinte gyógyír a kardiomozgás - szigorúan csak biztonságos mértékben -, ezen belül pedig jó választás lehet az úszás , a tempós gyaloglás, a kocogás és a biciklizés.

"A szívelégtelenség kezelésében kettős célja van a gyógyszerelésnek. Egyrészt szeretnénk javítani a szív pumpafunkcióját, másrészt csökkenteni kívánjuk a testben lévő folyadék mennyiségét, hogy ezzel is enyhítsük a szívre nehezedő nyomást. Ezen célok eléréséhez az alapos kardiológiai kivizsgálás után tudunk dönteni a szükséges gyógyszerek típusáról, azok megfelelő kombinációjáról. Szóba jöhetnek a renin-angiotenzin-aldoszteron rendszer aktivitását gátló szerek, a béta-blokkolók és a diuretikumok, de természetesen a legoptimálisabb szerek és azok adagolása csakis személyre szabottan választható meg. Súlyos, előrehaladott esetben előfordul, hogy már csak a műtét segíthet" - mondta el dr. Vaskó Péter, a Budai Kardioközpont kardiológusa. Hozzátette, a szívelégtelenséggel élők életkilátásai nagyon sok tényezőtől függenek, hiszen éppúgy fontos, milyen stádiumban tart a betegség, mint hogy mikor kezdték el kezelni, milyen betegségek vannak még jelen, milyen életmódot él a páciens, illetve mennyire hatékony az orvos-beteg együttműködés.

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

napfogyatkozás
Napfogyatkozás 2026 – Vakságot is okozhat, ha holnap nem így nézel fel az égre
Ezt az italt senkinek sem ajánlja a szívsebész – Már kis mennyiségben is növeli a vérnyomást
Hússzor károsabb a dohányzásnál, a magyarok többsége mégis csinálja
citromos víz
Kiderült az igazság a citromos vízről – Így hat valójában a szervezetre
D-vitamin
Meglepő, melyik vitamin az emésztés rejtett támasza – Hiánya hamar panaszokat okoz
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +33 °C
Minimum: +14 °C

Döntően felhőtlen, napos időre számíthatunk, csak a keleti, északkeleti tájakon képződhet átmenetileg kevés gomolyfelhő. Csapadék kizárt. A délire forduló szél főleg a Dél-Alföldön, illetve az Észak-Dunántúlon élénkül meg.Délutánra jellemzően 32 és 35 fok közé melegszik fel a levegő. Késő este 16 és 28 fok közötti értékek valószínűek. Fronthatással továbbra sem kell számolni.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
A horzsolásra hintőport kell szórni. Igaz vagy hamis? – Teszteld a sebkezelési tudásod! Bár egy kisebb sebet látszólag egyszerű ellátni, de könnyű hibázni is. Töltsd ki sebkezelési kvízünket, és derítsd ki, mennyire vagy tisztában az alapvető elsősegélynyújtási szabályokkal!
kvíz
„Lehet hogy demiszexuális vagyok?” – Ezzel a 8 kérdéssel kiderítheted A vonzalom nem mindenkinél működik ugyanúgy. Egyeseknél csak azután jelenik meg, hogy valódi érzelmi kötelék alakult ki bennük – ők a demiszexuálisak. Vajon te is közéjük tartozol? Most kiderítheted.