A mérsékelt súlyfelesleg is káros

A mérsékelt súlyfelesleg is jelentősen növeli az egészségi kockázatokat a Harvard Egyetem kutatói által a napokban közzétett tanulmány szerint. Azoknál, akik 55 éves koruk előtt mérsékelt (2-10 kilogramm közötti) súlyfölösleget szednek fel, nő az idő előtti elhalálozás és a krónikus megbetegedések valószínűsége, s így veszítenek az egészségesen leélhető éveikből.

E tanulmány az első, amely a korai és középső felnőttkori elhízás későbbi életszakaszban jelentkező kockázatait vizsgálta - nyilatkozta a MarketWatchnak Frank Hu, a Harvard táplálkozás- és járványtani professzora. A kutatásban közel 93 ezer résztvevő adatait elemezték.

elhízás
A középkorúaknál már a kismértékű túlsúly is veszélyes

Ebben az időben a nők átlagosan 22 fontot (csaknem 10 kilót) szedtek fel, míg a férfiak 19 fonttal (durván 8 és fél kilóval) lettek testesebbek. A vizsgálatok egyértelműen igazolták, hogy a szerény mértékű súlygyarapodás is fontos egészségi következményekkel járhat. Pedig épp ez az időszak, amikor a legtöbben hízni kezdenek: kevesebbet mozognak, többet dolgoznak, gyakoribbak a kisebb sérülések, nagyobb a felelősség, mint a gondtalan 20-as évek elején.

A hasi zsírpárnák sajnos nem csak esztétikai problémának számítanak - egyre több kutatás eredményei bizonyítják, hogy nagyobb kockázatot jelentenek olyan betegségek kialakulásának szempontjából, mint a magas vérnyomás, a magas koleszterinszint, cukorbetegség, bizonyos rákfajták vagy éppen az időskori elbutulás. Részletek!

A Nemzeti Egészségfejlesztési Intézet adatai szerint viszont 2015-ben összesen 3,3 millió egészséges életévet veszítettek el a magyarok, ami az Európai Unió átlagánál 22 százalékkal több.

Az egészséges életévek elvesztéséért a keringési rendszer betegségei felelősek 21 százalékban, az összes egészségvesztés majdnem ötödéért pedig a daganatos betegségek okolhatók. A két kór egészségveszteségének becsült költsége mintegy 2000 milliárd forint, a GDP több mint 7 százaléka volt 2015-ben. Az elhízás az egészségügyi kiadások 2-8 százalékáért és a halálozások 10-13 százalékáért felelős Európában.

Forrás: vg.hu

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

vércukorszint
Fahéjas alma: így hat a vércukorszintre – Mutatjuk, hogy a legjobb elkészíteni
koleszterin
Magas koleszterin? A szakértők szerint ezt a hibát követik el legtöbben
Egyetlen rossz szokás miatt veszíthetünk sok izmot 50 felett – Ezt tanácsolja a szakértő
demencia
Éjszakánként ennyit kell aludni, hogy csökkenjen a demencia kockázata – Se a kevesebb, se a több nem jó
magas vércukorszint
50 felett ezért emelkedhet meg a vércukorszint – Íme a lehetséges kiváltó okok
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +16 °C
Minimum: +3 °C

Napos idő várható gomolyfelhőkkel, azonban a keleti országrészben délután a szétterülő gomolyok, míg késő délutántól, estétől egy keleti, északkeleti irányból érkező vastagabb felhőzet következtében felhősebb időszakokra is számíthatunk. Utóbbi tájakon kisebb eső, zápor előfordulhat. Az északi, északkeleti szél a Tiszántúlon és a Dél-Alföldön megélénkül, másutt gyenge vagy mérsékelt marad a légmozgás.A legmagasabb nappali hőmérséklet 13 és 18 fok között alakul. Késő estére 2 és 10 fok közé hűl le a levegő. Nem érvényesül markáns fronthatás, ugyanakkor a magasban hidegebb levegő áramlik térségünkbe.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Büdös, bizarr, mégis csemege: felismered a világ legfurcsább ételeit képről? Erjesztett hal, lárvás sajt, vérleves – a világ legbizarrabb ételei közül néhány még a legbátrabbakat is próbára teszi. Hányat ismersz fel?
kvíz
Az influenza egy erősebb megfázás. Igaz vagy hamis? – Átmennél a nagy vírusteszten? Antibiotikumok, védőoltások, influenza, HPV: a fertőző betegségekkel kapcsolatban számos tévhit él a köztudatban. Válaszolj 8 kérdésre, és derítsd ki, mennyire tudod megkülönböztetni a tényeket a tévhitektől!